Vasas: Miért ne zárhatnánk kupainduló helyezéssel az idényt? – Novothny

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2022.07.17. 12:40
null
Fotó: vasasfc.hu
Novothny Soma egy hónapja igazolt a labdarúgó NB I-ben szereplő Vasashoz. A támadó megosztotta gondolatait a klub honlapján az első tapasztalatokról.


Első Vasas-góljáról, amelyet a Kazincbarcika ellen szerzett

„Jó érzéssel tölt el, hogy a játékommal és a találatommal hozzá tudtam járulni a csapat sikeréhez, de az „igazi” gólok, eredmények majd csak július 30-tól számítanak. A nyári felkészülési időszak negyedik hetének végén járunk, lassan beérik a sok munka. Egyre jobb az erőnlétem is, ami annak tudható be, hogy az edzéseken maximálisan odateszem magam. Nagyon bizakodó vagyok a szezont illetően, a csapat is kezd összeállni.”

Arról, hogy miért szerződött a Vasashoz:

„Nagy Miklós sportigazgató a kezdetektől éreztette, hogy hosszú távon számol velem, és szeretné, hogy főszerepet vállaljak a Vasas NB I-es szereplésében. Ez meggyőzött arról, miért érdemes Angyalföldön folytatni a pályafutásomat. Ismerős közegbe csöppentem, hiszen például Litauszki Robival Újpesten együtt játszottunk, szoros barátság alakult ki közöttünk. A többieket is ismertem az utánpótlás-válogatottakból, néhányuk ellen pedig ellenfélként is játszottam.”

A bajnokságról:

„Bízom benne, hogy a Vasassal minél feljebb tudunk végezni a tabellán. Miért ne zárhatnánk egy kupainduló helyezéssel az idényt? Ebből szeretném minél több góllal és gólpasszal kivenni a részem. Babonás vagyok, azonban ez nem feltétlenül jelent rosszat: mindig pozitív energiával tölt fel, amikor a meccsek előtt felhívom a családtagjaimat, ezután pedig már csak a futballra koncentrálok.”

A teljes cikket elolvashatja itt!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik