Tavasszal a Vasas, otthon a DVSC, idegenben a Vidi a legjobb

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2011.04.22. 14:25
null
Eddig a fehérvári játékosoknak volt a legtöbb okuk az ünneplésre – ők szerezték a legtöbb gólt, és ők kapták a legkevesebbet (Fotó: Török Attila– archív)
A labdarúgó NB I ma a 24. fordulóval, az Újpest–ZTE és a Győri ETO–Haladás mérkőzéssel folytatódik. A naptári évet tekintve a feléhez érkezett a 2010–2011-es kiírás tavaszi szezonja – eddig hét bajnokit játszottak a csapatok az idén, és még ugyanennyi vár rájuk ebben az évadban. A bajnoki hajrá előtt elemezzük a tavaszi szezont, megnézzük, mely együttesek a legjobbak idegenben, illetve hazai pályán, kitérünk a legstabilabb védelmekre és a leghatékonyabb támadósorokra is.

 

A TAVASZ NAGY NYERTESE A VASAS ÉS A HALADÁS

A tavasz nyertese eddig egyértelműen a Vasas, hiszen az utóbbi nyolc meccsén nem kapott ki, és négy találkozót meg is nyert, így a 13. helyről (a 2010-es esztendőt ebben a pozícióban fejezte be az együttes) a hetedikre jött fel. Komjáti András csapata a tavaszi tabellát (amelynél csak az idén játszott találkozókat vettük figyelembe, tehát az előrehozott, ősszel rendezett 16. fordulót nem) egypontos előnnyel vezeti a Videoton előtt, a Vasas az egyetlen csapat, amely a 2011-es bajnoki mérkőzéseken nem szenvedett vereséget.

CSERTŐI: PRESZTÍZS-
MECCS LESZ
„Természetesen nekem presztízsmérkőzés a Haladás elleni, azonban ebből a csapatnak semmit sem szabad éreznie – nyilatkozta Csertői Aurél a Győr mai bajnokija előtt. – Nem azért akarunk nyerni, mert korábban a Hali kispadján ültem, hanem mert valamennyi találkozón a győzelem a cél. Az biztos, hogy jól ismerem a szombathelyi labdarúgókat, azonban fordítva is igaz, ráadásul mint tudjuk, én nem lépek pályára. Persze, a taktika kidolgozása az én feladatom, nyilván azon leszek, hogy győztes stratégia legyen."

A tavaszi harmadik helyen a ma Győrbe látogató Haladás áll – a szombathelyi gárda a Vasashoz hasonlóan edzőváltáson esett át az ősszel (a Haladásnál Csertői Aurélt Aczél Zoltán követte, míg a fővárosiaknál Giovanni Dellacasa helyét vette át Komjáti), és azóta legalább akkora változáson ment keresztül a csapat játéka, mint az angyalföldieké.

Annyi különbséggel, hogy Kenesei Krisztiánék kimondottan hazai pályán tűnnek verhetetlennek, hiszen az előző nyolc szombathelyi meccsüket megnyerték, idegenben viszont az egész szezon során nem sikerült még győzniük (legutóbb egy éve, 2010. április 25-én nyertek bajnokit, Diósgyőrben), kétszer ikszeltek, kilencszer kikaptak. A Haladásnál többször a szezon során csak a Kecskemét és Szolnok szenvedett vereséget idegenben, igaz, mindkét gárda többször játszott vendégként, mint a Hali.

A szombathelyiek számára nemcsak az említett rossz mérleg miatt lesz érdekes a mai találkozó, hanem azért is, mert az ETO kispadján már Csertői Aurél ül, aki az ősszel csak szenvedett a Haladással.

A Győr az egész szezont tekintve hazai pályán felemásan szerepel – 11 meccsen 20 pontot szerzett úgy, hogy hatszor tudott győzni. A felemás szereplés a győriek tavaszi idénye kapcsán is elmondható, hiszen a gárda a hét meccséből háromszor győzött, igaz, csak egyszer kapott ki, de Csertői Auréllal még egyszer sem – a szakember a 18. forduló után, a Vasastól elszenvedett vereséget követően váltotta Pintér Attilát.

HAZAI PÁLYÁN CSAK EGYSZER NYERT A SIÓFOK, A HONVÉD ÖTSZÖR KAPOTT KI

MÉSZÖLY: NAGY A TÉT

„Ahogyan azt a Szolnok utáni bajnokin már említettem, bízom benne, hogy amilyen váratlanul ilyen gyenge teljesítményt nyújtottunk a Szolnok ellen, olyan gyorsan kilábalunk jelenlegi helyzetünkből. Valamennyi játékos szégyellte magát a szolnoki meccs után, nem volt egyszerű felrázni a társaságot, de úgy érzem, napról napra oldódott kicsit a hangulat" – mondta a ZTE elleni mai meccsre készülő Újpest vezetőedzője, Mészöly Géza klubja hivatalos honlapjának.

 

„Egyre nagyobb a tét, hiszen folytatnunk kell a pontok gyűjtögetését, amihez a győzni akarás mellett türelem is kell. Nem szabad kapkodnunk, hanem türelmesen, de ellentmondást nem tűrően kell játszanunk. Erős csapat a Zalaegerszeg, és csak akkor tudjuk megnyerni a mérkőzést, ha ellenfelünkre kényszerítjük akaratunkat, és kihasználjuk lehetőségeinket" – tette hozzá a szakember, aki továbbra sem számíthat Vermes Krisztiánra, Kiss Zoltánra, Kovács Dánielre és Simek Péterre, továbbá kérdéses Rajczi Péter, Barczi Dávid és Böőr Zoltán játéka is. Tajthy Tamás eltiltás miatt nem szerepelhet.


Visszakanyarodva a tavaszi tabellához, megállapítható, hogy idén az eddig mindössze öt pontot szerző MTK, illetve az egyaránt hatpontos Debreceni VSC és a Kecskeméti TE szerepel a leggyengébben. Utóbbi két csapat között az a különbség, hogy a KTE kétszer, a Debrecen viszont csak egyszer nyert 2011-ben – a különbség abból is fakad, hogy Tomiszlav Szivics csapata a 18. fordulóban 3–0-ra megverte a bajnoki címvédőt (a Kecskemét egyébként ebben a bajnokságban még nem játszott döntetlent!).

A hét tavaszi fordulóban négy gárda is nyolc pontot szerzett. Köztük van a 2010-es esztendőt a második helyen befejező Zalaegerszegi TE FC, illetve mai ellenfele, az Újpest is.

Áttérve egy kicsit a hazai és az idegenbeli mérlegekre, a következőt állapíthatjuk meg: a Siófok elleni múlt heti veresége ellenére otthon még mindig a Debrecen szerezte a legtöbb pontot, köszönhetően kilenc győzelmének és három döntetlenjének, igaz, a sorban utána következő Videoton és Haladás kevesebbszer szerepelt saját közönsége előtt.

A legrosszabb hazai mutatóval a Balaton-partján csak egyszer nyerő Siófok rendelkezik (Tusori Richárdék ősszel 4–1-re verték meg a DVSC-t), de a Honvéd sem dicsekedhet ezen a téren, a Bozsik Stadionban ugyanis ötször kikaptak a piros-feketék (három győzelem és három döntetlen mellett) – még a Siófoknál is többször szenvedtek pályaválasztóként vereséget.

A kispestiek gyenge hazai szereplésüket jó idegenbeli mérleggel kompenzálják, ugyanis vendégként a Pakssal holtversenyben a második legtöbb pontot gyűjtötték eddig (18-at). Látogatóként a Videoton a legeredményesebb 22 ponttal, igaz, a győzelmek számát tekintve a fehérváriak ugyanúgy hat sikert számlálnak, mint a paksiak, azzal a különbséggel, hogy Vaskó Tamásék csak kétszer, míg a tolnaiak ötször kaptak ki.

Ahogy fent már jeleztük, idegenben a két-két pontos Szolnok és Haladás volt eddig a legrosszabb, de a Loki sem nyert még, amikor elhagyta a Debrecen táblát, míg az Újpest és az MTK egy-egy idegenbeli sikert számlál.

 

LABDARÚGÓ NB I
A 24. FORDULÓ PROGRAMJA
Április 22., péntek
Győri ETO FC–Haladás 17.00 (Tv: SportM)
Újpest–Zalaegerszegi TE 19.00 (Tv: Duna TV)
Április 23., szombat
Videoton–Lombard Pápa 15.00 (Tv: Sport1)
BFC Siófok–Szolnoki MÁV FC 17.00
Kecskeméti TE-Ereco–Kaposvár 17.00
Vasas–DVSC-TEVA 17.15 (Tv: Sport1)
Bp. Honvéd–Paksi FC 18.00
Április 24., vasárnap
MTK Budapest–Ferencváros 17.30 (Tv: Sport2)

TAVASSZAL A DVSC KAPTA A LEGTÖBB GÓLT

És akkor a végére még egy kis statisztika a legjobb, illetve leggyengébb támadósorokról, védelmekről.
Az egész idényben a Videoton szerezte a legtöbb gólt (46-ot), ahogy tavasszal is (13-at). A fehérváriak nemcsak elöl, hátul is hatékonyak, hiszen náluk kevesebb gólt (21-et) egyik csapat sem kapott. Tavasszal viszont a Vasas-védelem tűnik a legstabilabbnak, hiszen Gáspár Józsefék csak egyszer kapituláltak (az MTK elleni 1–1 alkalmával).

A legtöbb gólt tavasszal a DVSC kapta (14-et), míg az egész eddigi szezon során a Szolnok (45-öt).

 

TAVASZI TABELLA
1. Vasas 7 4 3 5–1 +4 15
2. Videoton FC 7 4 2 1 13–5 +8 14
3. Szombathelyi Haladás 7 4 1 2 9–6 +3 13
4. Paksi FC 7 4 3 12–9 +3 12
5. Győri ETO FC 7 3 3 1 8–5 +3 12
6. Kaposvári Rákóczi 7 3 1 3 11–10 +1 10
7. Ferencvárosi TC 7 3 1 3 5–9 –4 10
8. Szolnoki MÁV FC 7 2 3 2 9–11 –2 9
9. BFC Siófok 7 2 3 2 7–9 –2 9
10. Lombard Pápa Termál FC 7 2 2 3 9–10 –1 8
11. Budapest Honvéd 7 2 2 3 8–9 –1 8
11. Újpest FC 7 2 2 3 8–9 –1 8
13. ZTE FC 7 2 2 3 8–11 –3 8
14. Kecskeméti TE-Ereco 7 2 5 6–8 –2 6
15. Debreceni VSC-TEVA 7 1 3 3 10–14 –4 6
16. MTK Budapest 7 1 2 4 8–10 –2 5
TABELLA A HAZAI MECCSEK ALAPJÁN
1. Debreceni VSC-TEVA 13 9 3 1 33–15 +18 30
2. Videoton FC 11 9 1 1 22– 8 +14 28
3. Szombathelyi Haladás 12 8 3 1 23– 7 +16 27
4. ZTE FC 12 8 2 2 22–16 +6 26
5. Ferencvárosi TC 12 8 4 17–14 +3 24
6. Kaposvári Rákóczi 12 7 1 4 18–13 +5 22
7. Újpest FC 11 6 4 1 25–13 +12 22
8. Paksi FC 12 6 4 2 23–14 +9 22
9. Kecskeméti TE-Ereco 11 7 4 22–14 +8 21
10. Győri ETO FC 11 6 2 3 15– 9 +6 20
11. Vasas 11 6 2 3 19–14 +5 20
12. Lombard Pápa Termál FC 12 5 3 4 22–19 +3 18
13. MTK Budapest 11 5 2 4 18–15 +3 17
14. Szolnoki MÁV FC 11 4 3 4 12–17 –5 15
15. Budapest Honvéd 11 3 3 5 10–12 –2 12
16. BFC Siófok 11 1 6 4 8–12 –4 9

 

TABELLA AZ IDEGENBELI MECCSEK ALAPJÁN
1. Videoton FC 12 6 4 2 24–13 +11 22
2. Paksi FC 11 6 5 17–17 0 18
3. Budapest Honvéd 12 5 3 4 17–15 +2 18
4. Kaposvári Rákóczi 11 5 2 4 19–17 +2 17
5. BFC Siófok 12 5 2 5 13–18 –5 17
6. Ferencvárosi TC 11 4 2 5 17–18 –1 14
7. Lombard Pápa Termál FC 11 4 1 6 13–19 –6 13
8. Vasas 12 3 3 6 9–19 –10 12
9. Győri ETO FC 12 2 6 4 12–16 –4 12
10. ZTE FC 11 3 2 6 16–18 –2 11
11. MTK Budapest 12 1 4 7 9–20 –11 7
12. Kecskeméti TE-Ereco 12 2 10 14–29 –15 6
13. Újpest FC 12 1 2 9 9–18 –9 5
14. Debreceni VSC-TEVA 10 4 6 7–21 –14 4
15. Szombathelyi Haladás 11 2 9 8–23 –15 2
16. Szolnoki MÁV FC 12 2 10 8–28 –20 2
AZ NB I ÁLLÁSA A 23. FORDULÓ UTÁN
1. Videoton FC 23 15 5 3 46–21 +25 50
2. Paksi FC 23 12 4 7 40–31 +9 40
3. Kaposvári Rákóczi 23 12 3 8 37–30 +7 39
4. Ferencvárosi TC 23 12 2 9 34–32 +2 38
5. ZTE FC 23 11 4 8 38–34 +4 37
6. Debreceni VSC-TEVA 23 9 7 7 40–36 +4 34
7. Vasas 23 9 5 9 28–33 –5 32
8. Győri ETO FC 23 8 8 7 27–25 +2 32
9. Lombard Pápa Termál FC 23 9 4 10 35–38 –3 31
10. Budapest Honvéd 23 8 6 9 27–27 0 30
11. Szombathelyi Haladás 23 8 5 10 31–30 +1 29
12. Kecskeméti TE-Ereco 23 9 14 36–43 –7 27
13. Újpest FC 23 7 6 10 34–31 +3 27
14. BFC Siófok 23 6 8 9 21–30 –9 26
15. MTK Budapest 23 6 6 11 27–35 –8 24
16. Szolnoki MÁV FC 23 4 5 14 20–45 –25 17

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik