![]() |
Vignjevics akár a hatodik helyre is viheti a lila-fehéreket (Fotó: Török Attila) |
A fővárosi klub honlapjának csütörtöki híradása felidézi, hogy a szerb vezetőedző március 23-án tért vissza Újpestre, azóta nyolc bajnoki mérkőzésen négy győzelem, két döntetlen és két vereség a csapat mérlege. Ennek köszönhetően biztosították a bennmaradást, sőt akár a hatodik helyen is végezhetnek.
Vignjevics 2013 októbere és 2020 júniusa között már irányította az újpestieket, abban az időszakban 258 mérkőzésen 107 siker, 75 döntetlen és 76 vereség volt a mutatója. Irányításával az Újpest két Magyar Kupát és egy szuperkupát nyert, a bajnokságban pedig egyszer bronzérmet szerzett.