Madar Csaba páratlan tettet hajtott végre, amelyre Magyarországon biztosan, de Európában is csak csekély esélyben volt példa. (Fotó: dvsc.hu)

A futballista először 1993-ban a Debrecennel nyerte meg az NB II-es bajnokságot – amit aztán 2007-ben a Nyíregyházával is megismételt –, majd az MTK színeiben 1998-ban a Magyar Kupa-győzelem – amit két évvel később ismét elhódított a kék-fehérekkel –, valamint egy évvel később az NB I-es bajnoki cím is meglett Madar Csabának. Ezután még további négy alkalommal nyerte meg az élvonalbeli bajnokságot – 2003-ban a fővárosi csapattal, míg 2005-ben, 2006-ban és 2007-ben a hajdúságiakkal –, majd 2005-ben a Szuperkupa is bekerült a gyűjteménybe, amit egy évvel később is megnyert a piros-fehérekkel.

Az alsóbb osztályok közül az NB III-ban 2014-ben örülhetett aranyéremnek a Létavértes játékosaként, majd három évvel később a megyei első osztályban is bajnok lett a DEAC-al. A megyei másodosztályban igaz már 2012-ben az élen végzett a DEAC-Szertásport Bolt együttesével, de a megye hármas bajnoki címre egészen 2021-ig kellett várni, hiszen a hétvégén a Bestrong SC-vel, azaz a Légy Erős Sportegyesülettel bebiztosították első helyüket.

Madar Csaba jelenleg a DVSC alkalmazásában áll, a Debreceni Labdarúgó Akadémia U13-as csapatának edzője. A jelenleg 46 esztendős futballista pályafutása során összesen 11 bajnoki cím részese volt.

„A labdarúgás szeretete motivál még mindig. Ha nem szeretném, valószínűleg már rég felhagytam volna vele. Őszintén, a pályán még most is tudok újat tanulni, és persze a társaság miatt is jólesik kimenni az edzésekre vagy a mérkőzésekre. Ilyenkor mindig jönnek a sztorizgatások, egymás zrikálása, tehát jó élményekkel gazdagodok” – nyilatkozta a dvsc.hu-nak Madar Csaba.

Madar Csaba pályafutása alatt az alábbi trófeákat hódította el csapataival:
NB I:
1999 (MTK), 2003 (MTK), 2005, 2006, 2007 (DVSC)
NB II:
1993 (DVSC), 2007 (Nyíregyháza)
NB III: 2014 (Létavértes)
Megyei első osztály: 2017 (Hajdú-Bihar megye, DEAC)
Megyei másodosztály: 2012 (Hajdú Bihar megye, DEAC-Szertársport Bolt)
Megyei harmadosztály: 2021 (Hajdú Bihar megye, Bestrong SC)
Magyar Kupa: 1998, 2000 (MTK)
Szuperkupa: 2005, 2006 (DVSC)