Szkenner, kártya - régen egymást ütötték, most együtt a fradisták, vidisták

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.10. 11:59
null
Így szurkoltak a ferencvárosi drukkerek Fehérváron (Fotó: Hegedüs Gábor)
Egymás mellett szurkoltak a régi ellenségek. Böde Dániel és Paulo Vinícius eldöntötte a Videoton–FTC rangadót. A diósgyőri Antal Botondot már megint kiállították. Példa nélküli felcsúti hajrá az első félidőben – legek és érdekességek a labdarúgó NB I 4. fordulója után.   

A MAI MENÜ

♦ HOGYAN JUTOTTAK BE A FRADISTÁK A HAZAI SZEKTORBA? A KÉT TÁBOR EDDIGI VISZONYA
TÖRTÉNELMI FTC-ELŐNY
ANTAL BOTONDOT ISMÉT KIÁLLÍTOTTÁK
♦ FELCSÚTI SPECIALITÁS
♦ MIN AKADT KI KONDÁS, KIK A HÉT HŐSEI?

A HÉT SZTORIJA – EGYMÁS MELLETT SZURKOLTAK A RÉGI ELLENSÉGEK

Minden irónia nélkül, tényként állapíthatjuk meg, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) kártyarendszere (amely a jelenlegi idényben már nem kötelező érvényű), illetve az új ferencvárosi stadion szkenneres beléptetőrendszere korábban nem látott párbeszédet és összefogást indított el a szervezett honi szurkolói csoportok között.

Ennek egyik eredményét láthattuk szombaton Székesfehérváron, ahol az Üllői úti szkenner miatt tiltakozó, így a vendégszektortól távolmaradó Fradi-drukkerek nagyszámú csoportja a Videoton híveinek segítségével a hazai szurkolóknak fenntartott helyekre váltott belépőt, és a két tábor egymás mellett, békés szomszédságban szurkolta végig a Ferencváros 3–1-es sikerével záruló rangadót.

Azért nagy szó ez, mert e két együttes ultrái korábban finoman szólva sem szívlelték egymást (szó sincs olyan közismert baráti viszonyról, mint például a ferencvárosi és a zalaegerszegi szurkolók között) – 2002 májusában például a fradisták csapatuk 2–1-es győzelme után betörtek a pályára és „örömükben" rátámadtak a fehérváriakra. (A 2000-es években, az elmúlt öt esztendővel szemben még jóval gyakrabban rontottak be nagy számban drukkerek a pályákra.) A sors fintora, hogy akkor éppen azt a szektort rohanták meg, amelyikben most helyet foglaltak.

A 2002-ES BALHÉ (6:38-tól)


A történethez hozzátartozik, hogy a Videoton vezetősége
és a fehérvári biztonsági szolgálat szerette volna megakadályozni az akciót. Mint az NSO Tv riportjában jeleztük, kezdetben nem engedték be a nem Székesfehérváron született szurkolókat (több Videoton-, illetve semleges drukkert sem). Mivel azonban a hazai és a vendégszurkolók egyszerre jelentek meg a kapuknál, nagy tömeg alakult ki, felvonultak a rohamrendőrök is, és végül az a döntés született, hogy mindenki jobban jár, ha beengedik az embereket a Sóstói Stadionba. És valóban mindenki jobban járt, mert így legalább volt hangulat a kupagyőztes és a bajnoki címvédő csúcsmeccsén, amelyet így is csak ötezren tekintettek meg a helyszínen.

NEM ENGEDTÉK BE A TAPOLCAI DRUKKERT – AZ NSO TV RIPORTJA


Tény, a szkennernek és a szurkolói kártyának nem az volt az alapvető célja, hogy a különböző csoportokat közelebb hozza egymáshoz, de a szigorított beléptetéssel szembeni közös tiltakozás olyan folyamatokat indított el, melyek, ha folytatódnak, hosszú távon kedvező hatással lehetnek a honi szurkolói életre.

VIDEOTON–FERENCVÁROS 1–3



ÍGY TAPSOLTA MEG A FRADI-TÁBORT A CSAPAT A MECCS UTÁN


A FRADI OLYAT TETT, AMIT NB I-ES CSAPAT MÉG SOHA

A 4. forduló után egyetlen százszázalékos, 12 pontos csapat van az NB I-ben, a Ferencváros, és rajta kívül csupán egy együttes veretlen még, az Újpest. A lila-fehérek állnak a második pozícióban 8 ponttal, tehát négy forduló után az első és a második helyezett között négy pont a különbség!

Ez azért érdekes, mert amióta a győzelemért három pont jár az NB I-ben (1988–1989, 1989–1990, majd 1994-től véglegesen – értelemszerűen ezeket a bajnokságokat érdemes összevetni egymással), most először fordul elő, hogy egy csapat négy forduló után négy ponttal elhúz a mezőny többi tagjától.

A negyedik kör után az eddigi legnagyobb különbség három pont volt az első két helyezett között, még 1989 őszén, amikor a négy győzelemmel rajtoló Újpesti Dózsa három ponttal vezetett az egyaránt három sikerrel és egy vereséggel álló Ferencváros és MTK előtt. Akkor a szezon végén az újpestiek megnyerték a bajnokságot...

A hét búcsúzója Somália, aki 2011 után hagyta el a Fradit, a francia Toulouse-hoz igazolt, de a videoton elleni meccsen még részt vett – nézőként (Fotó: fradi.hu)
A hét búcsúzója Somália, aki 2011 után hagyta el a Fradit, a francia Toulouse-hoz igazolt, de a videoton elleni meccsen még részt vett – nézőként (Fotó: fradi.hu)

NEM ÉPPEN KAPUSBRAVÚR: HÁROM ÉV, ÖT KIÁLLÍTÁS

Az MTK–Diósgyőr mérkőzés hajrájában Erdős József játékvezető kiállította Antal Botondot. A vendégek kapusa a tizenhatoson belül Ramosszal szemben szabálytalankodott. Mivel a DVTK már kihasználta az összes cserelehetőségét, mezőnyjátékost kellett a kapuba állítani: Miroszlav Grumics próbálta hárítani Kanta József büntetőjét – sikertelenül (5–0).

Antal Botondra rájár a rúd, három év alatt az ötödik piros lapját kapta meg NB I-es mérkőzésen.

Tavaly szeptemberben a DVTK–Honvéd találkozón küldte le őt Szabó Zsolt játékvezető a 15. percben, 0–0-nál (a tizenhatoson kívülre kicsúszva kézzel elsodorta a labdát), akkor Ivan Rados állt a kapuba, és a DVTK tíz emberrel – 0–1-ről fordítva – megnyerte a mérkőzést.

A 2012–2013-as idényben, még a Kecskeméti TE játékosaként Antalt háromszor állították ki.

Az 5. fordulóban, Győrben (1–0-s hazai vezetésnél) a 29. percben kapott piros lapot, mert a büntetőterületen belül szabálytalankodott a labdát fölötte átemelő Varga Rolanddal szemben (nemcsak kiállítás, tizenegyes is volt a „jutalma"). Németh Gábor vette át a helyét a kapuban, Koltai Tamás értékesítette a büntetőt – a találkozón 5–1-re kapott ki a KTE.

Három héttel később, a Lombard Pápa ellen a 79. percben, 1–1-es állásnál küldte le őt a bíró, mert a kiugró Joze Benkoval szemben szabálytalankodott a tizenhatos vonala környékén. Ekkor is büntetőt ítéltek a KTE ellen, Borszéki Csaba állt be a kapuba, és nem tudta védeni Goran Marics tizenegyesét – 2–1-re veszített odahaza a Kecskemét.

A tavaszi szezonban, Diósgyőrben a 79. percben (1–1-es állásnál) Seydivel ütközött a tizenhatoson belül Antal, megkapta a második sárga lapját, s mivel – a most hétvégi esethez hasonlóan – csapatának már nem volt több cserelehetősége, a mezőnyjátékos Póti Krisztián állt be a kapuba, akinek nem sikerült hárítani Luque büntetőjét. 2–1-re kikapott a KTE.

Antalt tehát 2012 ősze óta ötször állították ki bajnoki meccsen, és megfogyatkozó csapata mind az öt esetben kapott gólt. Az ötből négyszer tizenegyest érő szabálytalanság után küldték le a pályáról, mind a négy büntetőt gólra váltotta az ellenfél, és ezt a négy meccset el is veszítette együttese. Egyedül a tavalyi DVTK–Honvéd összecsapáson állították ki úgy őt, hogy a büntetőterületen kívül szabálytalankodott – azaz nem járt tizenegyes –, ezt a mérkőzést megnyerte csapata.

Ha már kiállítások: a DVTK az MTK elleni két piros lappal (Antal mellett Kovács Gábor is idő előtt mehetett zuhanyozni) a második legtöbb kiállítást könyvelhette el. A negatív lista élén a Videoton áll három pirossal – Vinícius a hétvégén a Fradi ellen kapta a harmadikat. A fehérvári piros lapokról itt olvashat bővebben!

Antal Botondot ismét kiállították(Fotó: Kallus György)
Antal Botondot ismét kiállították(Fotó: Kallus György)

A PAFC AZ ELSŐ FÉLIDŐK HOSSZABBÍTÁSÁRA SPECIALIZÁLÓDOTT

Nem akármilyen hajrát mutatott be az első félidőben a Puskás Akadémia FC az Újpest ellen a Szusza Ferenc Stadionban, a felcsútiak néhány másodperccel a rendes játékidő letelte előtt (44.46-nál) Sallai Roland találatával egyenlítettek, majd – már túl a jelzett háromperces hosszabbításon –a 45+4. percben (48.07-nél) a vezetést is megszerezték, az újpestiek védőjéről, Jonathan Herisről került a labda a saját kapujába.

Az előző szezonban kilenc gól esett az első félidők rájátszásában, ebből a legtöbbet, kettőt éppen a PAFC szerzett: az egyiket pont a fővárosi lila-fehérek ellen a tavaszi, nagyon emlékezetes, 5–4-es Újpest-sikerrel végződő találkozón, amelyen Tischler Patrik az első játékrész hosszabbításának első percében vette be Balajcza Szabolcs kapuját (Tischler négyszer volt eredményes azon az összecsapáson). Gohér Gergő DVTK elleni találata pedig azért is volt emlékezetes, mert az előző kiírásban ez volt a legkésőbb esett gól az első félidőkben, 47.15-nél született. Nos, a felcsútiak hétvégi találata megdöntötte ezt a klubrekordot.

A PAFC rövid NB I-es történetében egyébként ez a Heris-öngól volt a negyedik olyan találat, amely az első félidő ráadásában esett. Tischler és Gohér gólját már említettük, rajtuk kívül 2014 márciusában, a PAFC–Mezőkövesd meccsen Lencse László a 45+2. percben volt eredményes.

S még egy adat: sem az előző, sem a 2013–2014-es idényben nem fordult elő, hogy egy csapat az első félidő legvégén – az utolsó percben és a ráadásban – két gól szerzett volna. A PAFC szombaton megtette.

ÚJPEST–PAFC

TOVÁBBI LEGEK, ÉRDEKESSÉGEK

A 4. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORTNÁL

Pogacsics (Puskás Akadémia) – Dilaver (Ferencváros), Debreceni (Vasas), Vadnai (MTK) – Suljic (Újpest), Hajnal (Ferencváros), Kanta J. (MTK), Halmosi (Haladás) – Remili (Vasas), Böde (Ferencváros), Balázs Zs. (Paks).

NAGY SOROZATOK. A Ferencváros 24-es veretlenségi sorozatban van, természetesen ez a leghosszabb jó aktív széria az NB I-ben. A Fradi 2014. október 4. óta nem talált legyőzőre a bajnokságban (a mérleg azóta 18 győzelem, 6 döntetlen). A klubrekord 1931 és 1932 között egy 36 mérkőzéses sorozat. Az FTC idegenbeli veretlensége 12 találkozót számlál. A Fradi és a Videoton 2013. augusztus 4. óta hat meccset játszott három különböző sorozatban, s a Vidi ezek közül egyet sem tudott megnyerni. A Videoton az NB I-ben 1994 óta csak egyszer tudta pályaválasztóként felülmúlni a Ferencvárost 29 kísérletből (2012 tavaszán).

A Diósgyőrt 5–0-ra legyőző MTK igen jó hazai sorozatban van, pedig nem is a saját stadionját használja a csapat (azt épp a munkagépek dózerolták le ugyebár). A kék-fehérek veretlenek a legutóbbi hét hazai bajnokijukon, melyek közül hatot meg is nyertek, míg gólt csupán egyet kaptak. A DVTK éppen ellentétes mérlegű idegenben: a legutóbbi 15, vendégként játszott mérkőzéséből csak kétszer győzött.

MTK–DVTK

A HÉT PASSZAI ÉS ÖNGÓLJA. Az MTK csapatkapitánya, Kanta József jobbnál jobb átadásokkal jelentkezett a Diósgyőr ellen. Torghelle Sándor még kihagyta a ziccert, Hrepka Ádám azonban gólra váltotta a középpályás nyesett átadását. Ugyancsak gól született Roland Lamah passzából, a Fradi belga válogatott játékosa a térfél közepéről két védő között ugratta ki Bödét, akinek lövését Braniszlav Danilovics védte, de az érkező Heffler Tiborról a kapuba pattant a labda (hasonló „flippergólt" szerzett ebben a fordulóban Vadnai Dániel is a DVTK ellen). Eddig ebben az évadban mind a négy fordulóban láthattunk öngólt, a Videoton pedig már harmadik alkalommal talált a saját kapujába.

A HÉT HŐSEI. A Videoton elleni rangadón két gólt szerző ferencvárosi Böde Dániel a 149. ferencvárosi tétmeccsén elérte a 75. gólját a klub színeiben. A góllövőlistát öt találattal vezető csatárnak ebben az idényben a mostani volt a második duplája, összesen pedig a kilencedik a Fradiban NB I-es meccsen, ezen kívül két alkalommal triplázott.

A Haladásban játszó, korábbi debreceni Halmosi Péternek a vasárnapi volt a 10. mérkőzése a DVSC ellen, és a harmadik gólja. Amikor legutóbbi nyert a Hali Debrecenben, 2011 tavaszán, akkor is Halmosi szerezte a győztes gólt, aki egyébként nem ünnepelt a tegnapi találata után, amelyet maszkban szerzett az 1. fordulóban elszenvedett arcsérülése után. A szombathelyiek sikerében fontos szerepet játszott a kapus Király Gábor is, aki saját honlapján írt arról, hogy ez volt a 100. meccse a Haladás mezében (az 1990-es években játszott NB II-es mérkőzésekkel együtt). Nagy elismerés számára, hogy a meccs szünetében a debreceni tábor is a nevét skandálta.

A HÉT MAJDNEM HŐSE. Böde Dániel helyett akár a fehérvári Mirko Ivanovszkiból is lehetett volna főszereplő a Videoton–FTC meccsen, hiszen a második félidő elején megszerezte a második fehérvári bajnoki gólját, amely révén tíz emberrel játszva is egyenlített a csapata (a találat után egy pólóval emlékezett elhunyt barátjára). Ezután 2–1-es vendégvezetésnél volt még egy nagy helyzete, de gyenge lövését védte Dibusz Dénes.


A HÉT NEGATÍV HŐSEI. Kondás Elemér, a DVSC-Teva vezetőedzője nehezen viselte a Haladás elleni vereség után, hogy a szurkolók egy része a távozását követelte (zúgott a „Kondás, takarodj!”).

A fent már említett fehérvári Paulo Vinícius előbb reklamálással kiállíttatta magát a Fradi ellen, majd látványosan összeveszett az őt kérdőre vonó csapattárssal, Daniloviccsal.

A lökdösődésből fenyegetés lett (Fotó: Hegedüs Gábor)
A lökdösődésből fenyegetés lett (Fotó: Hegedüs Gábor)
A hét nézése – ilyen arcot vágott Andó-Szabó Sándor Vinícius reklamálásánál
A hét nézése – ilyen arcot vágott Andó-Szabó Sándor Vinícius reklamálásánál
LABDARÚGÓ NB I, 4. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Nézőszám
Augusztus 8., szombat
18.00 Békéscsaba–Vasas 0–2
Szabó Zsolt
2914
18.00 Paksi FC–Bp. Honvéd 3–1
Bognár Tamás
1523
18.00
Újpest FC–Puskás Akadémia 2–2 Pintér Csaba
3060
18.00
MTK–DVTK 5–0
Erdős József
831
20.30 Videoton–Ferencváros 1–3 Andó-Szabó Sándor
5020
Augusztus 9., vasárnap
20.15 DVSC-Teva–Haladás 0–1
Vad II István
3418
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 4 4 10–2 +8 12
2. Újpest FC 4 2 2 7–3 +4 8
3. MTK Budapest 4 2 1 1 9–4 +5 7
4. Paksi FC 4 2 1 1 7–2 +5 7
5. Budapest Honvéd 4 2 1 1 7–7 0 7
6. Szombathelyi Haladás 4 2 1 1 4–4 0 7
7. DVSC-Teva 4 1 2 1 7–7 0 5
8. Puskás Akadémia FC 4 1 2 1 4–4 0 5
9. Vasas FC 4 1 3 4–7 –3 3
10. Videoton FC 4 1 3 3–6 –3 3
11. Diósgyőri VTK 4 1 3 4–11 –7 3
12. Békéscsaba Előre 4 4 2–11 –9 0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik