Új szabályokat tanultam - Horváth Ferenc az ETO-Honvéd bíráskodásáról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.04. 09:40
null
Priskin Tamás góllal tért vissza Győrbe (Fotó: Mirkó István)
Edzői nyilatkozatok! Íme, a labdarúgó NB I 2. fordulójának vasárnapi találkozóinak mestermérlegei! A Lombard Pápa legyőzte a Ferencvárost, a Győri ETO a Honvéd ellen nyert, míg a Diósgyőr ikszelt Újpesten.

 

LOMBARD PÁPA–FERENCVÁROS 1–0

MÁTYUS JÁNOS, a Lombard Pápa vezetőedzője: – Méltatlannak éreztem azokat a kritikákat, amelyeket az előző fordulóban a Videoton ellen elvesztett mérkőzés után kaptam – elárulhatom, ezúttal ugyanaz volt a taktikánk, mint a székesfehérvári meccsen. A különbség csak annyi, hogy nem követtünk el buta hibákat. Talán az elnök úr, Bíró Péter most boldogabb, mint én. Pápára öt héttel ezelőtt kerültem, húsz játékos ment el a keretből, tizenöt érkezett, nem voltunk, vagyunk egyszerű helyzetben. Öt hét szinte semmire sem elég, de amit lehetett, megtettük. Számunkra igazából most kezdődik a bajnokság. Játszottunk a Videotonnal, majd a Ferencvárossal, szereztünk három pontot, de nagyon fontos, hogy miként jövünk ki azokból a meccsekből, amelyeken hasonszőrű csapatokkal kell játszanunk.

THOMAS DOLL, a Ferencváros vezetőedzője: – Bár azzal kezdem a mondandómat, hogy gratulálok az ellenfélnek, rögtön hozzáteszem, amit eddig felépítettünk, azt most leromboltuk. Nem az a probléma, hogy veszítettünk, hiszen ki lehet kapni, de nagyon nem mindegy, miként. Nem szeretném a Lombard teljesítményének az értékét kicsinyíteni, de magunknak köszönhetjük a helyzetet, amelybe most belekerültünk. Igazából nem tudom, volt-e gyengébb meccsünk, amióta én vagyok a tréner, hiszen annyira rég kaptunk ki… Amikor lefújják a meccset, általában nyugodt tudok maradni. Úgy vagyok vele, aludjunk egyet a történtekre, de aztán elemezzük a mérkőzést. Mindannyian csalódottak vagyunk, a játékosok éppúgy, mint mi, edzők, de nem áll meg az élet. Jön a Chelsea elleni mérkőzés, aztán próbálunk javítani a bajnokságban.

GYŐRI ETO–BUDAPEST HONVÉD 3–1

HORVÁTH FERENC, a Győri ETO vezetőedzője: – Dehogy voltam elégedett a helyzetkihasználással, már az első félidőben több góllal kellett volna vezetnünk. Pozitívum ugyanakkor, hogy ugyanazt az ETO-t láttam, amelyikkel a legutóbbi szezonban szép eredményt értünk el. Amennyire csak lehetett, a Honvéd térfelén tartottuk a labdát, és a tempót is növeltük a szünet után. Az ellenfél csak az első félidőben nehezítette meg a dolgunkat, de akkor nagyon, a Honvéd ugyanis három gyors támadója állandó veszélyt jelentett a kapunkra. Persze, hogy sokat foglalkoztam a játékvezetői döntésekkel, mert új szabályokat tanultam, csak éppen ezek nem a labdarúgásból való törvények. Elképesztő például az a kettősség, hogy néhány játékos tíz szabálytalanság után kap egy sárga lapot, míg mást már az első után figyelmeztetnek.

PIETRO VIERCHOWOD, a Honvéd vezetőedzője: – Kíváncsi lettem volna, milyen eredményt érünk el azonos létszám mellett. Beszéltem Raffaele Alcibiadéval, állítása szerint semmi sértőt nem mondott a játékvezetőnek, mégis kiállította. Felesleges már ezen morgolódni [Vécsei Bálint óriási kimaradt helyzetén – a szerk.], bár ha vezetést szerzünk, biztosan hatékonyabban futballozunk a folytatásban. Sokkal bántóbb számunkra, hogy az ETO emberelőnyben már esélyt sem adott az egyenlítésre. Amikor a klubhoz kerültem, kaptam egy állományt, s akikkel találkoztam az öltözőben, azokkal végeztük a felkészülést. Ha más futballistákat is bemutatnak nekem az öltözőben, természetesen őket is bevonom a munkába.

ÚJPEST–DVTK 1–1

NEBOJSA VIGNJEVICS, az Újpest vezetőedzője: – Az első félidőben gyengén futballoztunk, nagyon nem tetszett, amit láttam. Arra vártunk, hogy hibázzon a Diósgyőr. A fordulás után feljavult a játékunk, de ekkor is lehetett látni, hogy a DVTK jól játszik. Egyénieskedést láttam, s ez sem tetszett. Nem érdemeltünk győzelmet, örülnünk kell az egy pontnak.

TOMISZLAV SZIVICS, a Diósgyőri VTK vezetőedzője: – Jó mérkőzést játszottunk. A nyilatkozataimban mindig van egy kis taktika, mindenki láthatta, nem egy, hanem három pontért jöttünk… Kevesen voltunk, nyolc mezőnyjátékossal nehéz futballozni. Büszke vagyok a játékosokra, nagy alázattal futballoztak. Legyen több ilyen jó hangulatú mérkőzés.

LABDARÚGÓ NB I, 2. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 1., péntek
19.00
Puskás Akadémia FC–Pécsi MFC 2–2
Solymosi Péter
20.30
MTK Budapest–Debreceni VSC 1–0
Iványi Zoltán
Augusztus 2., szombat
16.30
Videoton FC–Dunaújváros PASE 3–0
Bognár Tamás
18.30
Nyíregyháza Spartacus–MVM-Paksi FC 0–3
Szabó Zsolt
20.30
Kecskeméti TE–Szombathelyi Haladás 0–1
Farkas Ádám
Augusztus 3., vasárnap
16.30
Lombard Pápa–Ferencváros 1–0
Fábián Mihály
18.30
Győri ETO FC–Budapest Honvéd 3–1
Németh Ádám
20.30
Újpest FC–Diósgyőri VTK 1–1
Vad II István
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik