Vasas: Komjáti András négy poszton erősítene a télen

Vágólapra másolva!
2010.12.12. 10:03
A Vasas labdarúgócsapatának vezetőedzője, Komjáti András négy poszton szeretné megerősíteni csapatát a téli átigazolási időszakban. Minden bizonnyal búcsút mondhat az angyalföldi meznek Karim Benunesz, akinek szabadlistára tevését azzal indokolta a szakember, hogy szörnyű volt a hozzáállása és a munkamorálja is.

„Négy ponton szeretném megerősíteni a csapatot – mondta a Nemzeti Sportnak Komjáti András. – Egy szélső védőt, egy jobb oldali, szélső középpályást, egy irányítót és egy támadót szeretnénk igazolni, de ez nem rajtam múlik, hiszen kérdés, milyen anyagi lehetőségeink lesznek. A csapattal edz Németh Gábor és Nikolov Balázs is, mindkét szabadon igazolható játékos jó benyomást tett rám."

A szakvezető Karim Benuneszről is beszélt – alighanem a szabadlistára tett légiósnak nincs visszaút.

„Karim Benunesz az élvonal egyik legjobb labdarúgója lehetne, de a munkához való hozzáállása katasztrofális, és ez nálam megengedhetetlen. Az nem volt járható út, hogy valaki csak péntek délután edz egyet, és már jelzi is, hogy játékra kész. Ez közösségromboló hatást is kiválthatott volna, hiszen mit mondok annak, aki egész héten gürizik, ám a kezdőcsapat kihirdetésekor padra kerül, mert a helyén Benunesz kap lehetőséget?"

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik