Videoton: Azt hittem, ezek a játékosok elég jók – Berg

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.02. 11:20
Mint ismert, a Videoton FC labdarúgócsapata nagy meglepetésre nem jutott be a Magyar Kupában a legjobb 16 közé, idegenben 2–1-es vereséget szenvedett a harmadosztályú Budafoktól. A mérkőzést követően Kovács Zoltán, a székesfehérvári klub sportigazgatója kijelentette, következményei lesznek a gyenge szereplésnek, majd kisvártatva Henning Berg vezetőedző is elmondta a véleményét a találkozóról.



„Nagy-nagy csalódás a szereplésünk, egyszerűen nem voltunk elég jók, főleg az első félidőben. Rossz csapatot választottam ki, ebben vállalom a felelősséget. Úgy gondoltam, hogy ezek a játékosok elég jók lesznek ahhoz, hogy megnyerjük a mérkőzést. A szünetben kihasználtuk az összes cserelehetőségünket, a második félidő már valamivel jobb is volt, de ez nem volt elég. Bő keretünk van, a kezdőcsapatunknak elég jónak kellett volna lennie ahhoz, hogy megnyerjük a meccset” – idézi Berg szavait a feol.hu.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik