Újpest-FTC: Futballünnepet és Fradi-sikert várok - Szűcs Mihály

Vágólapra másolva!
2014.04.03. 18:34
A pénteki derbi kapcsán a Ferencváros hivatalos honlapja három korábbi játékosát kérdezte. Szergej Kuznyecov szerint az egész ország ezekre a találkozókra figyel, Páling Zsolt arra számít, a Fradi fog irányítani, míg Szűcs Mihály futballünnepre készül.

„Az Újpest elleni mérkőzés mindig ünnep volt. Soha nem számított, hogy melyik csapat éppen hol állt a tabellán, ez mindig egy különös meccs volt. Nem csak Budapest, hanem az egész ország erre a találkozóra figyelt. Mindig jó szívvel emlékszem vissza az Újpest elleni győztes meccsekre. Abban bízom, hogy a mieink igazi csapatként küzdenek majd a pályán, hiszen a szurkolók számára ez a legfontosabb. A mi időnkben a csapatunkban nem voltak kimondott sztárok. Válogatott játékosok voltak, de ettől függetlenül egymásért, igazi csapatként küzdöttünk. Ezt várom most a fiúktól is pénteken" – mondta Szergej Kuznyecov a fradi.hu-nak. Szergej Kuznyecov a fradi.hu-nak.

„A Ferencváros győzelmére számítok – fogalmazott Páling Zsolt. – Nagyon kellene már a győzelem a sok döntetlen után. A Pápa elleni siker új erőt adhat, remélem, hogy jó lesz a helyzetkihasználásunk, a játékosok harciasan lépnek majd pályára, és begyűjtik a három pontot. Arra számítok, hogy a Ferencváros irányítja a játékot. Nagyon szerettem az Újpest ellen játszani, nagyon sokszor nyertünk ellenük, remélem, a maiak követik a példánkat."

„Nagy aggodalommal voltam, hogy egyáltalán lesz-e derbi, de úgy tűnik, hogy végre megoldódtak az Újpest gondjai – mondta Szűcs Mihály a zöld-fehérek hivatalos honlapjának. – Futballünnepre, és ferencvárosi sikerre számítok. Ezeket a meccseket nem az dönti el, hogy melyik a jobb csapat, hanem az, hogy melyik gárda tudja jobban átérezni, hogy miről szól a derbi. Abban bízom, hogy a mieink maximálisan átérzik, hogy miért fontos ez a találkozó. Ha ez meglesz, akkor biztosan nyerni fogunk."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik