Az MTK-nak is van 14 éves tehetsége – de ez nem Románia, itt nem játszhat!

Vágólapra másolva!
2017.10.28. 07:30
null
Feczkó Tamás (középen) a rutinos játékosok mellett számos fiatal tehetségnek is lehetőséget adhat az MTK-ban (Fotó: mtkbudapest.hu)
Az MTK Budapest labdarúgócsapata amellett, hogy négypontos előnnyel, a legtöbb szerzett és a legkevesebb kapott góllal vezeti az NB II tabelláját, a Magyar Kupában pedig bejutott a legjobb 32 közé, továbbra sem mond le arról a törekvéséről, hogy minél több fiatal, húszéves vagy annál fiatalabb futballistának adjon lehetőséget a bizonyításra. A kék-fehéreknél véd a két profi osztály egyik legfiatalabb kapusa, a 19 esztendős Demjén Patrik, a Magyar Kupában pedig a héten első tétmeccsén rögtön góllal debütált a 17 éves csatár, Tóth Zoltán. Sőt, Feczkó Tamás vezetőedzőtől megtudtuk, a 14 esztendős Zuigéber Ákos is lehetőséget kaphatna (akárcsak a román FCSB-ben Ianis Stoica), ha az MLSZ szabályai ezt lehetővé tennék.

 

TÍZEN KAPTAK LEHETŐSÉGET A 21 ÉVNÉL FIATALABBAK KÖZÜL

Az NB II jelenlegi szezonjában hét, 1997. január 1. után született futballistát vetett már be a listavezető MTK vezetőedzője, Feczkó Tamás. Ugyanakkor a Magyar Kupa-találkozókkal együtt összesen tíz fiatal kapott lehetőséget tétmérkőzésen az MLSZ által is támogatott korosztályból a kék-fehéreknél, ebből kilenc mezőnyjátékos. A kilencből heten pedig már gólt is jegyeztek.

Legutóbb az Iváncsa ellen az MK-ban egy csatár, a 17 éves Tóth Zoltán, aki a 75. percben csereként debütált az MTK első csapatában, majd a 88. percben rögtön megszerezte az első gólját is. Ez azért nagy szó, mert nagyon kevés olyan 2000-es születésű labdarúgót találunk a két legfelső, profi osztályban, aki tétmeccsen már be tudta venni a kaput a felnőttek között. Az NB I-ben például csak a Haladás játékosa, Kiss Tamás mondhatja el ezt magáról, aki az élvonalban, az előző három fordulóban szerezte az eddigi két gólját.

Az MTK-ban a húszéves vagy annál fiatalabb korosztályból a 18 éves Schafer András játszotta a legtöbb tétmérkőzést ebben az idényben, 13-at. Ugyanakkor a fővárosi klubnál nemcsak a mezőnyjátékosok között találunk olyan 20 év alattit, aki több bajnokin is szerepet kapott.

Az U21-es válogatott, 19 esztendős kapus, Demjén Patrik tudniillik már öt bajnokin is védett, s az ötből négyet megnyert a gárda, kettőt kapott gól nélkül. Ráadásul ennél több meccsen is szerepelhetett volna, de több alkalommal is az U21-es válogatott aktuális kötelezettsége miatt hiányzott. Demjén az egyik legfiatalabb kapus a két legfelső osztályban (NB I, NB II), aki már több bajnokin is lehetőséget kapott az idény során.

AZ MTK-BAN EBBEN A SZEZONBAN TÉTMECCSEN PÁLYÁRA LÉPŐ , 1997.01.01. UTÁN SZÜLETETT JÁTÉKOSOK
(NB II 1–14. fordulóban, két MK-meccsen)
Születési dátum
Meccsszám (gól)
Tóth Zoltán*
2000.01.11 1 meccs (1 gól)
Schafer András 1999.04.13 13 meccs (1 gól)
Nagy Zsombor* 1998.03.21 1 meccs
Bayer Bence*
1998.02.13 2 meccs
Szerencsi Miklós 1998.01.29 2 meccs (1 gól)
Takács Ronald 1998.01.26 5 meccs (1 gól)
Demjén Patrik
1998.03.22 5 meccs
Katona Máté
1997.06.22 7 meccs (1 gól)
Forgács Péter 1997.07.26 4 meccs (1 gól)
Korozmán Kevin 1997.03.02 10 meccs (1 gól)

*A Magyar Kupában szerepeltek, a bajnokságban még nem.

ELSŐ MECCS, ELSŐ HELYZET, ELSŐ GÓL – A CSATÁR NEM GONDOLTA VOLNA

„Nem gondoltam volna, hogy rögtön az első meccsemen, az első helyzetemből sikerül a kapuba találnom – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak Tóth Zoltán a 4–1-re megnyert kupapárharcot követően. – Jókor voltam jó helyen, egy szabadrúgás után kipattant labdát sikerült gólra váltanom.”

„Ez a szezon nagy ugrás számomra, hiszen az előző idényben a legtöbbször az U17-es csapatban szerepeltem, most pedig már az U19-et átugorva az NB III-ban játszom – folytatta a középcsatár. – Egy gólt már sikerült szereznem a harmadosztályban is, de kezdőként még csak háromszor léphettem pályára, azért küzdök, hogy minél több játéklehetőséghez jussak. Az U17 után a felnőttfutball ritmusát még fel kell vennem, meg kell szokni, hogy nincs annyi hely és idő a labdakezelésekre, mint az utánpótlásban. Úgy érzem azonban, hogy az MTK-nál nagyon jó helyen vagyok a fejlődésem szempontjából, Feczkó Tamás a kupameccs után el is mondta nekem, hogy az edzésmunkámmal elégedett, és ha jó teljesítményt nyújtok az NB III-ban, akkor az első csapatnál is fogok újabb lehetőséget kapni.”

Az MLSZ versenyrendszerében eddig 233 meccsen 240 gólt szerző Tóth elmondta, az is egyfajta kihívást jelent számára, hogy a délelőtti edzések és a hétvégi találkozók mellett az iskolapadban is megfelelően teljesítsen, hiszen nemsokára érettségizik és a nyelvtanulásra is nagy hangsúlyt fektet, ám tisztában van vele, hogy egy profi futballistának több fronton is helyt kell állnia.

Érdekesség, hogy Tóth – az ugyancsak az MTK utánpótlásában pallérozódó Adorján Gergőhöz és Dencinger Norberthez hasonlóan – az előző idényben az MTK-tól a Red Bull Salzburgba szerződő Szoboszlai Dominikkal együtt a fehérvári Főnix Goldtól került a fővárosi klubhoz.

„A Főnixnél nagyon hasonló futballt játszottunk, mint itt, az MTK-nál. Kis passzokkal vezetjük fel a labdát, ez fekszik nekem, illetve a Főnixben nevelkedő társaknak, de itt még azért időre van szükségem. A mostani a harmadik idényem a klubnál, míg Fehérváron több társammal is hat-nyolc évet együtt játszottunk" – mondta a csatár, akinek alighanem lesz ideje bőven a beilleszkedésre, a fejlődésre, hiszen a nyáron hároméves profi szerződést kötött a kék-fehérekkel.

„BÍRNI KELL A PLUSZTERHET" – A KAPUS AZ NB I-RE KÉSZÜL

„Tavasszal Dorogon töltöttem egy fél évet az MTK kölcsönjátékosaként, jót tett az az idény – emlékezett a Nemzeti Sport Online kérdésére Demjén Patrik. – Felvettem az NB II ritmusát, így nyáron, az anyaegyesületemhez visszatérve bíztam benne, hogy első számú kapus leszek. Egy sérülés miatt azonban a nyáron több hetet ki kellett hagynom, így szeptember 17-én, éppen a Dorog ellen védhettem először – kár, hogy korábbi csapatom otthonából nem tudtam győzelemmel hazatérni. Azonban utána még négyszer lehetőséget kaptam, és a visszajelzések alapján jól ment a játék, főként a Soroksár ellen."

A nyáron érettségizett Demjén elsődleges célja, hogy az MTK-ban minél többször szóhoz juthasson, továbbá a klubja mellett az U21-es válogatottban is bizonyítana.

„A korosztályos válogatott a felnőtt nemzeti együttes előszobája, ezért tartom fontosnak, hogy éljek a bizalommal, ráadásul két évvel még az U21-es korosztály alatt vagyok életkorban. Fáradtságot nem okoz a sok utazás és a kettős terhelés, úgy érzem, egy fiatal játékosnak el kell bírnia ezt a kis pluszterhet! Az MTK-val természetesen a feljutás a célunk, utána szeretnék az NB I-ben védeni."

TÚLSZÁRNYALJÁK A „FIATALSZABÁLYT”, A 14 ÉVES TEHETSÉGET A SZABÁLYOK MIATT NEM VETHETIK BE – AZ EDZŐ BÜSZKE, DE BOSSZANKODIK

Az MTK vezetőedzője, Feczkó Tamás szerint Demjén Patrik és Tóth Zoltán is szép jövő előtt állhat.

MI A HELYZET A SZOMSZÉDBAN?
A hétközi kupameccseken ugyan két 14 éves futballista, Ianis Stoica (FCSB) és Malaele (Viitorul) is pályára lépett a élvonalbeli román csapatokban, bajnoki találkozón azonban még egyelőre ők sem szerepelhetnének. A Liga 1-ben ugyanis, a Profi Liga szabályai értelmében, kizárólag profi szerződéssel rendelkező játékosok szerepelhetnek, ilyet azonban csak a 16. életévüket betöltő futballistákkal köthetnek a klubok. A Román Kupát viszont a Román Labdarúgó-szövetség szervezi, és mivel nemcsak a profi klubok számára kiírt, nyílt sorozatról van szó, ebben a klubok ifjúsági vagy amatőr státuszú játékosai is pályára léphetnek.

A klub filozófiája továbbra is az, hogy minél több saját nevelésű fiatal játékost építsünk be, és a szezonban már előfordult, hogy – a »fiatalszabályt« túlszárnyalva – három ifjú labdarúgó végig a pályán lehetett, hiszen olyan jól teljesítettek – fejtegette az NSO-nak Feczkó. – Demjén Patrik a nyári sérüléséből való felépülése után megvívta a maga csatáját a csapatba kerülésért, megmutatta a képességeit, s ha megmarad ilyen alázatosnak és szorgalmasnak, akkor a jeles magyar kapusgeneráció újabb tagja lehet, hiszen az adottságai megvannak hozzá. Tóth Zoltán pedig az NB III-as második együttesben, illetve az edzéseken is igazolta, hogy lehet rá számítani – a hétközi Magyar Kupa-meccsen bizonyított a játékával, így már ő is ott kopogtat az első csapat ajtaján."

A tréner szerint kizárólag a fiatalokon áll az NB I-es jövőjük.

„Bízunk a feljutásban, a bajnoki címért dolgozunk, és csakis az ifjú labdarúgóinkon múlik, hogy szerepet kaphatnak-e a magasabb osztályban. Ha a szezon hátralévő részében is keményen dolgoznak, akkor erre jelentős esély van. Az egyébként kissé bosszantó volt, hogy az utánpótlás-válogatott mérkőzései miatt több fiatalra nem számíthattam, azonban öröm az ürömben, hogy így újabb, már az első gárdával edző fiataloknak tudtunk lehetőséget adni, akik nem is vallottak szégyent."

Mint arról beszámoltunk, a Román Kupában az FCSB–Sanatatea Cluj mérkőzésen a hazaiaknál 14 esztendősen góllal debütált Ianis Stoica. Adódik a kérdés, hogy Magyarországon, szorosabban véve az MTK-nál nincs-e olyan tehetség, aki már ilyen fiatalon is lehetőséget kaphatna?

A 14 éves Zuigéber Ákos
A 14 éves Zuigéber Ákos

 

Az U17-es gárda tagja, Zuigéber Ákos 14 évesen már többször részt vett az edzéseinken, előtte is nyitva állna a kapu, ha az MLSZ nem zárná be azt – bosszankodott Feczkó Tamás. – A szövetség versenyszabályzatában az szerepel, hogy 16 éves kor betöltése előtt felnőttbajnokságban (és kupában) nem szerepelhet ifjú játékos, viszont ha eléri a 16. életévét, a felnőttek között már igen, ugyanakkor egy másik rendelkezés értelmében két korosztállyal feljebb nem szerepelhet. Ezért az ő bemutatkozására még várni kell, noha ez számunkra abszolút érthetetlen. Az U17-ben is csak azért futballozhat, mert ebben a szezonban, novemberben már betölti a 15. életévét. "

Így a szabályok Magyarországon például arra sem adnak módot, hogy valaki 15 évesen debütáljon a felnőttválogatottban, ahogy azt Martin Ödegaard tette a norvégoknál 2014-ben. A román példához visszatérve meg kell jegyezni: Romániában is csak a kupában van lehetőség 16 év alatti játékos szerepeltetésére, a bajnokságban nincs.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik