Újpest: Ziccerben fújta le a mérkőzést a bíró - Daerden

Vágólapra másolva!
2013.01.24. 20:13
Jos Daerden, a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest belga vezetőedzője elégedett volt az azeri FC Baku elleni nemzetközi felkészülési mérkőzésen látott irammal, de a játékvezető utolsó megmozdulását nem igazán értette.

„Az első félidő kifejezetten jó iramban zajlott, nyomás alá tudtuk helyezni az ellenfelet, a második félidő végén pedig megérkeztek a gólok is. Jó mérkőzést játszottunk, és ahogyan vasárnap, most is elérte azt a célját a találkozó, hogy meccsterhelést adjunk a játékosoknak. Örömteli, hogy Lázár Bence több mint egy órát tudott játszani és ezúttal már Eninful is szerepet kaphatott – Mihajloviccsal jó teljesítményt nyújtottak egymás mellett a védelem közepén. Vermes Krisztián kapott egy rúgást a bokájára, óvatosságból inkább lecseréltük, de szerencsére úgy tűnik, nincsen komolyabb gond” – nyilatkozta Jos Daerden vezetőedző az ujpestfc.hu-nak.

A klub hivatalos oldalának tájékoztatása szerint a mérkőzés végén Dusan Vasziljevics egy az egyben vihette a labdát az ellenfél kapusára, amikor a játékvezető úgy döntött, véget vet a találkozónak.

„Nem is láttam még ilyet. Vasziljevics tisztán vezette az azeriek kapusára a labdát, amikor meghallottuk a hármas sípszót. Így, hogy edzőmérkőzésen történt, jót nevettünk az eseten, tétmeccsen valószínűleg finoman szólva is máshogyan reagáltunk volna a kispadon.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik