NB II: bárhol dolgozik Weitner Ádám, sikert sikerre halmoz, de még sokat akar tanulni

Füzesi BálintFüzesi Bálint
Vágólapra másolva!
2022.11.04. 17:22
null
Weitner Ádám a PMFC-nél is bizonyít (Fotó: pmfc.hu)<br />
Veretlenül vezeti a labdarúgó NB II-t a Pécsi MFC, amelynél nyáron a 40 éves Weitner Ádám vette át az irányítást. A szakember – edzői karrierje elején, 2019 óta – három NB III-as csapatnál dolgozott, mindenütt sikeresen, és egyelőre a baranyaiaknál is bizonyít. Ennek ellenére tudja, hogy csapata egyelőre csak stílusjegyeket mutat. Weitner szerint a fiatal edzők máshogy kommunikálnak, mint az idősebb trénerek, de örül, hogy egyre többen kapnak lehetőséget az új generációból a másodosztályban.



Nem sokan gondolták volna, hogy 14 fordulót követően a Pécsi MFC áll majd a labdarúgó NB II élén, ráadásul veretlenül (nyolc győzelemmel és hat döntetlennel), és úgy, hogy mindössze nyolc gólt kapott. Maguk a pécsiek sem gondolták ezt, hogy az őszi szezon derekán már 30 szerzett pontnál tartanak majd, hiszen nyáron hároméves építkezésben gondolkodtak és a szakmai munka irányítását a fiatal edzőgenerációhoz tartozó, 40 éves Weitner Ádámra bízták.

Weitner játékosként megfordult az NB I-ben Győrben, a Vasasban és Pakson, továbbá szerepelt az NB II-ben és az NB III-ban is Gyirmóton, Felcsúton, Tatabányán, Ajkán, s végül Ménfőcsanakon. Edzői karrierje gyakorlatilag egyik napról a másikra indult el, hiszen 2019 nyarán felkérték, hogy legyen a Ménfőcsanak vezetőedzője.

Ménfőcsanakon fejeztem be az aktív karrierem, ahol rögtön felkértek, hogy vegyem át a csapat irányítását – emlékezett a Nemzeti Sportnak Weitner Ádám.Mondhatni, hogy tudatosan készültem az edzői pályára, az A-licencet megszereztem. Pályafutásom során nem kevesebb, mint huszonhat edző kezei alatt játszottam – és ezek között sok kiváló tréner volt –, így mondhatom, hogy volt kitől tanulnom, s volt mit ellesnem. Több, mint negyven NB I-es meccset játszottam, ez persze lehetett volna több is, de huszonhárom évesen elütött egy autó, ami miatt egyéves kihagyásra kényszerültem – ha nincs ez a baleset, többet ki lehetett volna hozni a karrieremből. Az tény, hogy nehezebben kezelhető játékos voltam az átlagnál, mégis szerencsésnek érzem magam, hogy olyan edzőm volt, aki az NB I-ben fiatal játékosként be mert tenni a csapatba.”

Weitner edzői karrierje kezdetén a kieső helyre titulált Ménfőcsanaknál egy évet töltött el, az együttessel a hetedik helyen végzett az NB III-ban, majd a következő idényben a szintén harmadik ligás, két ponttal az utolsó helyen álló SC Sopront vette át a 8. fordulóban, és nemhogy simán bent tartotta a fiatal, saját nevelésű játékosokra épülő csapatot, hanem a hatodik helyen zártak. A 2021–2022-es kiírásban a Pápai Perutznál dolgozott, az együttes a hetedik helyen végzett az NB III Nyugati csoportjában. Növeli ezen eredmények értékét, hogy a körülmények egyik helyen sem voltak optimálisak.

A tapasztalatszerzés szempontjából nagyon sokat számított ez a csaknem három NB III-as év – szögezte le Weitner Ádám. – Ménfőcsanakon és Pápán is nehéz körülmények között dolgoztam, ami nagyon sok pluszt jelentett a későbbi edzői pályafutásom szempontjából. Idén nyáron több ajánlatom volt a másodosztályból, de igazi kihívást kerestem és a Pécsi MFC-nél ezt meg is találtam. Pápán együtt dolgoztam a Győri ETO korábbi védőjével, Lazar Sztanisiccsal, ő velem tartott Pécsre, asszisztensedzőként megbízható társam és elvitathatatlan érdemei vannak abban, hogy ilyen kevés gólt kapunk.”

A Pécs 14 fordulót követően az NB II tabellájának élén áll (Fotó: Dunántúli Napló/Laufer László)
A Pécs 14 fordulót követően az NB II tabellájának élén áll (Fotó: Dunántúli Napló/Laufer László)

 

Weitner Ádám így jelenleg – az MTK-t irányító Horváth Dávid, a Szentlőrincet trenírozó Jeremiás Gergő és a DVTK edzője, ifj. Kuznyecov Szergej után – a negyedik legfiatalabb tréner a másodosztályban, pedig korábban nem igazán volt jellemző, hogy az ifjabb edzőgeneráció tagjai a profi osztályban lehetőséget kapnak.

A SPORTIGAZGATÓ SZERINT WEITNER MEGFELEL A KLUB ELKÉPZELÉSEINEK, EZÉRT ESETT RÁ A VÁLASZTÁS NYÁRON
Tóth Attila, a pécsiek sportigazgatója a következőket mondta arról, hogy miért Weitner Ádámra esett nyáron a klubvezetőség választása:
Nyáron a PMFC olyan vezetőedzőt keresett az NB II-es labdarúgócsapat élére, aki a klub elképzeléseinek és hosszú távú célkitűzéseinek minden szempontból megfelel. Fiatal, ugyanakkor már rendelkezik edzői tapasztalattal, együttműködő, ambiciózus, fejlődni akar. A korábbi többkörös beszélgetések során szimpatikussá vált a személyisége, ezért is esett a választás Weitner Ádámra. Ami még fontos, hogy az általa képviselt szakmai elképzelések, és filozófia nemcsak a szavaiban, hanem a tetteiben is teljes egészében visszaköszönnek. Örülünk, hogy a stábbal közösen végzett munkája eredményességgel is párosul."

Kell egy bátor tulajdonos, aki bátor döntéseket mer hozni – ezt élhettem át én is nyáron Pécsen. Nyilvánvaló, hogy nem tudunk még annyi mindent a szakmáról, mint az „öreg rókák”, de ezt máshogy próbáljuk kompenzálni. Úgy gondolom, hogy mi, fiatal edzők máshogy kommunikálunk, mint az idősebb trénerek, ettől függetlenül korrekt kollegialitás jellemzi a szakmát, a fiatalok jól kijönnek az idősebbekkel is. Örömteli, hogy az NB II-ben dolgozhatunk – azt persze látni kell, hogy az NB I-ben nem könnyen adják a bizalmat a mi generációnknak. Jelenleg természetesen a pécsi feladatomra koncentrálok, itt remek a környezet, csapatban dolgozom, mindenki tudja a feladatát és szakmailag, illetve emberileg is kiváló kollégákkal tevékenykedem. Egyedül az okoz nehézséget, hogy a családom Győrben maradt, a feleségem és a két lányom hiányával nehéz megbirkózni.”

Weitner Ádám nyáron négy héttel a bajnokság kezdete előtt érkezett Pécsre. Akkor mindössze nyolc játékos alkotta a keretet, és a cél az volt, hogy megtalálják a klubfilozófiának megfelelő labdarúgókat. A nyári átigazolási időszak zárásakor is érkeztek új játékosok, így – a remek eredmények dacára – jelenleg is a csapatépítés fázisában vannak. A feljutásról egyelőre nem beszél senki Pécsen, meccsről meccsre haladnak, persze a veretlenségi sorozatot minél tovább meg szeretnék tartani.

A vezetőséggel nem fogalmaztunk meg pontos célt, de három éven belül kell felépíteni olyan ütőképes együttest, amely harcban állhat a feljutásértfolytatta Weitner Ádám.  – Az alap, hogy fizikailag rendben legyünk. Hátulról építem fel a csapataimat; az már látszik, hogy eddig ez sikerül, hiszen mindössze nyolc gólt kaptunk – ebben vastagon benne van Lazar Sztanisics munkája is, ahogy említettem –, és ezután jön a saját stílus, amit szeretnék megvalósítani. Stílust még nem, de stílusjegyeket már most láthatnak rajtunk. Azért is extra az eddigi teljesítményünk, mert bár a szezon elején még több helyzetet alakítottak ki ellenünk az ellenfelek, mára ez lecsökkent, kevés lehetőséget hagyunk nekik – ez a hétfői, Szeged elleni találkozón is látható volt. Korábbi támadóként fontosnak tartom, hogy önfeledt futballt mutassanak a srácok a pályán és lényeges, hogy gondolkozzanak játék közben; nyárig el kell jutni oda, hogy élvezzék a labdarúgók a futballt! Szeretem a nehezebben kezelhető játékosokat, azokat, akik „másabbak”, hiszen sok esetben ők döntik el a meccseket. A tavaszi Pécs játéka egyébként más volt, mint a miénké; a korábbi csapat presszingelt, letámadott mindenkit, nálunk nem ezen van elsősorban a hangsúly, hanem a játékosságon és a technikás futballon, amihez erőteljesebben kell az említett gondolkodás. Vallom, hogy a magyarokban ma is megvan a „fifika”, ezt szeretném viszontlátni a pályán.”

Bár a pécsiek csak 16 gólt szereztek a bajnokságban, a másodosztály góllövőlistáján holtversenyben így is az előkelő 3. helyen áll a 21 éves Tóth-Gábor Kristóf nyolc találatával. Érdekesség, hogy a támadó az előző idényben mindössze kétszer volt eredményes a Haladás mezében.

Jó mentalitású játékos Kristóf – mondta Weitner. – Sikeréhes labdarúgó, aki határozott a kapu előtt, persze még sokat kell tanulnia. Nálunk a csapat építi fel az egyént, és nem fordítva. Nemcsak rá, hanem az egész csapatra mondhatom, hogy az igyekezettel és a fejlődni akarással elégedett vagyok, látszik, hogy mindenki szeretne több lenni. Mint ahogyan én is tovább akarok fejlődni edzőként. Tisztában vagyok a tudásommal, a képességeimmel, és azzal, hogy sokat kell még a kívánt szint eléréséhez tanulni.”

A listavezető Pécsi MFC a 15. fordulóban vasárnap 13 órától a Kazincbarcika otthonában vendégszerepel.

AZ ÁLLÁS
1. Pécsi MFC 14 8 6 16– 8 +8 30
2. Diósgyőri VTK 14 9 1 4 25–16 +9 28
3. Gyirmót FC Győr 14 8 2 4 26–14 +12 26
4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 14 7 4 3 19–13 +6 25
5. MTK Budapest 14 7 3 4 41–25 +16 24
6. ETO FC Győr 14 6 4 4 17–11 +6 22
7. Szombathelyi Haladás 14 6 3 5 16–17 –1 21
8. FC Csákvár 14 5 6 3 19–15 +4 21
9. Szentlőrinc SE 14 5 5 4 21–20 +1 20
10. Soroksár SC 14 5 5 4 23–23 0 20
11. BFC Siófok 14 5 4 5 15–19 –4 19
12. Kazincbarcika 14 5 3 6 18–23 –5 18
13. Nyíregyháza Spartacus 14 5 2 7 21–18 +3 17
14. FC Ajka 14 4 4 6 17–19 –2 16
15. Tiszakécske 14 4 4 6 12–15 –3 16
16. Mosonmagyaróvár 14 4 2 8 14–23 –9 14
17. Budafoki MTE 14 3 5 6 14–21 –7 14
18. Békéscsaba 1912 Előre 14 3 3 8 19–25 –6 12
19. Kozármisleny 14 3 2 9 13–28 –15 11
20. Dorogi FC 14 2 4 8 13–26 –13 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik