ZTE: Kocsárdit a klubrekord nem, a kupagyőzelem annál inkább érdekli

Vágólapra másolva!
2010.02.05. 08:50
Csúcsdöntésre készül Kocsárdi Gergely: 1994 óta 394 bajnoki mérkőzést játszott a ZTE mezében, s ezzel második a legendás Soós István mögött, aki 403 találkozón szolgálta a kék-fehéreket.

Tekintettel arra, hogy a jobbhátvéd az ősz mind a tizenöt bajnokiján szerepet kapott Csank Jánostól, már tavasszal előzhet.

„Nem foglalkoztat ez a statisztika – reagált Kocsárdi Gergely a Nemzeti Sportnak. – Azt sem tudom pontosan, mennyi bajnoki mérkőzésem van. Egyszer láttam egy évekre lebontott adatsort, amely azt mutatta, melyik szezonban hány meccsen léptem pályára, de összeadni már lusta voltam..."

A védőt a klubrekordnál sokkal jobban foglalkoztatja a Magyar Kupa-diadal – a ZTE először hódíthatja el a serleget.

„Csapatunk eddig sohasem tudta megnyerni ezt a sorozatot – mondta Kocsárdi Gergely. – Nem tagadom, egyre többet beszélünk róla, óriási motiváció, hogy ott vagyunk a döntő kapujában. A fináléban játszani nyilván óriási élmény, azt meg elképzelni sem tudom, micsoda érzés lehet a trófeát átvenni. Az áhított kupasiker esetén én lennék az egyetlen ZTE-futballista, aki a bajnok- és a kupagyőztes gárdának egyaránt tagja volt."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik