Újpest: Csoboth Kevint már ma vitték volna Amerikába – nemet mondott

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2023.04.24. 15:30
null
Csoboth Kevin (elöl) múlt héten fontos szerepet játszott az Újpest Honvéd elleni sikerében, ezen a héten pedig már a Ferencváros elleni derbin szeretne bizonyítani (Fotó: Török Attila)
A Nemzeti Sport értesülései szerint az Újpest FC kétszeres válogatott támadójáért, Csoboth Kevinért bejelentkezett egy, az amerikai profi ligában (MLS) szereplő klub, amely a ma, április 24-én záruló amerikai átigazolási határidő lejárta előtt szerződtette volna a 22 éves támadót, aki azonban nem szeretett volna idény közben távozni Újpestről.

 

„Valóban volt érdeklődés egy MLS-klub részéről Csoboth Kevin iránt – erősítette meg az amerikai kollégáktól származó értesülésünket Filipovics Vladan, a támadó menedzsere. – A játékos azonban a múlt héten jelezte, még mielőtt a konkrét tárgyalások megkezdődtek volna a klubok között, hogy számára most az a legfontosabb, hogy az Újpest minél jobban szerepeljen a bajnokságban, nem szeretne a bajnoki hajrá közben csapatot váltani. Annak ellenére, hogy nagyon komoly ajánlatot tettek volna mind a játékos, mind az újpesti klub felé és a hétvégén már intézték is volna a szerződését, mert most jár le Amerikában az átigazolási időszak első szakasza.”

Filipovics elmondta, az Újpest FC is tudott az érdeklődésről, de mivel Csoboth most csak a soron következő NB I-es meccsekkel kívánt foglalkozni, nem ültek tárgyalóasztalhoz a felek. A támadó ugyanis nem akarta volna nehéz helyzetben elhagyni a bennmaradásért harcoló klubot, amely bizalmat szavazott neki, és az újpesti szurkolótábort, amelytől nagyon sok szeretetet kapott.

A játékosügynök ugyanakkor hozzátette, több országból is érdeklődnek Csoboth Kevin iránt, és a nyáron, amikor újra nyit az amerikai piac is (júliusban, egy hónapra), még az MLS is szóba jöhet, bár a fő cél inkább az európai folytatás lesz, de ezekről a lehetőségekről legkorábban nyáron kezdődhetnek meg a tárgyalások.

Csoboth tavaly nyáron öt évre szerződött Újpestre, és a tavaszi szezonban vált abszolút kulcsemberré a lila-fehéreknél. Eddig 21 bajnokin játszott az Újpestben, öt gólt szerzett és öt gólpasszt adott, sőt márciusban bemutatkozhatott az A-válogatottban is. Az észtek ellen debütált, majd a bolgárok elleni Eb-selejtezőn is becserélte őt Marco Rossi szövetségi kapitány.

NB I
A 29. FORDULÓ PROGRAMJA
Április 28., péntek
20.00:
Kecskeméti TE–Paksi FC (Tv: M4 Sport)
Április 29., szombat
14.15:
Mezőkövesd–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport+)
17.00: Kisvárda–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport)
19.30: Vasas FC–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)
Április 30., vasárnap
15.30:
Debreceni VSC–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
Május 1., hétfő
18.00:
Újpest FC–Ferencváros (Tv: M4 Sport)

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 28 17 6 5 55–25 +30 57
2. Kecskeméti TE 28 13 12 3 43–25 +18 51
3. Paksi FC 28 13 5 10 52–46 +6 44
4. Debreceni VSC 28 12 7 9 45–38 +7 43
5. Puskás Akadémia 28 11 10 7 39–36 +3 43
6. Újpest FC 28 10 7 11 36–47 –11 37
7. Kisvárda 28 8 12 8 37–42 –5 36
8. Mezőkövesd 28 8 8 12 28–37 –9 32
9. Zalaegerszegi TE 28 8 7 13 31–36 –5 31
10. Mol Fehérvár 28 7 9 12 33–38 –5 30
11. Budapest Honvéd 28 7 7 14 28–44 –16 28
12. Vasas FC 28 4 10 14 24–37 –13 22

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik