Újpest: a légiós átesett az orvosin, hétfőn már a belgákkal edzett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.04. 09:41
null
Diarra (balra) a Sint-Truiden hétfői edzésén (Fotó:hbvl.be)
Belga sajtóhír szerint Souleymane Diarra, az NB I-ben szereplő Újpest FC mali válogatott labdarúgója a héten a belga Sint-Truidenhez szerződik.

 

Azt már korábban megírtuk, Diarra jó eséllyel a Sint-Truidenben folytatja pályafutását. A belga klub és az Újpest egyelőre nem erősítette meg a hírt.

A 2015-ös U20-as világbajnokságon bronzérmet szerző játékos hétfőn új csapatával edzett, s a Het Belang Van Limburg értesülése szerint már átesett az orvosi vizsgálatokon, a Sint-Truiden pedig várhatóan a héten bejelenti új szerzeményét.

A 22 esztendős középpályás 2015 nyarán igazolt Újpestre, a lila-fehérek színeiben 38 NB I-es mérkőzésen négy gólt szerzett és hat gólpasszt adott.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Mijusko Bojovics (montenegrói, Gyirmót FC Győr, szabadon igazolhatóként), Alassane Diallo (mali, szabadon igazolhatóként, legutóbb Standard Liege – Belgium), Litauszki Róbert (Cracovia Kraków – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Nagy Dániel (Würzburger Kickers – Németország), Németh Gergő (szabadon igazolhatóként, legutóbb Sturm Graz – Ausztria), Novothny Soma (Sint-Truiden – Belgium, legutóbb kölcsönben: Diósgyőr), Obinna Nwobodo (nigériai, Ebugu Rangers – Nigéria), Filip Pajovics (szerb, FK Csukaricski – Szerbia), Branko Pauljevics (szerb, Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben Mezőkövesd), Simon Krisztián (1860 München – Németország, szabadon igazolhatóként), Tischler Patrik (Puskás Akadémia), Zsótér Donát (Sint-Truiden – Belgium, legutóbb kölcsönben: Bp. Honvéd)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Gubacsi Zoltán
(Kozármisleny,?)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Hajnal Balázs, Németh Árpád, Németh Kristóf
Kiszemeltek: Hadaró Valentin (Kaposvár, próbajáték), Iszlai Bence (Haladás), Filip Vorotovics (montenegrói, Olimpija Ljubljana – Szlovénia)
Távozók: Nemanja Andrics (szerb, Balmazújváros, szabadon igazolhatóként), Balajcza Szabolcs (Siófok, szabadon igazolhatóként), Balogh Balázs (Puskás Akadémia), Jonathan Heris (belga, Puskás Akadémia), Nagy Gábor (ZTE FC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Kecskés Ákos (Atalanta – Olaszország, ?)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Enisz Bardi (macedón, Heerenveen – Hollandia, Levante – Spanyolország, Dortmund és VfB Stuttgart – Németország, Dinamo Zagreb – Horvátország, Sahtar Doneck – Ukrajna, Videoton), Souleymane Diarra (mali, Sint-Truiden – Belgium), Lázok János (Kisvárda, szabadon igazolható)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik