Videoton: elment a Deporhoz a brazil hátvéd - hivatalos

Vágólapra másolva!
2013.01.31. 20:42
A Primera Divisiónban szereplő Deportivo La Coruna fél évre kölcsönbe megszerezte a Videoton brazil védőjét, Kakát, azaz Claudiano Bezerra da Silvát. Erről a vidi.hu adott tájékoztatást.

„Ma este megállapodott a két klub, ennek értelmében pedig Claudiano Bezerra de Silva, vagyis játékos nevén Kaká június 30-ig a spanyol bajnokságban szereplő Deportivo La Corunánál folytatja pályafutását" – áll a Videoton közleményében.

Kaká a múlt nyáron igazolt a székesfehérváriakhoz, összesen nyolc bajnokin, egy Európa-liga- és egy Magyar Kupa-meccsen lépett pályára a Vidi színeiben.

A Deportivo jelenleg utolsó a húszcsapatos spanyol bajnokságban, 21 meccsen 45 gólt kapott, így elkél az erősítés a védelembe.

A galiciai gárda trénere jelenleg az a Domingos José Paciencia, akivel Kaká a 2010–2011-es idényben együtt dolgozott a portugál Bragánál.

Mint ismert, a nap folyamán a Marca értesüléseire hivatkozva már beszámoltunk Kaká esetleges klubváltásáról. Este a fehérvári honlap megerősítette az információkat.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL

Érkezők: Lencse László (Ironi Kirjat Smona – Izrael, kölcsönből vissza),Nagy Dániel (Haladás, kölcsönből vissza), Jeff Silva (brazil, Diósgyőri VTK – kölcsönből vissza),

Távozik/távozhat: Babos Barna (ZTE), Lencse László (Aszterasz Tripolisz – Görögország, fél év kölcsönbe), Renato Neto (brazil, Gent – Belgium), Walter Lee (spanyol, Lokeren – Belgium), Lencse László (Asztersz, Tripolisz – Görögország, kölcsönbe), Sándor György (Ittihad FC – Szaúd-Arábia), Jeff Silva (brazil, ABC FC – Brazília), Kaká (brazil, Deportivo La Coruna – Spanyolország, fél évre kölcsönbe)
Kiszemeltek: Fabio (brazil, Puskás Akadémia FC), Kleinheisler László (Puskás Akadémia FC), Nildo Petrolina (brazil, Beira-Mar – Portugália), Miguel Ángel Luque (spanyol, Puskás Akadémia FC), Zsótér Donát (Videoton U19), Vítor Gomes (portugál, Rio Ave)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik