Videoton: Babos Barna távozik a fehérvári csapattól

Vágólapra másolva!
2012.12.11. 13:46
A vidi.hu tájékoztatása szerint Babos Barna közös megegyezéssel megszüntette szerződését a Videotonnal.

Babos Barna 2010-ben a téli átigazolási időszakban került az akkor még NB III-as Veszprém együttesétől a Vidihez.

Babos három Ligakupa-mérkőzésen is pályára lépett, emellett két alkalommal szerepelt az NB II-es csapatban a 2009–2010-es bajnokság tavaszi idényében. A 2010–2011-es szezonban már alapembere lett az NB II-es együttes, 21 bajnoki mérkőzésen 4 gólt szerzett.

A 2011–2012-es bajnoki idényben sérülés miatt hosszabb időt kellett kihagynia, azonban 19 mérkőzésen így is pályára lépett, ezalatt háromszor is eredményes volt, sőt, Ligakupa-mérkőzésen lehetőséget kapott az első csapatban is.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy a játékos hol folytatja pályafutását.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL

Érkezők: Lencse László (Ironi Kirjat Smona – Izrael, kölcsönből vissza), Nagy Dániel (Haladás, kölcsönből vissza), Jeff Silva (brazil, Diósgyőri VTK – kölcsönből vissza)

Távozik/távozhat: Babos Barna (?), Lencse László (?)
Kiszemeltek:

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik