ZTE: „Szóban megegyeztünk egy jó nevű, küföldi vezetőedzővel”

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2022.05.17. 12:02
Végh Gábor, a labdarúgó NB I-ben szereplő Zalaegerszegi TE elnöke évértékelőjében elmondta, közel a megállapodás a csapat leendő trénerével.

Végh Gábor (Fotó: Török Attila)
Végh Gábor (Fotó: Török Attila)
Végh Gábor (Fotó: Török Attila)
Végh Gábor (Fotó: Török Attila)
Végh Gábor (Fotó: Török Attila)

A Nemzeti Sport információja szerint Ricardo Moniz és Lipcsei Péter jelölt a ZTE vezetőedzői posztjára, s a holland szakember szerződtetésére van nagyobb esély. Ezt megerősíti Végh Gábor nyilatkozata.

„Először is azt kell mondanom, hogy hatalmas köszönettel tartozom Molnár Balázsnak, hiszen nehéz helyzetben, gondolkodás nélkül sietett a klub segítségére – idézi a ztefc.huVégh Gábort.Az előző edzőnek [Waltner Róbertnek – a szerk.] két sikertelen idénye után adtam lehetőséget a bizonyításra, ő menet közben hagyott itt minket, a klub érdekeit nyilvánvalóan nem szem előtt tartva. Ez is rávilágított arra, hogy még körültekintőbben kell kiválasztanunk a következő edzőnket. Azt gondolom, hogy rátaláltunk arra a szakemberre, aki az elképzeléseinknek mindenben megfelel. Közel vagyunk a megállapodáshoz egy jó nevű, külföldi vezetőedzővel, akivel szóban már megegyeztünk, és reményeim szerint a felkészülést már vele fogjuk elkezdeni.”

Ricardo Moniz 2012 augusztusa és 2013 decembere között 45 tétmérkőzésen irányította a Ferencvárost. A futball iránti alázata és a támadójátékot előtérbe helyező játékfilozófiája miatt élvezte a szurkolók szeretetét, utolsó szezonja azonban rosszul sikerült, távozásának körülménye nagy port vert fel. A Ligakupa-győztes tréner jelenleg a Hamburgnál dolgozik képességfejlesztő edzőként – úgy tudjuk, nyitott rá, hogy hazánkban vállaljon (újra) munkát. Mellette szólhat, hogy a támadófutballt helyezi előtérbe, szeret a fiatalokkal dolgozni, jó kapcsolatban van a ZTE sportigazgatói posztját június 1-jétől betöltő Dragóner Attilával, akivel a Ferencvárosnál együtt dolgozott. S az sem mellékes, hogy külföldi létére ismeri a honi futballközeget.

Végh Gábor elárulta, hogy a zalai együttes felkészülése a következő évadra június 13-án kezdődik.

„Szerencsés helyzetben vagyunk, mivel a mag adott, nem kell új csapatot építenünk – tette hozzá az elnök. – Amennyiben megfelelő szakmai tudással és szerencsés kézzel választjuk ki azokat a játékosokat, akiket igazolunk, akkor egy minőségi változás fog következni. Nem mennyiséget, hanem minőséget szeretnénk igazolni a nyáron, melynek ezen belül is két összetevője lesz. Egyrészt lesznek kész játékosok, akik azonnali segítséget fognak jelenteni, másrészt arról sem mondunk le, ami a küldetésünk, azaz próbálunk igazolni tehetséges fiatalokat, az ő beépítésük és felépítésük a jövőnket jelentheti. Biztos vagyok benne, hogy a korábban említett okok miatt sokkal jobb csapatunk lesz jövőre. Én is sokat tanultam a mögöttünk álló időszakból, és azt gondolom, hogy úgy, ahogy az elmúlt három évben, a következő idényben is tovább fogunk fejlődni és végre az első öt helyezett közé oda tudunk érni.”

AZ NB I VÉGEREDMÉNYE
1. Ferencvárosi TC33225660–31+2971
2. Kisvárda331611650–34+1659
3. Puskás Akadémia331412743–34+954
4. Mol Fehérvár331391148–43+548
5. Újpest FC331281350–48+244
6. Paksi FC331271475–63+1243
7. Debreceni VSC331091445–52–739
8. Zalaegerszegi TE331091444–58–1439
9. Budapest Honvéd331081548–51–338
10. Mezőkövesd331081537–49–1238
11. MTK Budapest33991528–50–2236
12. Gyirmót FC Győr337111534–49–1532

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik