Videoton: „Az ellenfél játékosai felhívták magukra a figyelmet”

Vágólapra másolva!
2013.02.27. 22:55
Az NB I tavaszi szezonjára készülő Videoton felkészülési mérkőzésen 4–2-es győzelmet aratott az NB II Nyugati csoportjában listavezető Puskás Akadémia ellen. A találkozót követően José Gomes, az élvonalbeli csapat vezetőedzője a vidi.hu-nak elmondta, örül, hogy játékosai – a Vác elleni Magyar Kupa-mérkőzés elmaradása ellenére – megkapták a meccsterhelést.

José Gomes (a Videoton vezetőedzője): „Kitűnő felkészülés volt számunkra a mai mérkőzés, bár az első félidei teljesítményünkkel nem vagyok elégedett, nem játszottunk jól. A második félidőben már lényegesen jobban fociztunk. A mai találkozó egyébként abból a szempontból is hasznos volt, hogy a Puskás Akadémia FC játékosai közül néhányan fel tudták hívni magukra a figyelmemet. Nagyon örülök, hogy a kupamérkőzés elmaradása ellenére komoly mérkőzéssel tudtunk készülni a vasárnapi bajnoki rajtra, mert sikerült megszerveznünk ezt a hasznos felkészülési találkozót."José Gomes (a Videoton vezetőedzője): „Kitűnő felkészülés volt számunkra a mai mérkőzés, bár az első félidei teljesítményünkkel nem vagyok elégedett, nem játszottunk jól. A második félidőben már lényegesen jobban fociztunk. A mai találkozó egyébként abból a szempontból is hasznos volt, hogy a Puskás Akadémia FC játékosai közül néhányan fel tudták hívni magukra a figyelmemet. Nagyon örülök, hogy a kupamérkőzés elmaradása ellenére komoly mérkőzéssel tudtunk készülni a vasárnapi bajnoki rajtra, mert sikerült megszerveznünk ezt a hasznos felkészülési találkozót."

Benczés Miklós (a Puskás Akadémia vezetőedzője): „Először is gratulálok a Vidinek, nagyon jól játszottak. Ebből a mérkőzésből mi nagyon sokat profitálhatunk, jár az elismerés a mi labdarúgóinknak is, mert mi is jól futballoztunk. A mérkőzés végére azért kijött a különbség, ami a két csapat között van. Az első játékrészben nem csak az eredmény volt egál, de a játék is. Ez a mérkőzés arra is jó volt, hogy a srácok megérezhették, mi az a szint, ahova szeretnénk eljutni. Bízom benne, hogy csapatomból minél többen eljutnak erre a szintre. Még egyszer gratulálok a Vidinek, és sok sikert kívánok nekik a bajnokságban!"

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik