Újpest: három fiatal játékos szerződést hosszabbított – hivatalos

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.01.20. 15:23
null
Csongvai Áron is hosszabbított Újpesten (Fotó: Dömötör Csaba)
Az NB I-ben szereplő Újpest FC a hivatalos honlapján bejelentette, meghosszabbította Csongvai Áron, Katona Mátyás és Máté Zsolt szerződését. A fővárosi klub nem közölte, hány évre szólnak az új megállapodások.

Mindhárom labdarúgó 2019-ben írta alá élete első profi szerződését a lila-fehérekkel. A mostani idényben az 1997-es születésű Máté Zsolt nyolc, Katona Mátyás (1999) egy, Csongvai Áron (2000) pedig 12 NB I-es meccsen kapott lehetőséget.

Csongvai Áron: „Nagyon boldog vagyok, hogy hosszabbítani tudtam itt Újpesten. Nagyon sokat köszönhetek ennek a klubnak, hiszen itt tudtam bemutatkozni életem első NB I-es mérkőzésén. Próbálok ugyanígy teljesíteni, tovább dolgozni, a legjobbat, legtöbbet kihozni magamból, hogy minél jobb eredményt érjek el én is és a csapat is.”

Katona Mátyás: „Nagyon örülök, hogy aláírhattam az új szerződésemet. Azt gondolom, ez egy plusz motiváció, hogy a klub ezt felajánlotta nekem és a többieknek. Itt játszottam életem első NB I-es találkozóját, és nagyon boldog vagyok itt Újpesten.”

Máté Zsolt: „Nagyon boldog voltam, amikor felajánlották a szerződéshosszabbítás lehetőségét, és megmondom őszintén, hogy nem sokat vacilláltam, hogy elfogadom-e. Nagyon jól érzem magam Újpesten, sokat köszönhetek a klubnak, jelenleg Magyarországon más színekben nem is tudnám magam elképzelni, úgyhogy hosszú távon itt képzelem el a pályafutásomat.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik