Vasas: Ha Ferencziék felnőnek a feladathoz, szárnyal a csapat - Vancsa

Vágólapra másolva!
2010.08.10. 09:52
Vancsa Miklós, a Vasas ügyvezetője klubja hivatalos honlapjának a Videotontól elszenvedett 3–0-s vereség okairól beszélt.

„Kicsit én is elhittem, hogy a nyáron nagyobbat léptünk előbbre, mint amit a realitás diktál, de be kell látni, sokat kell még ahhoz dolgoznunk, hogy a Videotonhoz hasonló kaliberű csapatokkal szemben eséllyel vegyük fel a küzdelmet. A játéktér minden pontján olyan futballistákkal kerültek szembe a mieink, akik gyorsabban gondolkodtak náluk, és meg is tudták valósítani elképzeléseiket. Ez sajnos nagyrészt meg is magyarázza a történteket, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy milyen minőséget képvisel az ellenfél” – nyilatkozta Vancsa Miklós a Vasas honlapjának.

„Ugyanakkor tettünk mi is azért, hogy úgy alakuljanak a dolgok, ahogy alakultak. A mi labdarúgóinkon nem látszott, hogy igazán felpörögtek volna. Ez persze nem azt jelenti, hogy hiányzott az akarat, csak sokszor kötelességszerűen tették a dolgukat, és bizony az is előfordult, hogy kritikus szituációban olyan tessék-lássék módon tette oda valaki a lábát.

Ez pedig nem jó üzenet a többieknek, hiszen minden futballista teljesítménye kihat a csapattárséra is. Ezért óriási a felelőssége az úgynevezett meghatározó játékosainknak, az olyanoknak, mint például Benunesz, Hrepka, Ferenczi vagy Lázok. Ha ők fel tudnak nőni a feladathoz, az szárnyakat ad a többieknek is, viszont ha azt látják, hogy ők is csak vergődnek, az egész csapat széthullik” – mondta többek között az ügyvezető.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik