Akadémia: a brazil világbajnok felvásárolná a nyíregyházi intézményt

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2017.01.30. 13:35
null
Edu tavaly látogatott Nyíregyházára (Fotó: MTI)
Megvásárolná a nyíregyházi székhelyű Bozsik József Labdarúgó Akadémiát a brazil FC Santos egykori legendája, az 1970-es labdarúgó-vb-n világbajnoki címet szerző Jonas Eduardo Américo, becenevén Edu.

 

A karizmatikus sztár több futballakadémiában is érdekelt Brazíliában, de külföldön még nem próbált szerencsét ezen a téren.

„Tavaly júniusban, amikor a Spartacus FC meghívására Nyíregyházán jártam, meglátogattam az akadémiát is. Jó benyomást keltett bennem a környezet, a város, a polgármester úr és a fiatal tehetségek egyaránt” – állt Edu Nemzeti Sporthoz eljuttatott közleményében.

„A fekvése is kitűnő a városnak, hiszen közel van Ukrajna, Szlovákia és Románia határaihoz, az autósztrádán Budapest is gyorsan elérhető. Ezek nagyon fontos tényezők” – folytatta a 67 éves Edu.

„Nemzetközileg nívós akadémia létrehozását tervezzük, ha megegyezünk a feltételekben, a legtehetségesebb fiatalok európai és brazíliai topcsapatokhoz kerülhetnének. A cél megvalósításához több híres brazíliai sztárt és szakembert is bevonnánk a projektbe.”

„Menedzseremet, Joe Borbélyt már teljes mértékben felhatalmaztam a vétellel kapcsolatos tárgyalásokra és a lehetőségek felmérésére. Pozitívan értékelem azt is, hogy a napokban váratlanul a helyi Spartacus FC is érdeklődést nyilvánított az akadémia megszerzése iránt. A konkurencia ugyanis mindig jót tesz egy ilyen jellegű versenynek. A lényeg nem változik, kedvező körülmények között, szívesen megvásárolnám a labdarúgó akadémiát” – írta minden idők legfiatalabb labdarúgója, aki világbajnokságon kerettag volt.

Az 1966-os angliai tornára – amelyen végül nem lépett pályára – mindössze 16 évesen utazott el a brazil kerettel. Négy évvel később Mexikóban világbajnok lett, és ott volt az 1974-es németországi vb-n is. A brazil válogatottban 51 meccsen 12 gólt szerzett, háromszor játszhatott a világválogatottban.

Az MTI megkeresésére reagált Kósa Árpád, az akadémiát működtető Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. ügyvezetője, aki megerősítette a vételi szándékról szóló híreket. Hozzátette, egy lehetséges adás-vételt hosszas folyamat kell, hogy megelőzzön, ugyanis fel kell értékelni a szakágat, ezt követően pedig a tulajdonosnak – azaz a városnak – kell döntenie arról, hogy értékesíti-e az akadémiát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik