Újpest: Duchatelet kiállt a címer mellett, közben a távozását követelték

Vágólapra másolva!
2017.07.20. 10:09
null
Gyarmati Eszter és Roderick Duchatelet először állt a nyilvánosság elé a címerbotrány óta (Fotók: Török Attila)
Az Újpest FC vezetősége csütörtök délelőttre sajtóbeszélgetésre invitálta az újságírókat, melyen Roderick Duchatelet klubtulajdonos és Gyarmati Eszter ügyvezető válaszolt a klubbal kapcsolatos aktuális kérdésekre, a játékosok közül pedig Litauszki Róbert és Simon Krisztián beszélt a hétvégi, Ferencváros elleni derbiről.

 

ÚJ MEZ, RÉGI STADION

A sajtóreggelit Gyarmati Eszter ügyvezető nyitotta meg, aki először bemutatta az új, egyedi tervezésű mezt, amin már az új logó szerepel. Ezután arról tájékoztatott, hogy az Újpestnek december 31-ig van szerződése a Szusza Ferenc Stadionnal, tehát addig a hazai mérkőzéseit ott játssza. Elkészült már az UTE-val kötendő hosszú távú szerződéstervezet, a feltételekben a felek már megállapodtak.

DUCHATELET: MARAD AZ ÚJ CÍMER – TILTAKOZÁS AZ UTCÁN

A szót Roderick Duchatelet vette át, aki azzal kezdte, a döntést nem változtatják meg: marad az új címer.

Megjegyezte, nem ez az első alkalom, hogy drasztikus változáson ment keresztül a klub címere. Annak, hogy most megtették ezt a lépést, több oka van: a legfőbb, hogy a klub azon az úton haladjon, ami a filozófiájuknak megfelel. Másrészt azt is megemlítette, hogy a Szusza Ferenc Stadion előtt néhányan, visszaélve a címerrel, a saját termékeiket értékesítik, illetve szeretnék megkülönböztetni az UTE-t az Újpest FC-től.

„Tulajdonosként több száz millió forintot invesztáltam a klubba, elindult az utánpótlás-akadémia is. Sok problémával kell szembenézni, ez volt az egyetlen út, hogy kontroll alatt tartsuk a folyamatokat. Számítottunk az ellenállásra, de különbséget kell tenni a szurkolók és a tüntetők között. A tüntetők erőszakosan nyilvánulnak meg, ezzel azokat a drukkereket, akik egyetértenek a címerváltoztatással, megfélemlíthetik, és távol tarthatják őket a mérkőzésektől. Egyetértünk az MLSZ büntetésével, mert az ilyen viselkedés nem futballpályára való. Nyitottak vagyunk arra, hogy párbeszédet folytassunk a szurkolókkal, de amíg erőszakos hangnemben lépnek fel, addig ennek nincs értelme”– mondta Roderick Duchatelet, reagálva az MLSZ keddi büntetésére is.

Eközben az utcán gyülekező szurkolók a régi címert és a belga tulajdonos távozását követelték(ez be is hallatszott a sajtóbeszélgetésre, az esemény előtt mintegy harminc drukker gyülekezett a klubház környékén), aki folytatta mondandóját.

„Tiszteletben tartjuk a múltat, büszkék vagyunk az Újpest korábbi sikereire, de előre kell néznünk. Európa-ligát szeretnénk játszani, az arculatválasztás emiatt is fontos volt” – fogalmazott Duchatelet.

Szurkolók az utcán (Fotó: Török Attila)
Szurkolók az utcán (Fotó: Török Attila)

 

GYARMATI ESZTER A TÁMADÁSOKRÓL

Mielőtt a tulajdonos áttért a klub utánpótlására, Gyarmati Eszter reagált arra, hogy a szurkolók obszcén megjegyzésekkel illetik.

„Mindenkinek megvan a joga, hogy véleménye legyen, kérdés az, meddig mehet el benne. Tiszteletben tartom a szurkolók véleményét, ha ők ezt gondolják, akkor ezt gondolják.

AZ UTÁNPÓTLÁS, AZ ÚJ KERET, BARDI ÉS DIARRA

Duchatelet az utánpótlással kapcsolatban elmondta, két éve kezdték a munkát, kevés volt a játékos, de mára már minden rendben. Bíznak benne, hogy a szezon végén mindegyik utánpótláscsapatuk bajnok lesz, és az NB I-ben is bevethetők lesznek a fiatalok. Büszkék arra, hogy két ifjú játékosuk, Szűcs Kristóf és Németh Gergő is a felnőttcsapattal készül (hozzá kell tenni, Németh Gergő nem saját nevelésű, tavaly érkezett Újpestre a Sturm Graztól, a nyáron kötöttek vele szerződést – a szerk.).

Enisz Bardiról a tulajdonos elmondta,
mindenkinek rá kell bólintania az átigazolására, de alapvetően a lehető legjobb döntésnek tartja, hogy a spanyol bajnokságba igazol. Souleymane Diarrával kapcsolatban elhangzott, Belgiumban vett részt néhány edzésen a Sint-Truidennél, ám már visszatért a klubhoz. Egyelőre nem dőlt el a sorsa, de van iránta érdeklődés.

A kerettel kapcsolatban Duchatelet kifejtette, miután az előző idényben nem tudtak igazolni, most tizenkét új játékos érkezett, köztük minőségi magyar futballisták, mint például a sajtóreggelin is részt vevő Litauszki Róbert és Simon Krisztián. Látja a potenciált az új labdarúgókban, sőt, két-három igazolás még várható. Úgy véli, az elmúlt időszak legerősebb Újpestje állt össze erre a szezonra.

ÚJ SZPONZOR; A JÁTÉKOSOK AZ ÚJ CÍMERRŐL ÉS A DERBIRŐL

Az új mezszponzor a Gallica nevű belga sörmárka lesz, a céggel ötéves megállapodást kötött az Újpest, az egyezség anyagi részleteit nem hozták nyilvánosságra.

A csapatból Litauszki Róbert arról beszélt, nekik nem a címerrel és az a körül kialakult helyzettel kell foglalkozniuk, hanem olyan teljesítményt nyújtani a pályán, ami méltó az Újpest múltjához, és amellyel maguk mögé állítják a szurkolókat.

Simon Krisztián hozzátette, ütőképes csapatuk van, és ki kell zárni a külső körülményeket, amennyire csak lehet.

Elmondták, arról nem kérdezték meg a játékosokat, hogy kell-e címercsere, de ők ezzel nem is foglalkoznak, ha tetszik, ha nem, ebben kell futballozniuk.

A Ferencváros elleni derbi is szóba került,
úgy vélik, erősebb a játékoskeretük, mint az elmúlt években, ám ezt a pályán be is kell bizonyítaniuk. A Paks ellen már látszott, hogy jó csapat formálódik, némi idő kell még, hogy összeszokjanak.

Simon Krisztián többek között üzent a szurkolóknak:

„Mindent megteszünk a siker érdekében, a teljesítményünkkel kívánunk kiállni mellettük, mindenki motivált, egyben vagyunk. Szeretnénk megverni a Fradit, de ez csak egy meccs lesz, az egész szezonban jól akarunk teljesíteni. Tizennyolc hónapot voltam sérült, három hónapja azonban panaszmentesen edzek, jó formában érzem magam. Bízom benne, hogy lehetőséget kapok a Fradi ellen, motivál az, hogy visszakerüljek a válogatottba.”

Itt zárult a sajtóbeszélgetés, amely után a résztvevők egyéni interjúkat adtak.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Mijusko Bojovics (montenegrói, Gyirmót FC Győr, szabadon igazolhatóként), Alassane Diallo (mali, szabadon igazolhatóként, legutóbb Standard Liege – Belgium), Litauszki Róbert (Cracovia Kraków – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Nagy Dániel (Würzburger Kickers – Németország), Németh Gergő (szabadon igazolhatóként, legutóbb Sturm Graz – Ausztria), Novothny Soma (Sint-Truiden – Belgium, legutóbb kölcsönben: Diósgyőr), Obinna Nwobodo (nigériai, Ebugu Rangers – Nigéria), Filip Pajovics (szerb, FK Csukaricski – Szerbia), Branko Pauljevics (szerb, Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben Mezőkövesd), Simon Krisztián (1860 München – Németország, szabadon igazolhatóként), Tischler Patrik (Puskás Akadémia), Zsótér Donát (Sint-Truiden – Belgium, legutóbb kölcsönben: Bp. Honvéd)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Gubacsi Zoltán
(Kozármisleny,?)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Hajnal Balázs, Németh Árpád, Németh Kristóf
Kiszemeltek: Iszlai Bence (Haladás)
Távozók: Nemanja Andrics (szerb, Balmazújváros, szabadon igazolhatóként), Balajcza Szabolcs (BFC Siófok, szabadon igazolhatóként), Balogh Balázs (Puskás Akadémia), Enisz Bardi (macedón, Levante – Spanyolország), Jonathan Heris (belga, Puskás Akadémia), Lázok János (szabadon igazolható), Nagy Gábor (ZTE FC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Kecskés Ákos (Atalanta – Olaszország, onnan Termalica Nieciecza – Lengyelország, kölcsönbe)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Souleymane Diarra (mali), Kylian Hazard (belga), Mihailo Perovics (montenegrói)

 

NB I, 2017–2018, 2. FORDULÓ
JÚLIUS 22., SZOMBAT
HELYSZÍN
18.00: Mezőkövesd–PaksMezőkövesd, Városi Stadion
18.00: Budapest Honvéd–DVTK (Tv: M4 Sport)Budapest, Bozsik József Stadion
20.30: Haladás–DVSC (Tv: M4 Sport/Duna World)*Sopron, Városi Stadion
JÚLIUS 23., VASÁRNAP
18.00: Puskás Akadémia–VideotonFelcsút, Pancho Aréna
18.00: Balmazújváros–VasasBalmazújváros, Városi Stadion
18.00: Újpest–Ferencváros (Tv: Duna World)Budapest, Szusza Ferenc Stadion
*ha a női vízilabda-válogatott a vizes vb-n csoportelső lesz, az NB I-es meccs az M4 Sporton lesz. Ha a pólócsapatnak játszania kell a negyeddöntőbe jutásért, akkor a futballmeccs a Duna Worldre kerül át.
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik