Újpest: az UTE szerint a Kúria visszaállíttatja a címert, Duchatelet még kivár

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.01.26. 15:49
null
A Kúria másodfokú ítélete értelmében az Újpesti FC-nek is a régi címert kell használnia (Fotó: ujpestfc.hu)
Az Újpesti Torna Egylet (UTE) a hivatalos oldalán jelentette be, hogy a Kúria döntése értelmében az Újpest FC-nek vissza kell állítania a régi címerét. A klub közleményben jelezte, hogy Roderick Duchatelet tulajdonos hallott a tárgyalás eredményéről, ám a cselekedetével megvárja a hivatalos, írásos ítéletet.

 

Mint ismert, a Kúria korábban az elsőfokú ítéletében elutasította az UTE keresetét, mert nem állapította meg a felperes személyiségi joga, azon belül a jó hírnévhez való joga megsértését. Azaz akkor a klub még nem volt köteles visszaállítani a korábbi, szurkolók által is szeretett címert.

A helyzet azonban mára megváltozott.

Az Újpesti Torna Egylet csütörtöki (mai) közleményéből kiderül, a Kúria megváltoztatta álláspontját, a másodfokú jogerős ítélete szerint az alperes (Újpest FC) mégis megsértette a felperes (UTE) jó hírnevét azzal, hogy a felperes hozzájárulása nélkül, az általa működtetett felnőtt férfi labdarúgó csapat címerét megváltoztatta, és a módosított logót 2017. július 3-tól használja.

A tájékoztatásban az is olvasható, hogy „a Kúria kötelezi az alperest, hogy a megállapított jogsértő magatartást 30 napon belül hagyja abba, és az alperest eltiltja a további jogsértéstől. A Kúria kötelezi továbbá az alperest, hogy 15 napon belül az ítélet rendelkező részét 30 napig tegye közzé az ujpestfc.hu honlap kezdőlapján 12-es betűmérettel.”

Reagálva a hírekre, az Újpest FC Roderick Duchatelet tulajdonos nyilatkozatát tartalmazó közleményt adott ki. A belga üzletember meglepődött a döntésen, hozzátette, a klub megvárja a hivatalos, írásos ítéletet és annak ismeretében reagál majd a történtekre.

„A mai napon (2022. január 26) a Kúrián lefolytatott tárgyalás eredményét tekintve egy előző kúriai döntés felülírása történt, mely engem is meglepett. A klub megvárja a hivatalos, írásos ítéletet és annak teljes ismeretében fog reagálni a történtekre” – idézi Duchatelet-t az Újpest FC a közleményében.

Tehát könnyen lehet, hogy hamarosan az Újpest újra a régi címert fogja használni a jelenlegi dupla címer helyett.

A CÍMERVITA ÁLLOMÁSAI
Az Újpest FC 2017. július 3-án mutatta be új címerét. A futballcsapat honlapja szerint a több ezer beküldött szurkolói voks alapján egyértelmű eredmény született a szavazásra bocsátott három tervezet között. A szurkolók ezután tüntetésen követelték a régi címer visszaállítását, az UTE pedig kisebbségi tulajdonosként nem járult hozzá a változtatáshoz. Az anyaegyesület felszólította a labdarúgóklub vezetőit, hogy azonnali hatállyal szüntessék meg a törvénysértő címerhasználatot, és már akkor jelezte, hogy ellenkező esetben jogi úton védi meg az újpesti professzionális labdarúgás tradícióját.
Az UTE bírósághoz fordult, ám első fokon elutasították a keresetét a személyiségi jogi perben. Másodfokon azonban 2017 decemberében az anyaegyesület számára kedvező döntés született. A bíróság azt mondta ki, hogy a futballklubnak vissza kell vonnia az új címert.
Az Újpest FC ekkor a Kúriához fordult, amely neki adott igazat, mivel indoklása szerint valamely önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezet saját címerének saját döntésen alapuló megváltoztatása objektíve nem okozhatja egy attól elkülönült jogi személy jó hírnevének sérelmét.
Az UTE 2019 májusában jelezte, nem fogadja el a Kúria döntését, a közgyűlésen a küldöttek az egész UTE család nevében egységesen felszólították az Újpest 1885 Kft. vezetését, hogy tisztelje a hagyományokat, álljon el a jogsértéstől és állítsa vissza a hagyományos címert. Két hónappal később az UTE az Újpest FC javára öt évre lemondott a címerrel kapcsolatos használati, értékesítési és hasznosítási jogairól.
Tavaly áprilisban az Alkotmánybíróság (AB) alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a Kúria ítéletét az Újpesti Torna Egylet és az Újpest 1885 Futball Kft. címervitájában.
Tavaly májusban Roderick Duchatelet, az Újpest FC belga tulajdonosa közölte, kész visszaállítani a régi címert, ha az UTE belegyezik abba, hogy a két klub utánpótlás-nevelő képzése egyesüljön a jövőben. Az UTE visszautasította a szerinte zsarolással felérő kezdeményezést.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik