Vasas: Serie A-s játékost ígér az olasz sportigazgató

Vágólapra másolva!
2010.01.21. 09:37
A labdarúgó Soproni Ligában szereplő Vasas hivatalos honlapján Mauro Bressan sportigazgató egy interjúban elmondta: az angyalföldiek olasz élvonalbeli csapatból szeretnének igazolni.

Bár konkrét névvel (és klubbal) nem szolgált a sportigazgató, annyit azonban elárult, hogy Serie A-ban szereplő csapat egyik játékosával szeretnének erősíteni. A klubbal már meg is egyeztek a részletekben, ettől kezdve kizárólag a játékos döntésén múlik, hogy a tavasszal a Vasasban folytatja-e.

A vezetőedző, Giovanni Dellacasa még egy védő, egy középpályás és egy csatár szerződtetésével szeretné megerősíteni a keretet. Ha a vezetőség nem talál azonnal bevethető, a csapatot nagyban segítő futballistákat, úgy fiatal tehetségeiknek kínálnának több játéklehetőséget.

Ami a próbajátékosokat illeti, egy holland, egy horvát, egy osztrák, egy bosnyák és egy olasz futballista volt tesztelésen a csapatnál, ám a dolgok jelenlegi állása szerint közülük maximum egy kaphat majd szerződést. Ígéretesnek tűnik viszont a két napja érkezett szerb Dusan Mileusznics játéka. Rajta kívül egy macedón és egy szlovén védőt tesztelnek.

Az MTK-s Hrepka Ádám átigazolásának ügyében a hétvégéig várható döntés.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik