Dorog: ifj. Bene Ferenc irányíthat a következő bajnokin

B. E.B. E.
Vágólapra másolva!
2022.10.04. 19:36
null
A szakmai igazgató ül le szerdán a Dorog kispadjára (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Fenyvesi László vezetőedző menesztése után a klub szakmai igazgatója, ifjabb Bene Ferenc irányíthatja a csapatot a következő meccsen.

 

Ifj. Bene Ferenc veheti át ideiglenesen a másodosztályban szereplő Dorogi FC irányítását, amíg a vezetőség nem találja meg a csapat új edzőjét. Ahogy korábban beszámoltunk róla, a klub és Fenyvesi László vezetőedző hétfőn, közös megegyezéssel bontott szerződést. A csapat az NB II-es tabella utolsó helyén áll, egy győzelem, három döntetlen és öt vereség után. Mivel az együttes szerdán már bajnokit játszik, azon a mérkőzésen a szakmai igazgató ül majd a kispadon.

A korábban a Lombard Pápát, a Gyirmótot és a Vasast is irányító szakvezető csupán a DVTK elleni soron következő mérkőzésre vállalta el a csapat vezetését. A továbbiakban is a klub szakmai igazgatójaként kívánja folytatni a munkát, ahogy ez a klub honlapján közzétett közleményből is kiderül:

„Mint már mindenki által ismert a hétvégi bajnoki mérkőzés után Fenyvesi László kollégám felajánlotta a lemondását, amit a klub vezetése elfogadott, így a vezetőedző közös megegyezéssel távozott a kispadról. Természetesen ennek a helyzetnek senki nem örül. Miután szerdán már újabb bajnoki vár a csapatra, így nincs időnk a sebeink nyalogatására és muszáj előre nézni. Gőzerővel dolgozunk azon, hogy már szerdán új vezetőedzője legyen a csapatnak és ő üljön a padon. Amennyiben az mégsem sikerülne – hiszen az idő nagyon rövid –, akkor a tulajdonos kérését tiszteletben tartva és az MLSZ ide vonatkozó szabályaira tekintettel, ezen az egyetlen meccsen a kispadról segítem majd a szakmai stáb munkáját – szakmai igazgatónak jöttem Dorogra és a jövőben is ebben a szerepben dolgozom majd a klubért, innen támogatom az új vezetőedzőt is. A legfontosabb az ilyen nehéz élethelyzetekben az összefogás, mindenkinek a tudásához és lehetőségeihez mérten a legtöbbet kell tennie a klubért! Hajrá Dorog!” – nyilatkozta a klub honlapjának Bene.

AZ ÁLLÁS
1. MTK Budapest 9 6 1 2 31–16 +15 19
2. Pécsi MFC 9 5 4 11– 6 +5 19
3. Gyirmót FC Győr 9 5 1 3 17– 9 +8 16
4. Kazincbarcika 9 5 1 3 12–13 –1 16
5. Diósgyőri VTK 9 5 4 15–12 +3 15
6. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 9 4 3 2 13–11 +2 15
7. FC Ajka 9 4 2 3 14–10 +4 14
8. ETO FC Győr 9 4 2 3 10– 6 +4 14
9. Tiszakécske 9 4 2 3 8– 8 0 14
10. Soroksár SC 9 3 4 2 13–12 +1 13
11. Szentlőrinc SE 9 3 4 2 14–14 0 13
12. Nyíregyháza Spartacus 9 3 2 4 12–11 +1 11
13. BFC Siófok 9 3 2 4 8–12 –4 11
14. FC Csákvár 9 2 4 3 10–10 0 10
15. Békéscsaba 1912 Előre 9 2 3 4 13–13 0 9
16. Szombathelyi Haladás 9 2 3 4 6– 9 –3 9
17. Mosonmagyaróvár 9 2 2 5 8–17 –9 8
18. Kozármisleny 9 2 1 6 11–19 –8 7
19. Budafoki MTE 9 1 4 4 7–14 –7 7
20. Dorogi FC 9 1 3 5 7–18 –11 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik