Vasas: a lengyel bajnoktól érkező csatár aláírt – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.07. 20:03
A labdarúgó NB I-ben szereplő Vasas a hivatalos honlapján jelentette be Vojo Ubiparip és Marko Vukaszovics szerződtetését. A szerb csatár a lengyel bajnok Lech Poznantól érkezik az angyalföldi klubhoz, míg a montenegrói középpályás legutóbb Kecskeméten futballozott.

A 27 éves Vojo Ubiparip a Vojvodinában mutatkozott be a felnőttek között, majd négy csapatnál is megfordult kölcsönben. 2008-ban a Szpartak Szuboticához szerződött, melynek színeiben 69 mérkőzésen 21 gólt szerzett.Vojo Ubiparip a Vojvodinában mutatkozott be a felnőttek között, majd négy csapatnál is megfordult kölcsönben. 2008-ban a Szpartak Szuboticához szerződött, melynek színeiben 69 mérkőzésen 21 gólt szerzett.

Vojo Ubiparip (kékben) a Vasasban folytatja (Fotó: Action Images, archív)
Vojo Ubiparip (kékben) a Vasasban folytatja (Fotó: Action Images, archív)

A szabadkai együttesből 2011-ben a Lech Poznanhoz vezetett az útja, a lengyel csapatban 58 meccsen 12-szer volt eredményes. A legutóbbi idényben a bajnokság első fordulójában triplázott, utána még hét bajnokin kapott szerepet a Lovrencsics Gergőt is soraiban tudó alakulatban, de az újabb gólokkal adós maradt.

A nyáron lejárt a szerződése a bajnoki címet szerző Lechnél, így a Vasas ingyen szerezte meg a játékjogát. Ubiparip egyéves szerződést kötött az angyalföldi csapattal

Marko Vukaszovics 2013-ig Szerbiában futballozott, majd a Kecskeméthez szerződött, melynek színeiben az NB I-ben két és fél idény alatt 62 mérkőzésen három gólt jegyzett. A montenegrói középpályás 2017-ig írt alá a Vasashoz.

Vancsa Miklós ügyvezető igazgató megerősítette a Nemzeti Sport értesüléseit, miszerint a Vasas érdeklődik a Videoton korábbi védője, Stopira iránt,sőt rajta kívül több külföldi játékos szerződtetését is tervezik.

„Stopirát szeretnénk a sorainkban tudni, a jövő héten eldől a sorsa. Rajta kívül további minőségi labdarúgókkal kívánjuk megerősíteni a keretet. A lehetőségek miatt külföldiekkel, mivel magyar kiemelkedő játékosok már nincsenek a piacon. Az első három forduló tapasztalatai, a bajnokság erőssége, a tizenkét csapatos mezőny és az NB I-es tagság jelentősége miatt döntöttünk így” – mondta Vancsa Miklós a klub hivatalos honlapjának.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL

Érkezők: Milos Adamovics (szerb, Mladoszt Lucsani – Szerbia), Bori Gábor (DVTK, kölcsön után végleg), Czingráber Máté (Haladás), Hangya Szilveszter (MTK, kölcsön után végleg), Könyves Norbert (Paksi FC – 2016 januárjában), Nagy Gergely (Dunaújváros), Novák Csanád (KTE, szabadon igazolható), Osváth Attila (Szigetszentmiklós), Tomiszlav Pajovics (szerb, Hapoel Beer Seva – Izrael), Póser Dániel (Békéscsaba, szabadon igazolhatóként), Szivacski Donát (Kecskeméti TE), Vojo Ubiparip (szerb, Lech Poznan – Lengyelország), Marko Vukaszovics (montenegrói, Kecskeméti TE)

Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Orbán Soma (Baja), Pál Dávid (Ajka, ?)

Az utánpótlásból felkerültek: Murka Benedek

Kiszemeltek: Kulcsár Tamás (DVSC-Teva), Stopira (zöld-foki-szigeteki, Videoton, szabadon igazolható)
Távozók: Ferenczi István (visszavonult), Menyhárt Attila (Budaörs), Nagy Dániel (Siófok, szabadon igazolhatóként), Nagy Tamás (siófoki kölcsön után Budaörs), Németh Gábor (visszavonult), Oláh László (Békéscsaba, szabadon igazolhatóként), Polényi Gábor (Mezőkövesd), Takács Krisztofer (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Czingráber Máté (Siófok), Lékai Soma (Pénzügyőr), Nagy Richárd (Siófok), Rabatin Norbert (Pénzügyőr), Szivacski Donát (Siófok), Tamás László (Siófok)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Vass Patrik (MTK, onnan Gyirmót)
Távozhatnak:

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik