Budapesti kiválasztó a hátrányos helyzetű és roma tehetségeknek

CS. P.CS. P.
Vágólapra másolva!
2022.10.02. 16:54
null
A Pisont István Alapítvány kiválasztót tartott (Fotó: Török Attila)
A Pisont István Alapítvány kiválasztót tartott a fővárosban, az ország különböző tájairól meghívott hátrányos helyzetű és roma fiatalok az edzés előtt megnézték az Üllői úti stadiont is.

Egész napos kiválasztó programot tartott Budapesten a Pisont István Tehetségkutató, Fejlesztő és Gondozó Alapítvány a névadó, a 31-szeres válogatott futballista, Magyar Kupa-győztes edző vezetésével. A 2015-ben létrehozott alapítvány célja a hátrányos helyzetű és roma tehetségek felkarolása, az arra érdemes fiatalok segítése a feljebb lépésben. A Pisont család által működtetett kezdeményezésben részt vesz István mellett két fiútestvére, András és Richárd, illetve sajtófelelősként az unokahúg Klaudia, az ügyet támogatja mások mellett Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos, valamint Langerné Victor Katalin, Novák Katalin köztársasági elnök elnöki tanácsadója is.

A vasárnapi eseményen huszonnégy tehetséges játékos vett részt az U14-estől az U17-es korosztályig, a kiválasztott fiúk az ország különböző vidékeiről, így Bajótról, Bajnáról, Budapestről (a Gloriett SE-től), Csobánkáról, Fehérgyarmatról és Tiszavasváriból érkeztek a fővárosba. Közülük többen Pisont István személyes felfedezettjei, ilyen a 15 éves Fejes Patrik, akit Tukacs László fehérgyarmati tanító-edző, a Ha a pályák mesélni tudnának... című könyv és filmsorozat főszereplője ajánlott a neves szakember figyelmébe.

Délelőtt a fiatalok Bánki József, korábbi Ferencváros-játékos vezetésével bejárták az Üllői úti stadiont – megnézték a Fradi Múzeumot, fényképezkedtek az öltözőkben és a pályán is –, délután pedig edzésen vettek részt a népligeti edzőközpontban. Pisont István a fiataloknak tartott beszédében a példaképek fontosságát említette, és a Hátsó füves futballmentő túra vezéralakjaként kitért a szunnyadó falusi futballközösségeket újraélesztő program ösztönző tapasztalataira is.

A fiatalok az edzés előtt megnézték az Üllői úti stadiont is (Fotó: Csillag Péter)
A fiatalok az edzés előtt megnézték az Üllői úti stadiont is (Fotó: Csillag Péter)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik