ETO FC Győr: „Édesapám egyszer csak szólt, kellesz a Milannak”

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2021.02.07. 17:55
null
Kerkez Milos (középen) a Milan új szerzeménye (Fotó: ETO FC Győr)
Továbbra is szenzációsan hangzik, hogy Paolo Maldini Magyarországon találta meg a Milan új balhátvédjét. A piros-feketék hasonló poszton szerepelt világklasszisa a 17 éves Kerkez Milost az átigazolási időszak legutolsó napján csábította – különgéppel - Olaszországba az ETO FC Győr NB II-es csapatától. A vajdasági születésű tehetség a Digi Sport Csizmaszár című műsorában azt is elárulta, milyen képességei miatt nézhette ki őt Paolo Maldini.

 

„Nem is tudtam semmiről, édesapám egyszer csak szólt, hogy kellesz a Milannak, és ennyi volt. Megbeszéltük közösen, és eldöntöttük, hogy belevágunk!” – mondta a Digi Sport Csizmaszár című műsorában Kerkez Milos, akit személyesen Maldini, az AC Milan sportigazgatója nézett ki a Milannak. „Igen, ez igaz, és óriási megtiszteltetés, hogy minden idők legjobb bal oldali védője akart leigazolni. Nagyon-nagy dolog volt találkozni vele, nagyon boldog voltam, amikor találkoztam Maldinivel.”

A futballistát magángéppel szállították Milánóba. „Ez csak azért volt, mert az átigazolási időszak utolsó napján történt mindent. De ez is mutatta nekem, hogy igazán le akarnak engem igazolni, és persze nagy élmény is volt.”

Ami biztos, nem kell sokat várnia arra, hogy szerepeljen - elsőként természetesen a Primavera-csapatban. „Amint kész a játékengedélyem, elkezdek játszani. Maldini azt mondta, ez maximum tíz napig fog tartani.”

Olaszországban nem feltétlenül kapkodnak a fiatalok után, nehéz bekerülni a nagycsapatba, de Kerkez készen áll a kihívásra. „Nem félek nagyon, tisztában vagyok a képességeimmel, és csak fociznom kell. Azt is tudom, hogy a klubnak tervei vannak velem, és nem véletlenül vagyok itt.”

Maldini állítólag azt mondta, hogy akár már tavasszal Theo Hernández alternatívájaként tekinthetnek a szerb-magyar kettős állampolgárságú játékosra. „Őszintén szólva, most még biztosan nem, mert fizikálisan egyelőre nem tudom felvenni velük a versenyt. De ha lassan elkezdek velük edzeni, biztos vagyok benne, hogy nagyon gyorsan fogok fejlődni, és meg tudom majd oldani a feladatot.”

Kerkez Milos középpályásból lett balhátvéd, de nem bánta meg. „Először kicsit mérges voltam, mert nagyon szerettem a középpályán játszani. De ahogy telt az idő, belátom, hogy a bal oldali védő a legjobb poszt a számomra.”

Amikor arról kérdezték, mik azok a képességei, amelyek alapján Maldiniék felfigyeltek rá, Kerkez így válaszolt: „Úgy gondolom, hogy a mentalitásom, mert amikor felmegyek a pályára, akkor meghalnék a győzelemért, úgy gondolom, ez tetszett Maldininek, és természetesen a többi kvalitásom, úgymint a sebességem, cselezésem, de leginkább a mentalitásom.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik