Újpest: Cipruson folytatja Kire Risztevszki – hivatalos

Vágólapra másolva!
2021.05.20. 22:09
null
Risztevszki távozik Újpestről (Fotó: Újpest FC)
Igaznak bizonyult a Nemzeti Sport értesülése, miszerint az Újpest és Kire Risztevszki útjai elválnak, a lila-fehérek ugyanis csütörtök este hivatalos honlapjukon jelentették be, hogy a 30 éves védő nyáron lejáró szerződését nem hosszabbítják meg.

Az északmacedón bekk 2018 szeptemberében érkezett a Megyeri útra, szabadon igazolható játékosként. A lila-fehéreknél töltött közel három év alatt 72 bajnoki mérkőzés mellett 11 alkalommal a kupában is játszott, tagja volt az ebben az idényben kupagyőztes együttesnek – írta az ujpestfc.hu.

Azt egyelőre nem közölte a klub, hogy a védő hol folytatja, csupán annyit, hogy Cipruson, ugyanakkor a szigetországból származó sajtóhírek szerint Risztevszki következő klubja az AEL Limassol lehet.

FRISSÍTÉS 22.55

Az AEL Limassol csütörtök este hivatalos facebook profilján közölte, két évre szóló szerződést kötött az Újpestről érkező Risztevszkivel.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Szűcs Kristóf (FC Ajka)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –

Kiszemeltek:
Távozók:Kire Risztevszki (északmacedón, AEL Limassol – Ciprus)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Victor Kantabadouno (guineai, Wakriya AC – Guinea)?
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik