Újpest: nem látták a fejlődést, ezért döntöttek a váltás mellett

Vágólapra másolva!
2021.01.03. 11:11
null
A lila-fehér vezetőség szerint a nyáron érkező Junior Tallo jól teljesített (Fotó: Árvai Károly)
Az edzőváltás hátteréről, a Michael Oenninggel szemben támasztott elvárásról, a korlátozott lehetőségekről, a sokat támadott szakmai koncepcióról és a saját nevelésű fiatalokról is beszélt Berta Csaba, az Újpest FC ügyvezetője.

– Miért döntöttek az edzőváltás mellett?
– Nem elsősorban az eredmények, inkább a mutatott játék miatt – felelte lapunknak Berta Csaba, az Újpest FC ügyvezető igazgatója. – Nem láttuk a fejlődést az együttes játékában, a csapatrészek nem álltak össze. A bajnokság eddigi szakaszában sajnos mi kaptuk a legtöbb gólt, és a meccsek többségén a támadójáték is akadozott. Amikor a Covid–19 miatti kényszerpihenő után november végén visszatértünk a pályára, az eredményekkel és a mutatott játékkal sem voltunk elégedettek, akkor éreztük, hogy lépnünk kell.

– Mit vártak el Predrag Rogantól az idény előtt?
– Mindenekelőtt, hogy versenyben legyünk a nemzetközi kupaindulást jelentő helyekért. Emellett letámadáson és gyors szélsőjátékon alapuló támadófutballt akartunk látni Újpesten. Továbbá fontosnak tartottuk, hogy a fiatal játékosok egyre nagyobb szerepet kapjanak. Utóbbi egészen jól megvalósult, mondhatjuk, hogy mostanra Csongvai Áron és Máté Zsolt is alapemberré vált, a játékot és az eredményeket illetően viszont van bennünk hiányérzet.

     5     
gólt szerzett ősszel a házi góllövőlista legeredményesebb játékosa, Simon Krisztián

     12     
új labdarúgó érkezett a nyáron a Megyeri útra

     6.88
millió euróra becsüli a keret összértékét a Transfermarkt portál

     32     
gólt kapott az ősszel játszott tizenhat bajnokiján az Újpest

– Mekkora szerepet játszhatott a gyengébb eredményekben a nyári játékosmozgás, valamint a koronavírus-járvány?
– Biztosan nem könnyített a helyzeten, hogy a nyáron a fél csapat távozott, és ugyanennyi új játékos érkezett, bár nem törvényszerű, hogy ennek kedvezőtlenül kellene hatnia az együttesre. Augusztusban hosszú idő után először ismét győzelemmel kezdtük az idényt, de a kezdeti lendületet és az előző bajnokság végéről magunkkal hozott kedvező hangulatot nem tudtuk továbbvinni. A koronavírus világméretű probléma, egyeseket jobban, másokat kevésbé érint, minket sajnos az ősszel jelentősen visszavetett. Természetesen az MTK és a Diósgyőr elleni meccs – utóbbira ki sem álltunk, előbbin kényszerűségből U17-es játékosokat is pályára küldtünk – megszerezhető pontjai most nagyon hiányoznak, ez a végelszámolásnál sem lesz másként. Ám csak erre semmit sem foghatunk, mert ahogy említettem, a vírus más csapatot is érintett, és sajnos lehetséges, hogy a tavaszi idényben is küzdeni kell vele.

– Mikor döntötték el, hogy edzőt váltanak?
– December közepére érett meg a döntés.

– Predrag Rogannal mikor közölték, hogy elválnak az útjaik?
– Az esztendő utolsó bajnokija előtt két nappal.

– Milyen érzésekkel köszöntek el egymástól?
– Nagyon jó embert ismertünk meg benne, a klub és a közönség is megkedvelte, így nehéz szívvel búcsúztunk. Nem tudjuk elégszer hangsúlyozni, mennyire hálásak vagyunk neki azért, hogy az előző idényben kivezette a gárdát a gödörből, és végül a hatodik helyen végeztünk. Szintén az emberi nagyságát mutatja, hogy elfogadta a klub döntését, és a ZTE elleni meccset is teljes erőbedobással vitte végig.

– Mekkora a vezetőség felelőssége a mostani edzőváltásban? A nyári átigazolások között ugyanis egyelőre nem látni a minőségi erősítéseket, a keretben pedig az egyéniségeket.
– Minden történésben, amely a klubot érinti – akár pozitív, akár negatív –, a vezetőségnek is megvan a saját felelőssége. Ugyanakkor nem értek egyet azzal, hogy nem látni a minőségi erősítéseket, mert a nehéz körülmények ellenére – többen csak szeptember második felében csatlakoztak hozzánk – több nyári szerzemény is jól teljesített. Elegendő csak Giorgi Beridzét, Junior Tallót vagy a görög belső védőt, Jorgosz Kutrumpiszt említeni. Természetesen vannak, akik adósak a jó játékkal, de bízunk benne, hogy ez a tavasszal változik.

– Kívülről nézve a szakmai koncepció sem látszik. A klub többnyire tucatlégiósokat szerződtet, így pedig nehéz versenyben lenni a dobogós helyekért.
– Több témát érint ez a kérdés. Szögezzük le újra: az Újpest FC költségvetését és lehetőségeit tekintve a mezőny második feléhez tartozik. Ez behatárolja, milyen futballistákat igazolhatunk. Olyanokat, akik lehetőséget kapva felhívják magukra a figyelmet, és megmutathatják, hogy nem tucatjátékosok. Emellett természetesen szeretnénk elérni a nemzetközi kupaporondot, ám ez évről évre nehezebb, mert a vetélytársak egyre magasabb költségvetéssel indulnak neki az új idénynek. Természetesen ilyenkor mindig megkapjuk a kérdést: akkor miért nem alkalmazunk több magyar labdarúgót? Többször beszéltünk már arról, hogy a magyar futballisták igénye extrém módon megnövekedett az elmúlt években, ezeknek az Újpest FC nem tud és nem is akar eleget tenni. A harmadik út a saját nevelésű fiatalok beépítése lehet, ez most egyértelmű célunk. Az Újpest FC öt éve működő akadémiájáról Csongvai Áron és Máté Zsolt immár alapembernek tekinthető, Katona Mátyás és Mucsányi Márk folyamatosan a keret tagja, ez jónak mondható eredmény. A létszámot folyamatosan szeretnénk bővíteni, és mivel az akadémián jó szakmai munka folyik, erre minden esélyünk megvan. Ha jól dolgozunk, a jövőben még több saját nevelésű magyar játékos játszhat az Újpestben.

Berta Csaba ügyvezető szeretné, ha a csapatban egyre több saját nevelésű játékos szerepelne (Fotó: Török Attila)
Berta Csaba ügyvezető szeretné, ha a csapatban egyre több saját nevelésű játékos szerepelne (Fotó: Török Attila)

– Mi a garancia arra, hogy Michael Oenning irányításával jobb teljesítményt nyújtanak az eddig keveset mutató labdarúgók?
– Garancia természetesen semmire sincs, de bízunk benne, hogy az új vezetőedző érkezése után jobb teljesítményt nyújtanak a játékosok.

– Miért esett a német szakvezetőre a választás?
– Korábbról ismertük, hiszen a Vasas vezetőedzőjeként már dolgozott Magyarországon. Emellett meggyőző volt a munka, amelyet a korábbi csapatainál végzett. Az általa képviselt felfogás könnyen összeegyeztethető a klub filozófiájával.

– Mit várnak az új edzőtől a helyezést és a játékot illetően?
– A cél továbbra is a nemzetközi helyek egyikének elérése, még akkor is, ha most nehezebb a helyzetünk, mint a bajnokság elején volt. A játékot illetően pedig nincs változás, ahogy korábban említettem, letámadáson alapuló, hatékony támadófutballt akarunk látni.

– Mikor áll munkába az új vezetőedző?
– Január harmadikán Covid-tesztekkel kezdődik a felkészülés, ezen már Michael Oenning is részt vesz, másnap már ő vezényli az első edzést.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik