Vasas: „Hiányzott valami, nem volt meg a kémia” – Novothny a ciprusi időszakáról

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2022.06.24. 08:23
null
Novothny Soma az Anorthosziszból érkezett a Vasasba, a csatár szívesen jött haza az újonchoz, mert úgy érezte, Cipruson hiányzott valami (Fotó: anorthosisfc.com)
Novothny Soma az elmúlt egy évben játszott a német és a ciprusi labdarúgó-élvonalban, júniusban aztán hazatért, és immár az NB I-be feljutó Vasas sikereiért dolgozik.

 

Június 16-án töltötte be 28. életévét, egy nappal előtte pedig a Vasashoz szerződött Novothny Soma. Az előző idényben az ősszel a német élvonalbeli VfL Bochum, a tavasszal a ciprusi első osztályú Anorthoszisz tagja volt. Miért köszönt el a szigettől, és miért a Vasast választotta? Erről faggattuk.

„Mozgalmas év van mögöttem – mondta. – Nagyon sokat dolgoztam azért, hogy bemutatkozhassak a Bundesligában, amikor tagja voltam a feljutó bochumi csapatnak, s gólt akartam szerezni a német élvonalban – sikerült. De úgy éreztem, hiába értem el ezt a célomat, és hiába kapok pozitív visszajelzéseket, nem leszek annyit a pályán, amennyit szeretnék. Az a gól sokat jelent nekem, megdolgoztam érte, de lényegesen többet akartam játszani – ezért fogadtam el az Anorthoszisz ajánlatát.”

A ciprusi kaland azonban nem tartott sokáig. Tizenhat bajnokin két gólt szerzett és egy gólpasszt adott, és végül nem maradt a klub játékosa. Ami érdekes: a közösségi oldalakon rengeteg üzenetet kap a famagustai csapat szurkolóitól.

„Sokan írják: sajnálják, hogy távoztam, mert azt látták, hogy harcolok a pályán. Mindent megtettem a sikerekért – folytatta a támadó, akivel a csapat bejutott a bajnoki rájátszás felsőházába, és végül az ötödik helyen végzett. – A játéklehetőséget tekintve helyesen döntöttem, az öltözőben is jól éreztem magam a hétköznapokon, mégis hiányzott valami. Ahogy mondják: nem volt meg a kémia, abban a játékfelfogásban nem éreztem otthonosan magam. Nem másra mutogatok, a kevés gól miatt leginkább saját magamat hibáztattam. De egy idő után azt vettem észre, nem érzem jól magam a pályán, ezért úgy határoztam: nem maradok ott. Összességében nem tudom jónak minősíteni ezt a félévemet.”

Ami a Vasashoz igazolását illeti: Nagy Miklós sportigazgató és Kuttor Attila vezetőedző egyaránt felhívta, mindketten elmondták, milyen tervvel vágnak neki az élvonalnak, és ebben milyen szerepet kaphat – mindkettejük bizalmát érezte, ez megkönnyítette a megállapodást.

„Kuttor Attila még a Mezőkövesd edzője volt, amikor egy repülőúton együtt utaztunk, és akkor sokat beszélgettünk – mondta Novothny Soma. – Szimpatikusak lehettünk egymásnak, mert azzal búcsúzott: gyere hozzánk Kövesdre! Most találkoztunk, és amint eszünkbe jutott az az utazás, azzal fogadott: látod, mégis összejöhet, hogy együtt dolgozzunk! Nagy Miklósról is sokat hallottam, meggyőző volt a felvázolt jövőképe, profi körülmények fogadtak Angyalföldön.”

A kérdés persze az, milyen futballra lesz képes a Vasas az OTP Bank Ligában, az élvonalbeli tapasztalatra szükség lesz: a támadó korábban 121 bajnokin 44 gólt szerzett.

„Litauszki Róbert Újpesten csapattársam volt, másokkal a korosztályos válogatottban játszottunk együtt, néhány labdarúgó ellenfélként ismerős, szóval, nem ismeretlen közegbe érkeztem. Sok jó támadó van, a keretbe kerüléséért is harcolni kell, de ezt nem bánom: korábban is akkor tudtam jól teljesíteni, ha megterhelő edzéseken vettem részt, és jó erőnléti állapotban voltam. Nekem el kell fáradnom a hétköznapok edzésein ahhoz, hogy jól menjen a játék. Az utóbbi időszakban sokszor költöztem, de ez nem szokatlan, gyerekként kerültem Nápolyba, a Diósgyőr és az Újpest után megjártam Dél-Koreát, elértem a Bundesligát, megismertem Ciprust, vágyom egy kis nyugalomra: hosszabb távra tervezek Angyalföldön, de a futball kiszámíthatatlan, kíváncsi vagyok, hogyan alakul a következő időszak.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASAS FC-NÉL
Érkezők: Géresi Krisztián
(Mol Fehérvár FC), Novothny Soma (Anorthoszisz – Ciprus, szabadon igazolhatóként), Zimonyi Dávid (ZTE), Baráth Botond (szabadon igazolhatóként, legutóbb Budapest Honvéd), Dombó Dávid (szabadon igazolhatóként, legutóbb Kisvárda)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhetnek: Bánfalvi Dániel (Komárom VSE), Kleisz Márk (III. Kerületi TVE), Murka Benedek(FC Ajka), Rétyi Róbert (Szentlőrinc), Vernes Richárd (ETO FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:

Távozók:
Viczián Ádám (szabadon igazolható), Tóth Bence (szolnoki kölcsön után Szeged-Csanád Grosics Akadémia), Kovács Milán (szegedi kölcsön után Gyirmót FC Győr)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Iyinbor Patrick(Ferencváros)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Birtalan Botond
(III. Kerületi TVE – kölcsön után lejár a szerződése), Balajti Ádám, Bobál Gergely, Kleisz Márk, Szatmári Lóránd, Vernes Richárd

A VASAS FC FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Felkészülés kezdése:
június 20.
Felkészülési mérkőzések

Június 25.: Vasas FC–Kisvárda Master Good
Június 29.: Vasas FC–MFK Zemplín Michalovce (Nagymihály, szlovákiai)
Július 2.: Mezőkövesd Zsóry FC–Vasas FC
Július 6.: Vasas FC–Komáromi FC (szlovák II.)
Július 9.: MTK Budapest (NB II)–Vasas FC
Július 9.: Vasas FC–DVSC
Július 13.: Vasas FC–Zalaegerszegi TE FC
Július 23.: Soroksár SC (NB II)–Vasas FC
Július 23.: Vasas FC–Diósgyőri VTK (NB II)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik