Vasas: Engem is fejbe kólintott ez a két vereség - Vancsa Miklós

Vágólapra másolva!
2010.09.21. 12:14
A Vasas első osztályú labdarúgócsapata a két legutóbbi találkozóját elveszítette a magyar bajnokságban: előbb otthon a Kaposvártól kapott ki 3–1-re, majd az MTK vendégeként 2–1-re. Vancsa Miklós ügyvezető a labdarugas.vasassc.hu oldalnak nyilatkozott a csalódásként megélt két vereségről és a soron következő két mérkőzésről, különösen tekintettel a Ferencváros elleni hétvégi bajnokiról.

„Engem is fejbe kólintott ez a két vereség, de reálisan nézve csak a Kaposvár elleni lóg ki a sorból – mondta az angyalföldi sportvezető. – Azt pillanatnyilag még nem jelenthetjük ki, hogy mi a Hungária körútra is győzelmi eséllyel megyünk. Ott nekem nem is annyira a vereség, hanem sokkal inkább annak mikéntje fájt. Óvodás gólokat kaptunk, esélyt sem adtunk magunknak arra, hogy partiban legyünk ellenfelünkkel."

„Tudom, hogy mindenki – ahogy én is – szeret álmodozni, de vannak olyan lépcsőfokok, amelyeket nem lehet átugrani. Nem kell, és nem is szabad temetni a csapatot, ez a gárda alkalmas arra, hogy az középmezőny elején végezzen a bajnokságban."

„Akarattal, elszántsággal sok mindent el lehet érni, ezt már szerdán Tökölön, majd vasárnap a Fradi ellen is megmutathatják a játékosok. Azon meg nem morfondírozunk, hogy mit jelenthet számunkra a Ferencváros egymás utáni két veresége. Gyanítom, Siófokon is voltak, akik nem örültek, hogy egy bizonyítási vágytól fűtött Fradival kell megmérkőzniük, aztán mi lett a vége..."

„Az mindenesetre akár jó előjel is lehet, hogy komplett csapattal tudunk majd kiállni, az eltiltásaink lejártak, és Goran Arnaut sérülése sem tűnik súlyosnak. Rutinos játékosként érezte, hogy nem tenne jót a lábának, ha a pályán maradna az MTK ellen."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik