Vasas: „Ez tanulási folyamat, időnként pofonokkal jár”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.21. 14:33
A Vasasnál még mindig nehezen emésztik meg a Haladástól elszenvedett 3–2-es hazai vereséget. Michael Oenning vezetőedző szerint mentálisan nincsenek azon a szinten, hogy mindig el tudják viselni a nyomást. A német szakember szerint a vb-selejtező miatti szünet a lehető legjobbkor jött az angyalföldiek számára.

„Egy ilyen bonyolult és fájdalmas mérkőzés után nehéz bölcs elemzést végezni – mondta Oenning a vasasfc.hu-nak. – Ezen a mérkőzésen is látszott, hogy mentális téren nem vagyunk azon a szinten, hogy az ehhez hasonló nyomás alatti helyzeteket a győzelemhez szükséges módon kezelni tudjuk. Ez önmagában nem baj, ez egy tanulási folyamat. A mienk egy fiatal csapat, és még sok tucat mérkőzés kell ahhoz, hogy okuljunk az ilyen meccs szituációkból. Úgy gondolom, hogy a mérkőzésen nem legyőztek minket, hanem magunkat győztük le, ez a szomorú tanulsága a találkozónak. Az első gólt egy rendezett játékszituációból kaptuk, amit magunk idéztünk elő. A harmadik is saját hibánkból alakult ki. Ez természetesen egy mérkőzésen túl sok. Bár látható volt, hogy végig meg akarjuk fordítani a mérkőzést, érzékelhető volt, hogy a legvégére már görcsös volt a játékunk. Ez az elvárásokból is fakadt, ami mindenkiben kialakult az elmúlt időben. Ennek kezelését is szoknunk kell. A válogatott mérkőzés miatti bajnoki szünet emiatt sosem jöhetett volna jobbkor számunkra. Bár vannak kívánságaink és magunkkal szemben támasztott elvárásaink, de realistának kell maradnunk. Ez a legfontosabb tanulsága a mérkőzésnek.”

„...Ez egy tanulási folyamat, ami időnként olyan fájdalmas pofonokkal is együtt jár, amit a szombathelyiektől kaptunk... Ilyen játék a foci, és ez különböztet meg minket azoktól a csapatoktól, akik már megszokták, hogy a tabella elején vannak.” Oenning a vasasfc.hu-nak. – Ezen a mérkőzésen is látszott, hogy mentális téren nem vagyunk azon a szinten, hogy az ehhez hasonló nyomás alatti helyzeteket a győzelemhez szükséges módon kezelni tudjuk. Ez önmagában nem baj, ez egy tanulási folyamat. A mienk egy fiatal csapat, és még sok tucat mérkőzés kell ahhoz, hogy okuljunk az ilyen meccs szituációkból. Úgy gondolom, hogy a mérkőzésen nem legyőztek minket, hanem magunkat győztük le, ez a szomorú tanulsága a találkozónak. Az első gólt egy rendezett játékszituációból kaptuk, amit magunk idéztünk elő. A harmadik is saját hibánkból alakult ki. Ez természetesen egy mérkőzésen túl sok. Bár látható volt, hogy végig meg akarjuk fordítani a mérkőzést, érzékelhető volt, hogy a legvégére már görcsös volt a játékunk. Ez az elvárásokból is fakadt, ami mindenkiben kialakult az elmúlt időben. Ennek kezelését is szoknunk kell. A válogatott mérkőzés miatti bajnoki szünet emiatt sosem jöhetett volna jobbkor számunkra. Bár vannak kívánságaink és magunkkal szemben támasztott elvárásaink, de realistának kell maradnunk. Ez a legfontosabb tanulsága a mérkőzésnek.”

„...Ez egy tanulási folyamat, ami időnként olyan fájdalmas pofonokkal is együtt jár, amit a szombathelyiektől kaptunk... Ilyen játék a foci, és ez különböztet meg minket azoktól a csapatoktól, akik már megszokták, hogy a tabella elején vannak.”

A hiányzó Vida Mátéról annyit árult el a tréner, hogy a középpályás a vakbélműtét után gyógyul, és bízik abban, hogy még a szünet alatt vissza tud térni a rendes edzésritmusba. Oenning kitért a NB I-es tabella első négy helyén álló együttes (Videoton, Bp. Honvéd, Vasas, FTC) közötti versenyfutásra a végső győzelemért, illetve a dobogós helyezésekért.

„Ez egy nyílt verseny. Mivel mi is köztük vagyunk, a következő meccseken a győzelmi kényszer kísér minket, de a vetélytársainkat is. Azonban hadd emlékeztessek arra, hogy mi nem azzal kezdtünk neki ennek a bajnokságnak, hogy azt kötelezően meg kell nyernünk. Mi jó futballt szeretnénk bemutatni, és továbbra stabilan meg akarjuk őrizni élvonalbeli tagságunkat. Azt gondolom, a sikeres őszi szereplés minden várakozást felülmúlt azzal, hogy szinte az elejétől a 18. fordulóig vezettük a tabellát. Most egy olyan fázisban vagyunk, ahol az eredmények alapján bukdácsolunk és akadozik a gépezet. Még bőven nem vagyunk a bajnokság végén, hiszen tíz forduló, a táv utolsó harmada még előttünk van. Hiszem, hogy okulunk az őszi utolsó fordulók óta tartó hullámvölgyből. Továbbra is bízom a játékosaimban és a csapatban, hiszem, hogy ebből a kátyúból, amibe beleragadtunk, mielőbb kijövünk.”


AZ NB I ÁLLÁSA
1. Videoton FC 23 13 5 5 49–20 +29 44
2. Budapest Honvéd 23 12 5 6 36–22 +14 41
3. Vasas FC 23 11 5 7 35–23 +12 38
4. Ferencvárosi TC 23 10 8 5 38–28 +10 38
5. Paksi FC 23 8 9 6 28–26 +2 33
6. Szombathelyi Haladás 23 9 5 9 28–31 –3 32
7. Mezőkövesd Zsóry FC 23 8 7 8 25–30 –5 31
8. Újpest FC 23 7 10 6 34–33 +1 31
9. MTK Budapest 23 6 8 9 18–27 –9 26
10. Debreceni VSC 23 6 6 11 24–30 –6 24
11. Diósgyőri VTK 23 6 3 14 26–47 –21 21
12. Gyirmót FC Győr 23 3 7 13 11–35 –24 16

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik