Waltner Róbert Győrben édesapja emlékéért is hajt

Vágólapra másolva!
2012.08.10. 12:46
null
Waltner Róbert csak az edzésen tudja feledni imádott édesapjának elvesztését (Fotó: Török Attila)
A Győri ETO–Kaposvár és a Siófok–Haladás összecsapással folytatódik a mai napon a labdarúgó NB I aktuális szezonja. A Kaposvár támadójának, Waltner Róbertnek ezekben a napokban a futball nem elsősorban szórakozást vagy munkát jelent, sokkal inkább bizonyosfajta menekülést.

 

A Haladás az újonc Eger, valamint a tavalyi bronzérmes Győri ETO elleni mérkőzéseken négy pontot gyűjtött, és ezzel jelenleg a második helyen áll a táblázaton. A Siófok egy vereségnél és egy döntetlennél tart, és Szombathelyen szeretne meglepetést okozni.

„Már a télen szerettem volna távozni a Haladástól, de csak nyáron került rá sor – mondta Sipos Norbert, aki pénteken épp korábbi csapata, a Haladás ellen lép pályára a Siófok színeiben. – Egyrészt azért búcsúztam onnan, ahol tizenöt évet lehúztam, mert az előző szezonban mindössze négyszer lehettem a kezdőcsapat tagja, a másik okot inkább nem feszegetném, jobb, ha az én titkom marad.”

Sipos Norbert néhány góllal viszont felhívná magára a figyelmet – a siófoki első találat az Egri FC ellen össze is jött: „Bár betaláltam az Eger kapujába, végül csak döntetlent lett a vége, ez bánt. Elrontottuk a múlt heti mérkőzést, az első félidőben el kellett volna döntenünk az összecsapást. Úgyhogy most javítanunk kell a Haladás ellen, mert utána a Győr, a Diósgyőr és a Videoton következik, nehéz menet.”

A Győri ETO a Haladás elleni múlt heti pontvesztés után ezúttal a Kaposvárt fogadja. A somogyiak csatárának, Waltner Róbertnek nehéz napjai vannak, a múlt héten veszítette el édesapját. Ha a futball nem is lehet mindenre gyógyír, azt mondja, a játékba feledkezik, mert olyankor valamelyest felszabadul. Waltner Róbert Győrben mindennél jobban szeretne gólt lőni – ezúttal nemcsak az edzője, hanem csapattársai, szurkolói miatt is.

„A futballba temetkezem, próbálok a játékban motivációra lelni. Tényleg az most a legboldogabb pillanat, amikor edzésre indulhatok, nekem az a másfél-két óra szükséges ahhoz, hogy kikapcsoljak. Akkor egyedül az foglalkoztat, hogy tökéletesen felkészüljek a meccsre. Vissza akarom küzdeni magam a kezdőbe, nem adhatom fel. Próbálok erős lenni, sőt mondhatom, az is vagyok” – nyilatkozta lapunknak a támadó.

„Apu betegsége kétezer-hatban kezdődött, az utolsó egy-másfél évben rosszabbodott az állapota, az elmúlt fél év már borzalmas volt, annak örülök, hogy május közepén haza tudtam jönni Ausztriából, és az utolsó pillanatig mellette lehettem. A múlt szerdán reggel öt órakor vitték be a kórházba, úgy szenvedett szegény, mintha kínozták volna… Végig fogtam a kezét. Kapott morfiumot, azt mondták, a hallását veszíti el utoljára, és én abban a néhány percben megígértem neki, hogy vigyázok a családra, anyura, a nővéremre… Tudom, hogy hallotta még. Tényleg örülök, hogy mindvégig vele lehettem, hogy ott ültem mellette. Fél kilenc előtt öt perccel aludt el végleg, kilenckor edzésre mentem.”

„Arra gondoltam, hogy hétvégén meccs, nekem azon apu miatt is játszanom kell. Nem szóltam a történtekről senkinek. Amikor volt egy-egy üresjárat a tréningen, elkalandoztak a gondolataim, el is sírtam magam, de azt hiszem, nem sokan vették észre… Aztán amikor egy-egy feladatnál rám került a sor, igyekeztem a gyakorlatra koncentrálni, nem is ment rosszul. Bank Pista kérdezte az edzés végén, hogy vagyok, akkor elárultam mi történt. Sajnos összeszedtem egy kisebb sérülést, csak pénteken edzettem újra, pedig apu miatt is szerettem volna a Debrecen ellen pályán lenni. Azt mondtam magamban, ha elkopik a lábam, akkor is hajtok, kifulladásig, sajnos akkor nem kaptam lehetőséget, persze lehet, csak rásérülök. Talán majd Győrben…”

 

 

AZ ÁLLÁS
1. Budapest Honvéd223–1+26
2. Haladás2115–3+24
3. MTK Budapest2114–2+24
4. Pécsi MFC2113–2+14
5. Videoton FC2112–1+14
6. Debreceni VSC-Teva2114–2+23
7. Diósgyőri VTK2113–3 0 3
8. Kaposvári Rákóczi2112–3–13
9. Kecskeméti TE222–2 0 2
10. Ferencváros221–1 0 2
Lombard Pápa FC221–1 0 2
12. MVM Paks2112–3–11
13. Siófok2111–2–11
14. Egri FC2113–5–21
15. Győri ETO FC
2112–5–31
16. Újpest FC221–3–20

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik