Ukrajna: a volt Fradi-csatár még mindig az NB I-be vágyik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.13. 14:38
Télen többször is beszámoltunk róla, hogy Szerhij Kuznyecov, az azonos nevű korábbi ferencvárosi védő fia magyar klubokkal tárgyal, s az NB I-ben folytathatja. Az egyeztetések azonban egyelőre nem vezettek eredményre, így tavasszal várhatóan marad az ungvári Hoverlánál.

A 32 esztendős, egykor a Ferencvárosban nevelkedő Szerhij Kuznyecov ősszel kevés lehetőséget kapott a Hoverlánál, ezért télen szeretett volna visszatérni Magyarországra – mint beszámoltunk róla, többek között a Debrecennel is tárgyalt. mint beszámoltunk róla, többek között a Debrecennel is tárgyalt.

„Most már visszatértem a Hoverlához, itt vagyok a csapat törökországi edzőtáborában. Mivel nyárig ide köt a szerződésem, fél évig valószínűleg maradok is" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online mai megkeresésére a csatár, aki azonban továbbra sem mondott le arról, hogy visszatér az NB I-be.

„A szüleim és a testvérem is Budapesten lakik, én is szeretnék visszatérni. Már csak azért is, mert Magyarországon a serdülőbajnokságtól kezdve minden korosztályban voltam már bajnok, de a felnőttek között az NB I-ben még nem. Télen több klubtól is érdeklődtek, s bár egyezség végül nem született, a nyáron változhat a helyzet" – fogalmazott Kuznyecov.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik