ZTE: az Újpest támadójával erősítenék meg a keretet

Vágólapra másolva!
2020.08.17. 22:07
null
Koszta Márk (jobbra) a ZTE-hez kerülhet (Fotó: Réti Zsolt/Újpest FC)
A Nemzeti Sport értesülése szerint a labdarúgó NB I-ben szereplő Zalaegerszeg az újpesti Koszta Márkkal erősítené meg a keretét.

A 23 éves támadó Putnokon és Kazincbarcikán nevelkedett, majd a Honvéd színeiben lett profi labdarúgó. A 2015–2016-os idényben az akkor másodosztályú Kisvárdában kölcsönjátékosként kilencszer volt eredményes, ezt követően hat találattal és hét gólpasszal járult hozzá a kispestiek NB I-es bajnoki címéhez.

A 2017–2018-as kiírásban a Mezőkövesdet tíz góllal erősítette, egy idénnyel később 11 kanadai pont (7+4) jött össze neki, ezt követően pedig az Újpest játékosa lett, ahol összesen négy gólig és öt gólpasszig jutott.

A hírrel kapcsolatban kerestük a zalaegerszegieket, a klub úgy reagált, hogy átigazolási híreket nem kommentálnak, ha egy új játékossal megegyezés születik, arról a hivatalos felületeken számolnak be először.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Miroszlav Bjelos (szerb, Napredak Krusevac – Szerbia, szabadon igazolhatóként), Lirim Kastrati (koszovói, Bologna – Olaszország), Nikola Mitrovics (szerb, ZTE FC, szabadon igazolhatóként), Stieber András (Budaörs, szabadon igazolhatóként), Stieber Zoltán (ZTE FC, szabadon igazolhatóként), Junior Tallo (elefántcsontparti, Chambly – Franciaország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:Petar Gigics (szerb, Partizan Beograd, legutóbb kölcsönben Macsva Sabac – Szerbia)
Kölcsönből visszatérők: Filipovics Marko (Vác FC?), Szűcs Kristóf (Vác FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Mucsányi Márk
Kiszemeltek:Matej Cvetanoszki (északmacedón, FK Vardar – Észak-Macedónia, szabadon igazolható), Sztefan Jevtoszki (északmacedón, FK Rabotnicski – Észak-Macedónia)
Távozók: Balázs Benjámin (MTK Budapest, szabadon igazolhatóként), Jonathan Heris (belga, KAS Eupen, Belgium, szabadon igazolhatóként), Litauszki Róbert (Vasas FC, szabadon igazolhatóként), Novothny Soma (szabadon igazolható), Antonio Perosevic (horvát, szabadon igazolható), Zsótér Donát (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Corso Moussa Traoré (guineai, Vasalund – Svédország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Koszta Márk (ZTE FC)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZTE FC-NÉL
Érkezők: Dragóner Filip (Mezőkövesd), Gyurján Márton (Haladás, szabadon igazolhatóként), Könyves Norbert (Paksi FC), Kun Bertalan (ETO FC Győr), Szabó Bence (DVSC, szabadon igazolhatóként), Bojan Szankovics (montenegrói, Irtis Pavlodar – Kazahsztán, szabadon igazolhatóként), Tajti Mátyás (Zaglebie Lubin – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Alekszandar Tanaszin (szerb, Proleter – Szerbia, szabadon igazolható), Vass Patrik (MTK Budapest), Zimonyi Dávid (Lipót)
Kölcsönbe érkezők:
Szánthó Regő (Ferencváros), Artem Favorov (ukrán, Puskás Akadémia), Ziga Zivko (szlovén, NK Nafta Lendava – Szlovénia)
Kölcsönből visszatérők: Gergényi Bence (NK Nafta Lendava – Szlovénia), Ubochioma Meshack (nigériai, NK Nafta Lendava – Szlovénia), Sebestyén Lóránt (Hévíz), Szökrönyös Dániel (Hévíz)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Bedő Roland, Hegedüs Olivér, Kovács Barnabás, Köcse Bence, Németh Erik, Sebestyén Lóránt, Szökrönyös Dániel

Kiszemeltek: Bőle Lukács (Ferencváros), Csonka András (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (al-Ain – Arab Emírségek, szabadon igazolható), Koszta Márk (Újpest), Novothny Soma (Újpest FC, szabadon igazolható), Sandro Semedo (portugál, Ethnikosz Assziasz – Ciprus)
Távozók:Bobál Gergely (CD Nacional – Portugália, szabadon igazolhatóként), Horváth Krisztofer (SPAL – Olaszország, kölcsön után végleg), Eduvie Ikoba (amerikai-nigériai, AS Trencín – Szlovákia), Kocsis Gergő (TS Podbeskidzie Bielsko-Biala – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Kovács Zoltán (Budafok, kölcsön után végleg), Eric McWoods (amerikai, Balzan FC – Málta), Nikola Mitrovics (szerb, Újpest FC, szabadon igazolhatóként), Radó András (Vasas, szabadon igazolhatóként), Stieber Zoltán (Újpest FC, szabadon igazolhatóként), Szemerédi Norbert (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Bolla Bendegúz (Mol Fehérvár), Bőle Lukács (Ferencváros), Matija Katanec (horvát, Mezőkövesd), Fanosz Katelarisz (ciprusi, Omonia Nicosia – Ciprus), Stjepan Ostrek(horvát, NK Nafta Lendava – Lendva, Szlovénia), Tamás Krisztián (Mol Fehérvár, onnan Bp. Honvéd)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Barczi Dávid (szabadon igazolható)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik