ZTE: ha szükséges, Moniz akár az UEFA-hoz is fordul

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.10.25. 10:04
null
Ha kell, Ricardo Moniz az UEFA-hoz vagy Orbán Viktorhoz fordul (Fotó: Török Attila)
Ricardo Moniz, a ZTE FC NB I-es labdarúgócsapatának vezetőedzője az Európai Labdarúgó-szövetséghez (UEFA) vagy Orbán Viktorhoz, Magyarország miniszterelnökéhez fordulna, ha eltiltják a Honvéd elleni bajnokin kapott piros lapja miatt. A szakember egy holland lapnak beszélt a történtekről.

Mint arról beszámoltunk, a labdarúgó NB I 12. fordulójában lejátszott ZTE FC–Budapest Honvéd meccsen tíz percig állt a játék azok után, hogy az 55. percben Christy Manzinga és Szabó II Alex afférja után elszabadultak az indulatok és a hazaiak pályára lépő vezetőedzőjét, Ricardo Monizt kiállította Bognár Tamás játékvezető. Ezt követően a majomhangokat halló holland szakember levezényelte csapatát a pályáról, de végül meggyőzte őt Dragóner Attila, a ZTE sportigazgatója és folytatódott a mérkőzés. A történtekről Moniz a holland NOS-nak beszélt.

„Négy nap alatt másodszor tapasztaltam ilyet. Ez elég ok volt számomra, hogy belépjek a pályára” – mondta továbbra is feldúltan a holland szakember. „Felhívtam a negyedik számú játékvezető figyelmét, hogy állítsák le a dzsungelhangokat. Azt mondta, nem hallott semmit és a játékvezető, illetve az ellenfél edzője sem” – tette hozzá.

„Az emberek néha nem akarnak meghallani dolgokat, ezért is vagyok ennyire szélsőséges most. Kemény vagyok, és ha kell, egyedül is megharcolok ezért. A játékvezetőnek le kellett volna állítania ezeket a hangokat” – fogalmazott Ricardo Moniz, akivel nem először fordul elő hasonló eset, hiszen még 2019 novemberében, amikor az Excelsior vezetőedzője volt, egyik játékosát, Ahmad Mendes Moreirát érték rasszista megnyilvánulások az FC Den Bosch szurkolóitól.

A ZTE vezetőedzője kitért rá, végül azért tértek vissza a pályára a játékosok, mert ha nem teszik meg, pontlevonással büntetik a klubot.

„Nem akarok ártani a klubnak, szóval egyedül vonultam le. Mi pedig továbbra is versenyben vagyunk az európai kupában való részvételért” – fejtette ki a vezetőedző, aki egyelőre nem tudja, kap-e eltiltást a Magyar Labdarúgó-szövetségtől.

„Nagyon kíváncsi vagyok, mi fog történni. Ha marad a piros lap? Azt nem fogadom el! Ha kell, az UEFA-hoz megyek. Készen állok!” – húzta alá harciasan Moniz, megjegyezve, attól sem zárkózik el, hogy Orbán Viktorhoz, Magyarország miniszterelnökéhez vigye az ügyet.

A szakember azért is lenne különösen csalódott, ha eltiltást kapna, mert a ZTE a 13. fordulóban épp korábbi csapatához, az FTC-hez látogat.

LABDARÚGÓ NB I

12. FORDULÓ
Zalaegerszegi TE FC–Budapest Honvéd 0–2 (0–1)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 2216 néző. Vezette: Bognár
Gólszerző: Samperio (43., 54.)

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC108225–7+1824
2. Kecskeméti TE1265119–11+823
3. Kisvárda1263324–21+321
4. Puskás Akadémia1255216–12+420
5. Zalaegerszegi TE1143419–15+415
6. Paksi FC1143417–21–415
7. Debreceni VSC1234520–23–313
8. Budapest Honvéd1234514–19–513
9. Mol Fehérvár1233612–18–612
10. Mezőkövesd1233615–22–712
11. Újpest FC1233613–21–812
12. Vasas FC1216511–15–49

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik