Újpest-FTC: alig ezer jegy maradt a pénteki derbire

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.03. 11:25
Kicsivel több mint ezer (1038) jegy maradt a pénteki Újpest–Ferencváros derbire – adta hírül az ujpestfc.hu. A labdarúgó NB I 23. fordulójában a szezonban negyedszer csap össze a két fővárosi együttes, a találkozóra ma 17 és 20 óra között is lehet jegyet venni a Megyeri úton.

A Ferencváros-drukkerek kizárólag a szervezett buszos utazást igénybe véve léphetnek be a Megyeri úti szurkolói zónába és a vendégszektorba – írja az Újpest hivatalos honlapja, amely részletes tájékoztatást adott a zöld-fehérek híveinek.

„Szurkolói körökből származó információk alapján tudomásunkra jutott, hogy Ferencváros-szurkolók egy csoportja nem kívánja igénybe venni a szervezett utazást, és nem a szervezett buszos utazás keretein belül gondolja megközelíteni a Szusza Ferenc Stadiont.

Klubunk 2014. március 25-én elküldte a Ferencvárosi TC képviselőinek a Szusza Ferenc Stadion kiegészített Pályarendszabályát, amely megjelent a Ferencváros hivatalos honlapján, valamint kifüggesztésre került az Üllői úti jegypénztáraknál is, így a vendégszurkolók a rendezvényre érvényes Pályarendszabály és annak kiegészítésének tartalmával tisztában voltak a vendégbelépő megvásárlásakor.

A szervezett buszos utazás, valamint a Pályarendszabály és annak kiegészítése nem újdonság a derbik történetében, hiszen tavaly ősszel az Újpest-szurkolók kétszer is – hasonló körülmények között – kizárólag a buszos szervezett utazást igénybe véve juthattak be a Puskás Ferenc Stadionba. A Ferencvárosi TC ezzel kapcsolatos pozitív biztonsági tapasztalatait az Újpest FC is hasznosítani kívánja, ezért a Megyeri úti vendégszurkolói zónába kizárólag a buszok (és az azon tartózkodó szurkolók) juthatnak be, külön érkező személyek beléptetésre nem lesz lehetőség.

A rendőrség kifejezetten megerősítette azt az információt, hogy a Pályarendszabályt és annak kiegészítését betartatva, kizárólag a Ferencvárosi TC által szervezett buszos utazásban részt vevő szurkolókat engedik majd be a Szusza Ferenc Stadion előtti, Megyeri úti vendégszurkolói zónába, és így a stadion vendégszektorába. A nem a szervezett buszos utazással érkező szurkolóknak – a rendőrség tájékoztatása szerint – nem lesz lehetőségük a szurkolói zóna és a stadion megközelítésére.

Azok a Ferencváros-szurkolók, akik nem veszik igénybe a szervezett buszos utazást, részben nem tartják be a szervező által előírt feltételeket, ezért a jegy birtokában sem tudják majd megközelíteni a mérkőzés helyszínét és megtekinteni a mérkőzést!" – olvasható az ujpestfc.hu-n.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik