A Mezőkövesd öt gólt vágva kiütötte a Békéscsabát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.10. 16:29
null
Győzelemnek örülhetett a „matyó” B-közép (Fotó: Török Attila – archív)
A labdarúgó NB II Keleti csoportjában, a 18. forduló rangadóján a Mezőkövesd hazai pályán 5–0-ra legyőzte a Békéscsabát. Véber György együttese 26 perc elteltével már két góllal vezetett, amihez még újabb három találatot hozzátett a második félidőben. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a vendégek a 71. perctől emberhátrányban játszottak Varga Norbert kiállítása miatt. 

 

Túlzás lenne azt állítani, hogy jó formában várják a vendégek a találkozót, hiszen a legutóbbi három fordulóban csak egy pontot szerzett a Békéscsaba, így elveszítette a listavezető pozíciót, míg a házigazda négy sikert követően maradt alul a mérkőzést megelőzően utolsó helyen álló Szeged vendégeként.

A mérkőzést egyértelműen a Mezőkövesd kezdte jobban, és a 15. percben a vezetést is megszerezte Véber György együttese: Bognár István csapott le a labdára az ellenfél tizenhatosa előtt, majd 16 méterről egy igazítást követően kapura lőtt, a labda a jobb oldali kapufáról pattant a kapu közepébe. 1–0

Az első nagyobb helyzete a Békéscsabának a 22. percben adódott, Alexandru Dan Leucuta tekert 16 méterről a bal felső sarok mellé Samuel Obot átadását követően.

Négy perccel később a Mezőkövesd megduplázta előnyét: az első gól szerzője, Bognár István ugratta ki a bal oldalon George Menougongot, aki kissé kisodródva, 14 méterről lőtt a kapu közepébe. 2–0

A félidő hátralévő részében már nem forogtak veszélyben a kapu, így a hazaiak megnyugtató előnnyel mehettek pihenőre.

A második játékrész elején hatalmas szépítési lehetőséghez jutott a Békéscsaba, de Tolmbaye hat méterről a kapu fölé fejelt tiszta helyzetben.

A 68. percben aztán végleg eldőlt a három pont sorsa, Hegedűs Csaba beívelését követően Hamar Ádám fejelt a kapu közepébe hat méterről. 3–0

A harmadik gólt követően szinte azonnal megfogyatkozott a Békéscsaba, Varga Norbert talpalta le a kezdőkörben Bagi Istvánt, amiért Kassai Viktor azonnal felmutatta neki a piros lapot.

Az utolsó tíz percben újabb két gólt szerzett a Mezőkövesd: előbb Kemény Tamás talált be a 83. percben (4–0), majd Menougong szerezte meg csapat ötödik gólját, ő maga pedig így a második találatát szerezte meg (5–0).

Megérdemelten nyert a Mezőkövesd, de így sem tudott a Keleti csoport élére állni, hiszen a listavezető Vasasnak is sikerült győznie, az angyalföldiek a Ferencváros II-t verték meg idegenben.

PERCRŐL PERCRE

91. perc: VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

90. perc: Bognár passzát követően Farkas Balázs lőtt 13 méterről kapura, Scsekics oldalra ütötte a labdát, Menougong pedig közelről a bal alsó sarokba lőtt. 5–0

84. perc: Szalai Vilmos le, Lipusz Norbert be.

83. perc: ÚJABB MEZŐKÖVESD-GÓL! Bognár ugrott ki a védők között, majd középre gurított, ahol jött az imént csereként beálló Kemény, és három méterről a kapu közepébe lőtt. 4–0

77. perc: Hamar le, Kemény Tamás be.

74. perc: Randjelovics le, Mario Llanos be.

71. perc: MEGFOGYATKOZOTT A BÉKÉSCSABA! Varga talpalta le Bagit a kezdőkörben, amiért Kassai Viktor felmutatta neki a piros lapot.

68. perc: MÁR HÁROMMAL VEZET A MEZŐKÖVESD! Hegedűs Csaba beívelését követően Hamar Ádám fejelt a kapu közepébe. 3–0

67. perc: Obot esett el a tizenhatoson belül, Kassai Viktor műesésért sárga lapot adott neki.

67. perc: Mosquera le, Hadar Adrián be.

66. perc: Alekszandar Randjelovics fejesét fogta meg Szántai Levente másodjára.

58. perc: Varga Norbertet kellett ápolni egy percig, a csereként beálló Bagival ütközött.

Eseménytelenül teltek el az utóbbi percek, a kapuk egyáltalán nem forogtak veszélyben, a játékosok a pálya közepén gyűrik egymást.

50. perc: Tolmbaye fejelt hat méterről a kapu fölé egy beívelt szabadrúgást követően.

46. perc: A szünetben mindkét oldal cserélt: a hazaiaknál Bagi István jött be Petneházi Márk helyére, míg a vendégeknél Majoros Árpád váltotta Huszár Gergőt.

46. perc: KEZDETÉT VETTE A MÁSODIK FÉLIDŐ!

45. perc: VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

A Békéscsaba legutóbbi három idegenben lejátszott bajnoki találkozóján nyeretlen maradt, legutóbbi idegenbeli sikerét még a Putnok otthonában szerezte a csabai együttes 2012 novemberében.

Az utóbbi tíz percben megint nem forogtak veszélyben a kapuk, persze érthető, hogy a Mezőkövesd a két gólos előny tudatában nem tesz fel mindent egy lapra.

Közben a Vasas megszerezte a vezetést a Ferencváros II ellen Simita öngóljával.

26. perc: MÁR KETTŐVEL VEZET A MEZŐKÖVESD! Bognár ugratta ki a bal oldalon George Menougongot, aki 14 méterről, kissé kisodródva lőtt a kapu közepébe, Scsekics nem tudott hárítani. 2–0

22. perc: Samuel Obot ívelését követően Alexandru Dan Leucuta lőtt 16 méterről a bal felső sarok mellé.

15. perc: VEZET A MEZŐKÖVESD!Bognár István csapott le a labdára a tizenhatos előterében, majd egy igazítás után lőtt, a labda a jobb oldali kapufáról pattant a hálóba. 1–0

12. perc: Hamar Ádám vette célba 16 méterről a bal alsó sarkot, Nemanja Scsekics szögletre mentett.

11. perc: Sorin Botis fejelt 11 méterről kapura, Kardos Norbert szabadított fel.

Az első percekben a mezőnyben zajlott a játék.

1. perc: A BÉKÉSCSABA KEZDTE A MÉRKŐZÉST!

„Szeretnénk legalább egy pontot elhozni, bár az igazi a három lenne. Nagy taktikai csatára számítok a jó erőkből álló hazaiak ellen, akik bizonyára a legutóbbi szegedi vereség után hazai pályán győzni akarnak. Azt kértem a labdarúgóktól, hogy egymást segítve küzdjenek a minél jobb eredmény elérése érdekében" – nyilatkozta a Békéscsaba vezetőedzője, Pásztor József a klub hivatalos honlapjának.

„Visszanéztem a szegedi találkozónkat, és annyiban módosítanom kell a mérkőzés utáni nyilatkozatomat, hogy a srácok abszolút akartak, ez lejött a felvételekből, a mocsár viszont elmosta a játékunkat. Nem tudtuk a saját futballunkat nyújtani, ezért a vereség maga jogos volt. A mostani meccsünk rangadó, óriási lehetőség számunkra, hogy előnybe kerüljünk a Csabával szemben. Mindig a következő összecsapás a legfontosabb, de nagyon jól kijöhetünk ebből a hétből… Szerintem nem is az lesz, lehet a döntő, hogy ki spanolta fel jobban magát erre a mérkőzésre, hanem az, hogy melyik csapat lesz profibb, higgadtabb az adott pillanatokban. Dominálni szeretnénk, ezért nekimegyünk ellenfelünknek, persze úgy, hogy hátul megmaradjon a stabilitásunk" – nyilatkozta Véber György, a hazaiak vezetőedzője a mérkőzés előtt a boon.hu-nak.

Üdvözöljük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdetét veszi a Mezőkövesd–Békéscsaba rangadó az NB II Keleti csoportjának 18. fordulójából.

NB II, KELETI CSOPORT
18. FORDULÓ, ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
MEZŐKÖVESD-ZSÓRY–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 5–0

Mezőkövesd, 1500 néző. V: Kassai Viktor (Erős Gábor, Bozó Zoltán)
MEZŐKÖVESD-ZSÓRY: Szántai – Hegedűs Cs., Szalai V. (Lipusz, 84.), Kardos N., Éles – Lakatos B., Bognár I., Farkas B., Petneházi (Bagi, 46.) – Hamar Á. (Kemény, 77.), Menougong. Vezetőedző: Véber György
BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE: Scsekics – Tolmbaye, Lengyel D., Botis, Huszár (Majoros, 46.) – Leucuta, Varga N., Randjelovics (Llanos, 74.), Juhász Gy. – Obot, Mosquera (Hadar, 67.). Vezetőedző: Pásztor József
Gólszerző: Bognár I. (15.), George Menougong (26., 90.), Hamar Á. (69.), Kemény (83.)
Kiállítva: Varga N. (71.)
MESTERMÉRLEG
Véber György: – Rangadót játszottunk, és minden szempontból felnőttünk erre a szintre. Taktikus, érett futballt produkáltunk, s ilyen különbséggel is megérdemelten nyertünk.
Pásztor József: – Minden hibánk kiütközött ezen a meccsen.

LABDARÚGÓ NB II
A 18. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉSEK

KELETI CSOPORT

DVSC-DEAC–Újpest B 1–2
Putnok VSE–Szeged 2011 1–1
Ferencváros II–Vasas 0–1

Mezőkövesd–Békéscsaba 5–0

A NYUGATI CSOPORT MÉRKŐZÉSEINEK AZ EREDMÉNYEIT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK EL!

AZ ÁLLÁS
1. Vasas21123631–23+839
2. Mezőkövesd-Zsóry21122736–24+1238
3. Békéscsaba Előre2198440–31+935
4. Budapest Honvéd II-MFA*2194838–35+331
5. Orosháza FC2193935–38–330
6. Balmazújváros1984731–26+528
7. Kazincbarcikai SC2184932–31+128
8. Nyíregyháza Spartacus2184924–29–528
9. Ceglédi VSE2078535–30+527
10. Szolnoki MÁV FC2176827–29–227
11. Újpest FC B*21821129–39–1026
12. Szeged 20112068629–290 26
13. Ferencvárosi TC II*20731031–35–424
14. Putnok VSE2066831–36–524
15. DVSC-DEAC*21651031–310 23
16. Dunakanyar-Vác21641122–36–1422

A Ceglédtől két pontot levontak. A Vácot az MLSZ fegyelmi bizottsága háromszori ki nem állás miatt kizárta. A váciak pályán elért eredményei megmaradnak, minden további meccsüket 3–0-val az ellenfél javára írják jóvá.

Az NB II 2012–2013-as szezonjának végén a bajnokságban résztvevő NB I-es sportszervezetek tartalék együttesei a csapatuk elért eredményétől függetlenül kiesnek az NB III-ba.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik