Vignjevics: Újabb kupával gazdagítanánk az újpesti trófeatermet!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.11. 13:18
null
Az újpestiek a Magyar Kupa-győzelem után újabb trófeára hajtanak (Fotó: Mirkó István)
Ma este fél 9-kor a Puskás Stadionban összecsap a bajnoki címvédő DVSC-Teva és a kupagyőztes Újpest a Szuperkupáért. A lila-fehérek edzője, Nebojsa Vignjevics a klubhonlapnak adott nyilatkozatában elmondta, reméli, hogy újabb kupával gazdagítják az újpesti trófeatermet.


„A Puskás Ferenc Stadionban eddig kétszer meccseltem, az FTC elleni idegenbeli 0–0 akkor a visszavágó előtt jó eredménynek számított, a kupagyőzelem pedig értelemszerűen az egyik legszebb emlékem nekem és a játékosoknak is. Fantasztikus volt a hangulat, rengeteg Újpest-szurkoló biztatta a csapatot, bízom benne, hogy pénteken is sokan állnak mögöttünk. A Szuperkupa remekül illeszkedik a felkészülésbe, hiszen a játékosok is sokkal jobban rá tudnak pörögni egy ilyen jellegű meccsre, mint egy átlagos edzőmérkőzésre. Azt nem mondom, hogy már csúcsformában várjuk a találkozót, de jó pluszmotiváció a kupa mindenkinek. A DVSC az egyik legjobb magyar együttes, teljesen megérdemelten nyerte meg az előző bajnokságot, ugyanakkor a mezőnyben már a tavasszal is egyenrangú ellenfelei voltunk Kondás Elemér csapatának, remélem, ezúttal a kapu előtt is határozottak leszünk és jobban koncentrálunk, mint akkor, hogy újabb kupával gazdagíthassuk a újpesti trófeatermet!” – mondta Nebojsa Vignjevics az ujpestfc.hu-nak.

A két együttes előző szezonbeli összecsapásain rendre kinyílt a gólzsák, bár ennek az újpestiek aligha örültek, hiszen a debreceniek idegenben 4–1-re, otthon 3–1-re diadalmaskodtak.

„Gólokban gazdag meccseket játszottunk a bajnokság során, nyilván ezúttal is szeretnénk közönségszórakoztató és eredményes futballal kirukkolni, de a lényeg, hogy legalább egy találattal többet szerezzünk, mint riválisunk – idézi a dvsc.hu Korhut Mihály Hajdú-bihari Naplónak adott nyilatkozatát. – Mint minden összecsapáson, ezen is nyerni akarunk, itt nincs visszavágó, egy találkozó alkalmával dől el, melyik csapaté lesz a Szuperkupa, éppen ezért nagyon oda kell tennünk magunkat. Azt hiszem, jól sikerült az alapozásunk, és a pénteki mérkőzésen is gyakorolhatunk még. Olvastam, hogy Kabát Péter és a belga Jérémy Serwy nem játszik ellenünk, de ettől még az Újpest nagyon megnehezítheti a dolgunkat. Hozzánk hasonlóan a lilák is szeretnének újabb trófeával gazdagodni, de reméljük, mi hozzuk haza a kupát.”

A DVSC-Teva 2005 óta egyedül 2011-ben nem volt érdekelt a Szuperkupában, eddig ötször hódította el a trófeát és háromszor végzett a második helyen (közte a legutóbbi alkalommal), míg az Újpest eddigi mindkét döntője során ünnepelhetett, igaz, erre legutóbb 2002-ben volt lehetősége.

Az este fél 9-kor kezdődőt találkozóról élő, szöveges tudósítást olvashat a Nemzeti Sport Online-on!

SZUPERKUPA

20.30, Puskás Ferenc Stadion: DVSC-Teva–Újpest (Tv: Sport1)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik