Doll irányításával először fordult elő ilyen a Fradival

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.17. 14:35
null
Thomas Doll-lal még nem volt ilyen rossz szériája a Ferencvárosnak (Fotó: Szabó Miklós)
A múlt héten két teljes fordulóra került sor a labdarúgó NB I-ben: a 26. kört hét közben, kedden és szerdán, a 27.-et pedig szombaton rendezték meg, így hétfői visszapillantónkban hat helyett tizenkét meccs történéseit tekintjük át közelebbről. Többek között körbejárjuk a Ferencváros rossz formáját, megvizsgáljuk az újpesti csatársor rendkívül furcsa evolúcióját, valamint szót ejtünk a legérdekesebb sorozatokról és legekről is.


THOMAS DOLL FRADIJÁVAL KORÁBBAN ILYEN MÉG NEM TÖRTÉNT! MONIZÉVAL IGEN…

„Gödörben a Ferencváros?” – tettük fel a kérdést a szombati forduló előtt. Úgy tűnik, igen. A zöld-fehérek hazai pályán kikaptak a Vasastól, így a legutóbbi öt tétmérkőzésükből egyet sem nyertek meg. Ha csak a bajnokikat nézzük, akkor négy forduló óta nyeretlenek – ez egyébként e téren jelenleg a leghosszabb negatív széria az NB I-ben. Ebben a kiírásban volt már egyszer ilyen hosszú sikertelen sorozatuk, az ősz végén, illetve a tavasz elején egymás után négy bajnokin nem tudtak győzni: kikaptak Mezőkövesden, majd ikszeltek az MTK-val, a DVSC-vel és a Videotonnal. De akkor csak egy vereségük volt, a négy meccsükön összesen három pontot azért begyűjtöttek. Most viszont elbuktak a Honvéd otthonában, majd ikszeltek a DVTK-val, aztán kikaptak a Pakstól és a Vasastól, azaz három vereség és egy döntetlen (egyetlen árva pontocska) a mérlegük. Ha a legutóbbi öt fordulóból készítenénk mini NB I-es tabellát, utolsó lenne az FTC.

Thomas Doll irányításával először vesztett el egymás után két bajnokit az FTC, ilyenre ezt megelőzően legutóbb a Ricardo Moniz-érában volt példa: 2013 őszén előbb a Puskás Akadémia FC-től (1–3), majd a Bp. Honvédól (1–2) kapott ki a Fradi.

ÚJPESTEN A FAZEKAS, GÖRÖCS, BENE, DUNAI II, ZÁMBÓ CSATÁRSORTÓL 50 ÉV ALATT ELJUTOTTAK A HERIS, PÁVKOVICS ÉKPÁRIG…

Nagyjából ötven évvel ezelőtt állt össze Újpesten a klub történetének egyik legnagyszerűbb, legjobb támadósora, a Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó ötös (egészen pontosan bajnokin 1966. augusztus 21-én, az Újpesti Dózsa–Pécsi Dózsa mérkőzésen játszott együtt először ez az öt támadó a lila-fehéreknél). Klasszis futballistákból állt az az alakzat, elég, ha csak annyit mondunk, hogy a remek támadók közül Bene Ferenc ötszörös, Dunai II Antal és Fazekas László háromszoros magyar gólkirály, Dunai európai ezüst- és bronzcipős, Fazekas ezüstcipős – az olimpiai aranyakat, vb- és Eb-részvételeket, bajnoki címeket és kupagyőzelmeket most nem soroljuk fel…

Sokat változott azóta a futball. Már ötven évvel ezelőtt sem klasszikus ötcsatáros felállás volt ez – hiszen a Népsport jegyzőkönyveiben a támadók közé beírt Göröcs János valójában a középpályára visszavonva, hátrábbról irányított –, aztán ahogy változtak a játékrendszerek, egyre kevesebb csatár kapott helyet a csapatokban, így Újpesten is. A lila-fehéreknél nemcsak a fentebb említett legendás ötös fogatra, hanem a hetvenes évek második felében szereplő Fazekas, Törőcsik, Fekete, Nagy L. támadósorra is jó szívvel és „ők még milyen remek játékosok voltak…” sóhajtással emlékeznek vissza, ám a későbbi időszakokból is említhetnénk még néhány olyan támadóalakzatot (például Schróth, Bácsi, Katona; Belvon, Wukovics, Egressy; Herczeg, Korsós A., Tóth N.; Rajczi, Kovács Z.), amely ugyan a fentebb említett legendás csatársor tudását meg sem közelítette, de még a jobbak közé tartozott. És ami fontos: támadók alkották!

Szombaton ugyanis a Megyeri úton eljutottak odáig, hogy a találkozó utolsó negyedórájában két középső védő alkotta az újpestiek csatársorát. A 4–4–2-es játékrendszert alkalmazó lila-fehérek a Heris, Diarra kettőssel kezdtek, majd Souleymane Diarra helyet cserélt Cseke Benjáminnal, s akkor a védő Heris mellett az inkább védekező, mint támadó középpályás Cseke játszott legelöl. Aztán Pávkovics Bence becserélése (74. perc) után az a nem mindennapi helyzet állt elő, hogy két középhátvéd alkotta ékpárral próbálta rohamozni a vendégek kapuját az Újpest… És bár az összjáték akadozása, a rontott passzok, a nem sikerült cselek, a rossz labdaátvételek miatt a hajrában már nem igazán volt benne az Újpest játékában a gólszerzés lehetősége, az utolsó percekben – bal oldali szabadrúgás után – még így is akadt egy olyan ziccere a hazai együttesnek, amelyet ha értékesít, megnyeri a meccset.

Magas, jó felépítésű centere jelenleg nincs az Újpestnek, és sérülések, formahanyatlás következtében a szombati meccskeretben alig volt csatár, a légiósokra vonatkozó MLSZ-ajánlás betartása miatt a cserékkel is óvatosan bánt Nebojsa Vignjevics vezetőedző – tulajdonképpen a kényszer szülte a támadósor ilyesfajta összeállítását. A Paks és a Vasas elleni bajnokin bejött az a húzás, hogy Jonathan Heris csatárt játszott, a belga labdarúgó mind a két meccsen betalált. Ezúttal nem sikerült, s bár Diarra gyönyörű gólt lőtt, Bardi pedig megszerezte a most folyó bajnokságban a kilencedik találatát, az Újpest nem tudta legyőzni a sereghajtó Gyirmótot (2–2).

A lila-fehérek szurkolói meg már lassan annak is örülnének, ha egyszer olyan Újpestet látnának, amelyben csatárok alkotják a támadóalakzatot…

A HONVÉD A HAZAI BAJNOKIKON TÖBB MINT FÉL ÉVE VERETLEN, A VASAS IDEI KEDVENCE A GROUPAMA ARÉNA – NB I-ES SOROZATOK

Véget ért a Paksi FC szép pozitív szériája, a tolnaiak a veretlenül megvívott kilenc bajnokijuk után szombaton 2–0-ra kikaptak Kispesten a Honvédtól. Nincs már tehát olyan együttes az NB I-ben, amely a tavaszi szezonban ne veszített volna. Jelenleg két olyan csapat veretlenségi sorozata a leghosszabb, amely egyébként nincs jó formában: az MTK és az Újpest a legutóbbi három fordulóban nem talált legyőzőre. Mind a két fővárosi együttes öt pontot szerzett az előző három meccsén: egyszer nyert, kétszer ikszelt. Győzelmi szériáról jelenleg nem beszélhetünk az NB I-ben, hiszen nincs olyan gárda, amely az előző két bajnokiját megnyerte volna…

♦ Némi kiegészítéssel ismét leírhatjuk azt, amit a forduló előtti statisztikai beharangozónkban már megemlítettünk: a Vasas ebben a kiírásban öt fővárosi helyszínen lépett pályára bajnokin, közülük az Illovszky Rudolf Stadionban (Újpest 0–1), a Bozsik József Stadionban (Honvéd 1–2, Újpest 2–3), a Szusza Ferenc Stadionban (Haladás 2–3, DVSC 2–3) és az Új Hidegkuti Nándor Stadionban (MTK 0–1) is vesztett el már mérkőzést, egyedül az Üllői úton nem. Kétszer lépett pályára a Groupama Arénában, és mindkét alkalommal 2–1-re megverte a Fradit. Amelynek ebben a szezonban három veresége van otthon, s mind a háromszor 2–1-re kapott ki (kétszer a Vasastól, egyszer a Pakstól)…

♦ A Bp. Honvéd tovább építette az otthoni sorozatát: bajnoki mérkőzésen több mint fél éve (2016. szeptember 24. óta) veretlen ott, ráadásul a legutóbbi hét hazai bajnokiját megnyerte.

Tovább tart az újpestiek hazai „átka”: amióta visszatértek a felújított Szusza Ferenc Stadionba, bajnokin még nem győztek – a Ferencvárostól kikaptak, majd a Honvéddal, a Pakssal és a Gyirmóttal is döntetlent játszottak.

♦ Bár a Videoton vendégeként szombaton pontot szerzett a Mezőkövesd (1–1), tovább nyújtotta negatív szériáját: idegenben már hét bajnoki óta nyeretlen.

♦ Odahaza bajnokin legutóbb 2015. július 25-én maradt gólképtelen a Videoton, akkor a Haladástól 1–0-ra kikapott. Azóta sorozatban harminc NB I-es meccset játszott le pályaválasztóként úgy, hogy mindegyiken szerzett legalább egy gólt.

A DVTK először vesztett bajnoki mérkőzést Bódog Tamás vezetőedző irányításával. Szombaton 2–0-ra kikapott Sopronban a Haladástól, a szombathelyieket idegenben tizenkilenc éve, 1998 májusa óta nem tudja legyőzni.

A HÉT „VERSENYE”ÚJPESTI ÉS PAKSI (FŐ)SZEREPLŐKKEL

Egy héttel ezelőtt mérkőzött meg egymással az Újpest és a Paks, 1–1-gyel ért véget az összecsapásuk, és a 25. forduló után mindkettejüknek 11 döntetlenje volt. A két együttes „különversenyében”a mögöttünk hagyott héten az Újpest került minimális előnybe: amíg a paksiak egyik meccse sem zárult döntetlennel (3–1-es siker a Fradi ellen, 0–2 Kispesten), addig a lila-fehérek a hétközi 3–2-es Vasas-verés után szombaton ikszeltek a Gyirmóttal (2–2). Az Újpestnek így jelenleg 12 döntetlenje van, a Paksnak maradt 11.

Ahogy nem éppen pozitív dolog elsőnek lenni a „ki játszotta a legtöbb döntetlent”vetélkedésben, szintúgy nem dicsőséglista a legtöbb sárga lapot begyűjtő labdarúgók „rangsora. Nos, itt is paksi „versenyez”újpestivel, és jelenleg egyenlő az állás: a tolnaiak védője, Gévay Zsolt és a lilák középpályása, Souleymane Diarra is a szombati játéknapon kapta meg a szezonbeli 10. sárgáját, így a következő fordulót mind a ketten kihagyják. Hiányuk nagy érvágás a csapatuknál, különösen Diarráé, az újpestiek mali légiósa ugyanis egész jó formában futballozott az utóbbi hetekben. A Gyirmót ellen egyéni akció végén nagy gólt „ragasztott”a léc alá, s egy héttel korábban, a Paks ellen is majdnem betalált, bombája után akkor a keresztlécről vágódott le a labda a gólvonal elé.

CSEL EMERRE, AMARRA, LŐ DIARRA…

A PAKS ELLEN A LÉC MENTETT DIARRA LÖVÉSÉNÉL (5.49-TŐL)

TOVÁBBI LEGEK ÉS ÉRDEKESSÉGEK

A hét csapatát nem volt könnyű feladat kiválasztani, hiszen egyik együttes sem volt képes mind a két bajnokiját megnyerni az elmúlt két fordulóban. Négy klub gyűjtött négy pontot: a Videoton legyűrte a Gyirmótot, majd Felcsúton ikszelt a Mezőkövesddel; a Haladás gól nélküli döntetlent játszott az MTK vendégeként, majd nyert a DVTK ellen; az Újpest legyőzte a Vasast, ám otthon ikszelt a Gyirmóttal; a Mezőkövesd pedig megverte a DVSC-t, majd egy pontot elcsent a Videoton átmeneti otthonából. Ezek tudatában nálunk Tomiszlav Szivics kieső helyektől kissé eltávolodó csapatára került a képzeletbeli korona.

A hét visszatérője Holczer Ádám, aki legutóbb 2009. augusztus 21-én védett a Ferencváros színeiben az NB I-ben. A kapus a 2009–2010-es szezon elején négy bajnokin állt a Fradi kapujában, majd a kispadra szorult, végül a keretből is kikerült. Ezt követően Kecskeméten még egy rövid időt eltöltött az élvonalban, majd az NB II következett, ám szombaton Dibusz Dénes kisebb sérülése miatt a Vasas ellen több mint hét és fél év után ismét zöld-fehér színekben lépett pályára az első osztályban.

A hét góljára joggal pályázik – a fentebb már tárgyalt – Souleymane Diarra a Gyirmót ellen jegyzett találatával, a címet azonban nem ő, hanem Zsótér Donát érdemelte ki, miután a Paks ellen kapásból óriási bombagólt vágott a Bozsik-stadionban. Annak ellenére, hogy nem az első osztályban született, említést érdemel Szakály Péter találata is: a Puskás Akadémia középpályása a felezővonalról szerzett nem mindennapi gólt a Vác ellen az NB II hét közi fordulójában.

ZSÓTÉR DONÁT GÓLJA

SZAKÁLY PÉTER GÓLJA

A hét legfájdalmasabb esete Kovács István sérülése volt: a Videoton középpályása a Gyirmót ellen szenvedett kettős alkarcsonttörést. A játékost a mérkőzést követő éjszaka azonnal megoperálták, majd pénteken egy kiegészítő műtétet hajtottak végre a karján.

A hét legfurcsább cseréje a Ferencváros–Vasas mérkőzésen történt, azonban nem Thomas Doll vagy Michael Oenning nevéhez fűződik. A 22. percben a combját fájlaló Farkas Ádám megállította a játékot, majd gondosan átadta a mikrofonját, illetve sárga és piros lapját az addig a kapu mögött ténykedő Bognár Tamásnak, aki így beugróként dirigált a fővárosi rangadón.

NB I, 2016–2017, 26. FORDULÓ
ÁPRILIS 11., KEDD
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Vasas FC–Újpest FC 2–3
Budapest, Bozsik József Stadion Andó-Szabó Sándor
1100
Diósgyőri VTK–Bp. Honvéd 2–0
Mezőkövesd, Városi StadionBognár Tamás
2625
ÁPRILIS 12., SZERDA
MTK Budapest–Haladás 0–0
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionSolymosi Péter
1364
Mezőkövesd–Debreceni VSC 2–1
Mezőkövesd, Városi StadionVad II István
1390
Gyirmót FC Győr–Videoton FC 0–1 Győr, Alcufer StadionSzőts Gergely
965
Paksi FC–Ferencváros 3–1
Paks, Városi Stadion Kassai Viktor
3087
A 26. forduló teljes nézőszáma: 10 531; meccsenkénti átlag: 1755
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA
NB I, 2016–2017, 27. FORDULÓ
ÁPRILIS 15., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Újpest FC–Gyirmót FC Győr 2–2Budapest, Szusza Ferenc Stadion Pintér Csaba
1673
Videoton FC–Mezőkövesd 1–1 Felcsút, Pancho Aréna
Solymosi Péter
1651
Bp. Honvéd–Paksi FC 2–0
Budapest, Bozsik József Stadion Berke Balázs
1994
Haladás–Diósgyőri VTK 2–0Sopron, Városi StadionVad II István
1743
Debreceni VSC–MTK Budapest 0–0
Debrecen, Nagyerdei StadionErdős József
2363
Ferencváros–Vasas FC 1–2
Budapest, Groupama Aréna
Farkas Ádám
5044
A 27. forduló teljes nézőszáma: 14 468; meccsenkénti átlag: 2411
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Budapest Honvéd 27 15 5 7 41–25 +16 50
2. Videoton FC 27 14 7 6 52–23 +29 49
3. Vasas FC 27 13 5 9 43–31 +12 44
4. Szombathelyi Haladás 27 11 6 10 34–34 0 39
5. Ferencvárosi TC 27 10 9 8 42–36 +6 39
6. Paksi FC 27 9 11 7 32–30 +2 38
7. Újpest FC 27 8 12 7 41–41 0 36
8. Mezőkövesd Zsóry FC 27 9 8 10 30–38 –8 35
9. Debreceni VSC 27 8 7 12 30–35 –5 31
10. MTK Budapest 27 7 10 10 20–28 –8 31
11. Diósgyőri VTK 27 8 4 15 32–51 –19 28
12. Gyirmót FC Győr 27 4 8 15 15–40 –25 20
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik