Videó: amikor Détári triplázott; 10 gól és 4 büntető a sártengerben

M. G.M. G.
Vágólapra másolva!
2020.06.24. 08:30
A sportvilág lassan éledezik a koronavírus-járvány miatti kényszerszünetet követően, de mivel archív visszatekintéseink népszerűek voltak olvasóink körében, folytatjuk a videós múltidéző sorozatunkat. Az 1985–1986-os bajnokságra tekintünk vissza, közeleg Mexikó, a pályán válogatott játékosok sora a tíz gólt hozó Bp. Honvéd–MTK-VM (5–5) találkozón.

Az MTK játékosainak „hosszú utat” kellett megtenniük 1986. március 8-án, a Bp. Honvéd elleni, idegenbeli mérkőzést ugyanis a kispesti stadion felújítása miatt a BKV pályáján játszották le – elég volt tehát átsétálni az utca túloldalára. A Honvéd az őszi szezonban a Fáy utcában játszott, tavasszal átköltözött a Józsefvárosba, de a BKV-stadion játéktere sok fejfájást okozott a csapatnak és Komora Imre vezetőedzőnek. Ez jól látszik a videón is.

A két csapatban válogatott játékosok sora szerepelt: a találkozón pályára lépők közül Andrusch József, Sallai Sándor, Nagy Antal, Garaba Imre, Détári Lajos, Kovács Kálmán és Dajka László (Honvéd), valamint Bognár György (MTK) utazott később a mexikói világbajnokságra. Az őrület már az első félidőben elszabadult, hét gól esett, Détári tizenegyesből triplázott. Az MTK 4–1-ről 4–5-re fordított, s csak Dajka egyenlítő gólja után „zárták el a gólcsapot”. Lapunk ötcsillagosra értékelte a találkozót. Jókora ellentét egy másik, de hírhedt gólzáporos mérkőzéssel: 1984. június 3-án a Volán–Honvéd 6–6-os találkozó (amelynek eredményét a szövetség később bundagyanú miatt megsemmisítette, és mindkét csapatot megbüntette) egy csillagot kapott.

A tízgólos mérkőzés már akkor ritkaságszámba ment, tíz fölé pedig 1984 óta csak egyszer ment két csapat: a 2000. július 29-én lejátszott Újpest–DVSC találkozó tizenegy gólt (8–3) hozott. Az élvonalbeli rekord 20 találat, egyoldalú eloszlásban: 1908-ban a MAC 20:0-ra mosta le a pofozógép Typographiát.

Détári Lajos 27 góllal fejezte be az 1985–1986-os évadot, ez volt karrierje leggólerősebb idénye (Fotó: Labdarúgás, archív)
Détári Lajos 27 góllal fejezte be az 1985–1986-os évadot, ez volt karrierje leggólerősebb idénye (Fotó: Labdarúgás, archív)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik