Vasas: Akkor fizetünk prémiumot, ha a csapat nyolc között van - Vancsa

Vágólapra másolva!
2010.10.07. 13:02
Komjáti András lett a Vasas labdarúgócsapatának új vezetőedzője, de a piros-kékeknél a jövőre nézve más változásokat is bejelentettek a klubvezetők a csütörtöki sajtótájékoztatón. Vancsa Miklós ügyvezető a prémiumrendszer átdolgozásainak részleteit fejtette ki.

„Amíg a csapat nem éri el legalább a nyolcadik helyet, addig nem fizetjük ki a győzelmi prémiumokat – mondta Vancsa Miklós. – Utána természetesen visszamenőleg rendezzük. Jelen pillanatban nincs tartozásunk a játékosok felé, a csapat a tizenharmadik helyen áll, de a nyolcadik Újpesttől csupán három pont választja el. Tehát egy-két sikerrel máris oda lehet érni a nyolc közé. És ez így lesz a folytatásban is. Ezt a rendszert nem büntetésként, hanem motivációként alkalmazzuk."

A sportvezető még azt is bejelentette, hogy Balog Zsolt helyett a jövőben Ferenczi István tölti be a csapatkapitányi tisztséget.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik