A harmadosztályt nem tudták megnyerni, most az NB II-ben feljutó helyen állnak

F. B., NY. A.F. B., NY. A.
Vágólapra másolva!
2021.10.22. 18:19
null
Újoncként kiválóan szerepel a Kecskemét az NB II-ben (Fotó: Bús Csaba/Petőfi Népe)
A labdarúgó NB II meglepetéscsapata eddig kétségkívül az újonc Kecskemét, amely az első bajnokin, a Budaörstől elszenvedett vereség óta szárnyal, 11 bajnoki mérkőzés óta veretlen, és feljutó helyen áll. Ez annak tükrében még nagyobb szenzáció, hogy a csapatnak tavasszal nem sikerült megnyernie az NB III-at, az Iváncsa mögött a Közép-csoport ezüstérmeseként végzett, és legjobb másodikként jutott fel a másodosztályban. Tóth Ákos sportigazgató szerint nyáron jól nyúltak hozzá a kerethez, és most minden klappol, míg a bajnokság kezdete előtt érkező tréner, Szabó István szerint a mostani NB II-ben legalább olyan követelményeknek kell megfelelni, mint a tíz évvel ezelőtti NB I-ben.

 

Három évvel ezelőtt még a Bács-Kiskun megyei I. osztályban szerepelt a Kecskeméti TE, amely aztán feljutott az NB III-ba, ahol három évet töltött el. Öt hónappal ezelőtt azonban biztosan nem sok kecskeméti érzelmű szurkoló gondolta volna, hogy a csapat októberben a másodosztályban 25 ponttal, a 2. helyen, feljutó pozícióban áll majd. 2021 májusának végén ugyanis a gárda az NB III-ban az Iváncsa elleni, bajnoki döntőnek beillő utolsó mérkőzést várta – ekkor a gyengébb szereplés miatt távozó Gombos Zsolt helyett már Szabó Tibor irányította megbízott trénerként a csapatot. A lila-fehérek az utolsó akadályt sem tudták sikerrel venni, simán, 3–0-ra kikaptak az Iváncsa otthonában, így az ellenfél lett a bajnok. A kecskemétiek hatalmas szerencséje, hogy a rivális nem vállalta a másodosztályú szereplést, így arra az MLSZ – a versenykiírás értelmében – a három NB III-as csoport legjobb másodikját kérte fel, amely történetesen éppen a Kecskemét volt.

A klubvezetőség felismerte, hogy a harmadik ligában az elvárások alatt teljesítő játékoskeret nem lesz elég a másodosztályban a bennmaradáshoz. Ezért nyáron tizenhárom labdarúgó távozott, míg tizenhat jött, a vezetőedzői posztra pedig a klubnál már jól ismert Szabó István érkezett.

A tavaszunk nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna – kezdte a Nemzeti Sportnak Tóth Ákos, a Kecskeméti TE sportigazgatója. – A feljutást végül elértük, de láttuk, hogy a korábbi koncepció önmagában nem elég az NB II-höz. Új csapatot építettünk, megtartva azokat a játékosokat, akik szerettek volna részt venni a magasabb szintű munkában. Átalakítottuk a szakmai stábot, melynek legfontosabb szereplője Szabó István lett, aki ezer szállal kötődik a városhoz és a klubhoz. A keret kialakítását már vele közösen végeztük, gyakorlatilag több száz játékost monitoroztunk. Mind a 16 érkezőnél hasonló szempontok alapján zajlott a kiválasztás. Egyrészt fontos volt, hogy képességeik megfeleljenek az NB II-es követelményeknek, másrészt éhes, motivált futballistákat akartunk szerződtetni, olyanokat, akik nálunk akarnak nagyot alkotni. Valljuk be, ritkán sikerül úgy igazolni, hogy ez maradéktalanul teljesüljön, de most úgy tűnik, klappolnak a dolgok; éreztük is, hogy nagyon jól nyúltunk hozzá a kerethez. Előzetesen a 8–12. helyet céloztuk meg, ami most, a dobogó középső fokán állva sem változott. Közhely, de igaz, hogy célunk a soron következő mérkőzést megnyerni; tudjuk, hogy ez a szemlélet akármeddig elrepíthet minket. Még csak a bajnokság harmada telt el, két lábon állunk a földön, még akkor is, ha a pályán hétről hétre nyújtott teljesítmény bizakodásra adhat okot.”

A Tóth Ákos által említett új játékosok közül többen hamar húzóemberekké váltak. A mostanság „csendesebb” Lukács Dániel korábban az NB I-es Honvédba nem fért be, a másodosztályban viszont 8 gólnál és 2 gólpassznál tart (a 2. fordulóban a Soroksár ellen négy gólt szerzett, lapunktól 10-es osztályzatban részesült). Ékpárja, a hórihorgas Tóth Barna 3 találatot és 4 előkészítést jegyez. A Kecskemét nagy erénye a rendkívül szervezett védekezés, melyet ötvédős rendszerben épített fel Szabó István. A DVSC-ben korábban epizódszerephez sem jutó Belényesi Csaba, illetve a hozzá hasonlóan Dorogról érkező Rjasko Mihajlo a statisztikák alapján rendre ott van a legjobb belső védők között a másodosztályban. A középpálya motorja a kaposvári nevelésű, ám a DEAC-tól érkező Nagy Krisztián, valamint a rutinos Bartha László, míg a keretnek olyan saját nevelésű értéke is van, mint a már három gólnál tartó védő, Szalai Gábor. A Kecskemétnél a keret minden tagja pályára lépett az első 12 fordulóban – sőt, előfordult az is, hogy két mérkőzés között tíz helyen történt változás a kezdőben.

Remekül „keveri a kártyákat” tehát a nyáron érkező tréner, Szabó István. A vezetőedző tősgyökeres kecskeméti, játékos-pályafutását a lila-fehéreknél kezdte el, majd edzőként a klub utánpótlásában, aztán tartalékcsapatánál kapott bizalmat, végül az NB I-es csapatnál Tomiszlav Szivics pályaedzője lett. Részese volt a 2011-es Magyar Kupa-győzelemnek, majd 2012 januárjától fél évig a Kecskemét vezetőedzője lett az élvonalban. Azóta megfordult Pakson, Cegléden, a megyei I. osztályú Kiskunfélegyházánál, Tiszakécskén, majd 2020 januárjától idén nyárig az FC Dabasnál. Csapatával bronzérmet ünnepelt a harmadosztályban 2021 nyarán, mielőtt visszatért volna a KTE-hez.

Szabó István remekül dolgozik Kecskeméten (Fotó: Bús Csaba/ Petőfi Népe)
Szabó István remekül dolgozik Kecskeméten (Fotó: Bús Csaba/ Petőfi Népe)

„Mindenki tudja rólam, hogy mennyire erős a kötődésem a Kecskeméthez, hiszen itt kezdtem el futballozni, majd edzősködni is – ecsetelte a tréner. – Ez különös szerelem, éppen ezért nagyon örültem nyáron a megkeresésnek; könnyű is volt egymás tenyerébe csapni. Egy jó „kémiával” rendelkező csapatnál véleményem szerint három feltételnek kell megvalósulnia: az első a biztos és stabil tulajdonosi háttér, a második a megfelelő szakmai stáb – másodedzővel, kapusedzővel, erőnléti edzővel, orvosi stábbal –, a harmadik pedig az, hogy megfelelő játékosokat válasszunk ki az adott osztályra. Ez itt megvan, és ez azért nagyon fontos, mert a mostani NB II-ben legalább olyan követelményeknek kell megfelelni, mint abban a tíz évvel ezelőtti NB I-ben, amelyben még Sziviccsel dolgoztam együtt. A játékosok profibb gondolkodásúak a másodosztályban is, és nagyon sokat fejlődött az infrastruktúra. A keret minden tagját fontosnak tartom, nem véletlen, hogy már mindenki pályára lépett, és a csapatszellem is remek. Az mindenképpen párhuzam a korábbi és a mostani kecskeméti időszakom között, hogy akkor is és most is nagyon jó szemléletű játékosokkal dolgozhatok, olyanokkal, akik fejlődni szeretnének, és ehhez adva van számukra egy szimpatikus közeg.”

Kecskeméten tehát nem kimondott cél a feljutás, de nem is olyan régen, a 2018–2019-es kiírásban a Kaposvár már megtette azt a bravúrt az NB II-ben, hogy újoncként masírozott el az élvonalig. A bajnokság harmadánál még korai erről álmodoznia a lila-fehéreknek, mindenesetre tény, hogy a gárda trénere, Szabó István a 2017–2018-as kiírásban hasonló csodát vitt véghez egy osztállyal lejjebb a Tiszakécskével.

NB II
A 13. FORDULÓ PROGRAMJA

Október 24.

13.00: III. Kerületi TVE–Siófok
13.00: Nyíregyháza–Szolnok
13.00: ETO FC Győr–PMFC
13.00: Soroksár–Szentlőrinc
13.00:
Tiszakécske–DVTK
13.00: Dorog–Aqvital FC Csákvár
13.00: Budafok–Budaörs
17.00: Békéscsaba–Kecskemét
17.00: Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Vasas
17.00: Szombathelyi Haladás–Ajka

AZ NB II ÁLLÁSA
1. Vasas FC 12 8 2 2 24–11 +13 26
2. Kecskeméti TE 12 7 4 1 20–10 +10 25
3. Szombathelyi Haladás 12 7 4 1 13–4 +9 25
4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 12 6 2 4 16–10 +6 20
5. Diósgyőri VTK 12 5 5 2 20–14 +6 20
6. Nyíregyháza Spartacus 12 5 5 2 20–15 +5 20
7. Dorogi FC 12 5 3 4 11–13 –2 18
8. ETO FC Győr 12 4 5 3 19–16 +3 17
9. Szentlőrinc SE 12 3 8 1 15–11 +4 17
9. BFC Siófok 12 3 8 1 15–11 +4 17
11. Szolnoki MÁV FC 12 4 4 4 17–20 –3 16
12. FC Ajka 12 4 3 5 16–16 0 15
13. Pécsi MFC 12 4 3 5 11–12 –1 15
14. Soroksár SC 12 4 3 5 18–23 –5 15
15. Budafoki MTE 12 4 2 6 17–17 0 14
16. FC Csákvár 12 2 5 5 15–18 –3 11
17. Budaörs 12 2 5 5 15–21 –6 11
18. Békéscsaba 1912 Előre 12 1 5 6 15–23 –8 8
19. III. Kerületi TVE 12 1 4 7 10–24 –14 7
20. Tiszakécske 12 2 10 12–30 –18 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik