Videoton: a Burcsa-éra két légiósától is elköszönnek, újabb „visszatérő”

Vágólapra másolva!
2015.08.31. 09:52
null
Burcsa Győző már távozott és most Kees Luijckx is elhagyja a Videotont (Fotó: vidi.hu)
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint a Videoton labdarúgócsapata még ma megválhat több légiósától, úgy tudjuk, hogy köztük van az előző klubigazgató, Burcsa Győző két téli szerzeménye, a holland Kees Luijckx és a francia Rémi Maréval. Ugyanakkor Szekeres Adrián a héten már újra az együttessel edzhet.  

 

Mint átigazolási gyűjtőnkben is jeleztük, a Videotonnál javában folyik a keret átalakítása, a piaci határidő mai zárása előtt több bejelentés is várható.

Kovács Zoltán sportigazgató többször is elmondta az utóbbi napokban, hogy új légiósok érkezéséhez a régiek közül néhány futballistának el kell hagynia a csapatot. Mivel Asmir Suljic, Loic Nego és a nyáron távozó, de azóta is szabadon igazolható Stopira is szerződést kötött a klubbal, várható, hogy hamarosan szerződésbontásokra is sor kerül.

A Nemzeti Sport Online értesülései szerint a télen még az akkori klubigazgató, Burcsa Győző által szerződtetett labdarúgók közül a múlt héten a Lech Poznan ellen még kezdőként játszó holland Kees Luijckxszal és a francia Rémi Marévallal már megegyeztek a szakításról.

A két játékos esete azért különösen érdekes, mert az előző vezetőedző, a csapattal bajnokságot nyerő Joan Carrillo menesztésekor a Videoton akkori vezetése azt is felhozta indokként, hogy a téli szerzeményeket, köztük Luijckxot és Marévalt nem építette be a gárdába.

Rajtuk kívül egyébként más játékosokkal is folynak egyeztetések. Például a horvát Marko Pajaccal, akiért tavaly nyáron átigazolási díjat is fizetett a Vidi, de egy év alatt egy meccsen sem lépett pályára az NB I-ben. A 22 éves horvát középpályással azonban még nem született egyezség szerződése megszüntetéséről

Az érkezési oldalon is lehetnek még fejlemények, elsősorban csatárposzton. Ugyanakkor ezen a héten már újra az első csapattal készül Szekeres Adrián, aki legutóbb Dunaújvárosban szerepelt kölcsönben. Nyáron úgy tűnt, hogy nem számít rá a klub, ezért nem is készülhetett az első kerettel, mostantól viszont újra látogathatja a tréningeket, és várhatóan marad is a Videotonnál.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL

Érkezők: Koltai Tamás (Győri ETO, szabadon igazolhatóként), Kovácsik Ádám (szabadon igazolható, legutóbb Reggina – Olaszország), Lang Ádám (Győri ETO, szabadon igazolhatóként), Loic Nego (francia, Charlton Athletic – Anglia – az előző idényben Újpesten játszott), Pátkai Máté (Győri ETO, szabadon igazolhatóként), Pölöskei Zsolt (MTK, szabadon igazolhatóként), Rudolf Gergely (Győri ETO, szabadon igazolható), Alhassane Soumah (guineai, Juventus – Olaszország), Stopira (zöld-foki-szigeteki, szabadon igazolhatóvá vált, majd új szerződést írt alá), Asmir Suljic (Újpest)
Kölcsönbe érkezők: Braniszlav Danilovics (szerb, PAFC)

Kölcsönből visszatérők: Kleinheisler László (PAFC), Szekeres Adrián (Dunaújváros)
Az utánpótlásból felkerültek:
Gábor Péter

Kiszemeltek:

Távozók: Arturo Álvarez (salvadori, szabadon igazolható), Juan Calatayud (spanyol, Atlético de Kolkata – India), Hudák Martin (PAFC, kölcsön után végleg?), Kocsis Gergő (Puskás Akadémia), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa – Lengyelország, szabadon igazolhatóként),Papp Máté (dunaújvárosi kölcsön után Sopron, szabadon igazolhatóként), Szofian Sakla (marokkói, szabadon igazolható), Sándor György (Perth Glory – Ausztrália, szabadon igazolhatóként), Tar Zsolt (PAFC, kölcsön után végleg?), Tóth Balázs (PAFC-kölcsön után visszavonult)

Kölcsönbe távozók: Horváth Tamás (PAFC), Tomás Tujvel (szlovák, kecskeméti kölcsön után DAC – Dunaszerdahely, Szlovákia), Zsótér Donát (felcsúti kölcsön után ismét PAFC)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Barcsay Márk (PAFC, onnan Cigánd)

Távozhatnak: Álvaro Brachi (spanyol), Gyurcsó Ádám (érdeklődnek iránta: Lengyelország), Marko Pajac (horvát), Szekeres Adrián, Kees Luijckx (holland), Rémi Maréval (francia)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik