Újpest: a BL-győztes brazil a portugál élvonalba igazolt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.08. 08:44
A portugál élvonalban szereplő Gil Vicentéhez szerződött Bruno Moraes, az Újpest korábbi támadója.

A portugál klub három labdarúgót mutatott be pénteken hivatalosan, Vítor Goncalves és Pedró mellett Bruno Moraest szerződtették, aki az előző szezonban Újpesten futballozott.

„Jó lehetőséget kaptam a pályafutásom újrakezdésére, így nagyon boldog voltam, hogy a Gil Vicente szerződést ajánlott. A cél, hogy megtaláljam újra a legjobb formámat és segítsem a csapatot” – mondta a csatár.

A 28 esztendős Moraes az őszi szezon folyamán igazolt az újpestiekhez. Rögtön az első magyarországi bajnokiján, az Eger ellen betalált, majd eredményes volt a Siófok, a DVTK és a PMFC ellen is.

Összesen 9 NB I-es bajnokin lépett pályára (609 játékperc), ezeken 4 gólt szerzett, az NB II-ben pedig 1/1 (90 perc) a hasonló mutatója.

A korábban a Portóval BL-győztes csatár május elején bontott szerződést a lila-fehérekkel, miután súlyos kézsérülést szenvedett. Moraest meg is műtötték – immár Portugáliában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik