Újpest: bejelentették a DVTK-tól távozó U-válogatott csatárt

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2020.01.22. 15:14
null
Bacsa Patrik az Újpest első téli igazolása (Fotó: ujpestfc.hu)
Ahogyan azt előre jeleztük, a miskolci nevelésű Bacsa Patrik az Újpest FC-nél folytatja pályafutását. A lila-fehérek beszámolója szerint a 27 éves támadó a Feczesin Róbert távozásával felszabadult 9-es számú mezt viseli majd a Megyeri úton. A fővárosi együttes a szerződés részleteiről nem közölt információkat.

A 27 éves támadó a Kisvárdánál kölcsönben eltöltött idényt leszámítva egész eddigi karrierjét a DVTK-nál töltötte. A miskolci klub ugyanakkor a téli felkészülés elején jelezte, a szakmai stáb tavasszal nem számol vele, így szeretnék kölcsönadni. A Nemzeti Sport Online úgy értesült, az ötszörös U21-es válogatott csatár ezt követően azt kérte a miskolci klubvezetéstől, hogy bontsák fel a 2020 nyaráig érvényes szerződését.

„Nyilván, hogyha kimondjuk, hogy egy 20-szoros bajnokról beszélünk az sokat elmond, és nagyon örültem a megkeresésnek – kezdte az exmiskolci Bacsa az ujpestfc.hu-nak adott nyilatkozatát. – Egy pillanatig nem tétováztam, ide akartam igazolni, mert szeretnék nagyobb célokért küzdeni, mint az előző klubomban. Remélem, hogy a csapat erőssége tudok majd lenni, hogy hozzá tudom majd segíteni az egyesületet újabb trófeák megszerzéséhez. Legutóbb ellenfélként játszottam az Újpest ellen a kupadöntőn, akkor gólt is szereztem, de nem nyertünk, így abban reménykedem, hogy ezúttal a győztes gárda oldalán emelhetem magasba majd a serleget.”

A lila-fehérek a szerződés hosszát és egyéb részleteit sem hozták nyilvánosságra, de úgy tudjuk, Bacsát nem szabadon igazolható játékosként szerezték meg, hanem kellett érte fizetniük.

Bacsa Patrik az Újpest első téli igazolása. A lila-fehérektől eddig hatan is távoztak, köztük a már említett Feczesin Róbert, aki a góllövőlista éllovasaként és az Újpest őszi csapatkapitányaként a labdarúgó NB II nyolcadik helyén álló Vasasnál kötött ki.

Információink szerint hamarosan újabb játékosok követhetik Feczesint, ugyanis Litauszki Róbert és Koszta Márk iránt is érdeklődik a Vasas; valamint Zsótér Donáthoz sem ragaszkodik a IV. kerületi klubvezetés.

A téli fejleményeket látva az újpesti szurkolói csoportok teljes bojkottot hirdettek a futballcsapattal szemben és kérik drukkertársaikat, ne látogassanak ki annak meccseire, amíg az Újpest FC és az UTE között nem születik kiegyezés a vitás kérdésekben, továbbá a február 8-i Újpest–Ferencváros derbi napjára demonstrációt is szerveznek a belga tulajdonossal, Roderick Duchatelet-vel szemben.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Bacsa Patrik (DVTK)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Novothny Soma(Puszan IPark – Dél-Korea)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Andreias Calcan (román, FC Viitorul Constanta – Románia)
Távozók: Fadgyas Tamás (Nyíregyháza Spartacus), Feczesin Róbert (Vasas), Kovács Lóránt (romániai, Sepsi OSK – Románia), Rosy Lubaki (Kongói DK-beli, szabadon igazolható), Karol Mészáros (szlovák, SK Dynamo Ceske Budejovice – Csehország), Bojan Szankovics (montenegrói, Irtis Pavlodar – Kazahsztán)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Litauszki Róbert (érdeklődik iránta: Vasas), Koszta Márk (érdeklődik iránta: Vasas), Zsótér Donát (?)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik