Szivics: Öröm volt nézni a Paksot, lefutballoztak bennünket

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.05. 10:18
null
Tomiszlav Szivics szerint a paksiak lefutballozták a Diósgyőrt a pályáról (Fotó: Teknős Miklós)
A labdarúgó NB I 22. fordulójának szombati játéknapján a Diósgyőr hazai pályán 2–1-es vereséget szenvedett a Pakstól. A DVTK vezetőedzője, Tomiszlav Szivics szerint öröm volt nézni a vendégek játékát, akik lefutballozták őket. A Kecskeméttel döntetlent játszó Győri ETO trénere, Miriuta László egy egyes állásnál nem merte a pályán hagyni Lipták Zoltánt, míg Lengyel Ferencet, a Pápa mesterét aggasztja, hogy Csiki Norbert semlegesítését válogatott szintű védője nem tudta megoldani. Jöjjenek a szombati meccseket követő edzői értékelések!

GYŐRI ETO–KECSKEMÉTI TE 1–1

Miriuta László, a Győri ETO vezetőedzője: – Örömteli volt, amit az elején tapasztaltam, hiszen nagy lendülettel küzdöttek a játékosok, és az első tíz percben eldönthették volna a meccset. Sajnálom, hogy nem így történt. Lipták Zoltánt nem azért cseréltem le, mert hibázott, hanem mert úgy ítéltem meg, a későbbiekben is hibázhat, és nem akartam, hogy ezért kiállítsa a játékvezető. A soron következő mérkőzéseinken is szükségünk lesz rá.

Bekő Balázs, a Kecskemét vezetőedzője: – A szünetben szerkezetet váltottunk, igaz, a második félidő elején is gólt szerezhetett volna a Győr, de a kapufás lövés után átvettük a játék irányítását. Feljebb toltuk a védekezésünket, és ennek eredményeként a végén talán már közelebb is álltunk a győzelemhez. Nálunk a játékosokkal szembeni elvárás – mondhatnám azt is, az alap –, hogy mindig a győzelemért küzdjenek. Persze most mondhatom azt is, hogy elégedett vagyok a döntetlennel, hiszen Győrből mostanában pontot sem vittünk haza, ám a játékosaimon azt láttam, megfeszülnek a három pontért. Megérdemelték volna, hogy megnyerjék a meccset.

MTK–LOMBARD PÁPA 3–0

Garami József, az MTK szakmai igazgatója: – Két vesztes bajnoki után nagyon fontos volt, hogy újra nyerjünk. Aki pályára lépett, odatette magát, ugyanakkor nem volt könnyű a Lombard ellen futballozni. A vendégek letámadása olykor problémát okozott, de végül jól jöttünk ki belőle, és megérdemelten nyertük meg a találkozót. Amikor három gólt rúgunk, és csak kevés idő van hátra a mérkőzésből, nyugodtabb lehet az edző, egyébként azonban mindig van ok az idegeskedésre.

Lengyel Ferenc, a Pápa vezetőedzője: – Nem azt kaptam vissza, amit egész héten gyakoroltunk. Noha a meccs elején nem volt különösebb problémánk, később a tizenegyest és a második gólt is tálcán kínáltuk az ellenfelünknek, és ezzel tulajdonképpen el is dőlt a párharc. Jobb csapat az MTK, ez egyértelmű, mégis van hiányérzetem. Csiki Norbert semlegesítését nem tudtuk megoldani, ami azért is probléma számunkra, mert azon az oldalon válogatott szintű védő védekezett vele szemben. (A Lombard jobbhátvédje a lett Vadims Zulevs volt szombaton – a szerk.)

DIÓSGYŐR–PAKS 1–2

Tomiszlav Szivics, a Diósgyőr vezetőedzője: – A Paks lefutballozott bennünket, ezért megérdemeljük a kritikákat. A gól után rögvest azt mondtam a csapatomnak, játsszon úgy, ahogy addig a paksiak. Azaz próbáljunk meg kontrázni, és türelmesen járassuk a labdát. Ez nem sikerült. A Paks jobban játszott, gólokat szerzett, labdarúgói élvezték a játékot. Öröm volt nézni őket – sajnos.

Csertői Aurél, a Paks vezetőedzője: – Volt egy-két hibánk, ám összességében az egész mérkőzésen jól futballoztunk. Még a kapott gól sem törte meg a csapatomat. Játékosaim erejét, illetve hozzáállását mutatja, hogy vesztes állásból fordítottak. Azt játszották, amit megbeszéltünk. Taktikusan és fegyelmezetten tették mindvégig a dolgukat. Abba most nem szeretnék belemenni, hogy Könyves Norbert miért a kispadon kezdett. Beszállt, és azt hozta, amit várunk tőle, ezért neki is dicséret jár. Amúgy is volt már némi tartozása játék, továbbá gólok terén is. Már a kapott gól előtt cserélni akartam, minden elő volt hozzá készítve.

DUNAÚJVÁROS–NYÍREGYHÁZA 3–0

Artner Tamás, a Dunaújváros vezetőedzője: – Természetesen hittem a győzelemben, de a hit kevés lett volna, ha az elmúlt két hétben nem dolgozunk úgy és annyit, amennyit elterveztem. Mondtam is a meccs után az öltözőben a csapatnak, hogy ez a háromgólos siker az elmúlt két hét munkájának köszönhető. Az első harminc percben nem tudtunk mit kezdeni a jól futballozó Nyíregyházával. Kellett a szerencsés gól, no meg az, hogy a második félidőben már mi uraltuk a mérkőzést. Az történt a pályán, amit mi elterveztünk és akartunk. Egyébként jó állapotban lévő csapatot vettem át elődömtől, erős és fegyelmezett labdarúgók kerültek a kezem alá.

Mátyus János, a Nyíregyháza vezetőedzője: – Természetesen nem gondoltam volna, hogy szinte helyzet nélkül játsszuk le a meccset, ám azért az igazsághoz tartozik, hogy az első félidő elején nem futbaloztunk rosszul. Igaz, nem tudtuk megbontani a hazaiak védekezését, de gyors és pontos akciók révén eljutottunk a dunaújvárosi kapuig. Sajnos gólt nem rúgtunk, viszont kaptunk hármat, azaz megérdemelten nyert a Dunaújváros. Az egyik kedvenc védekezési taktikám a három–öt–kettes felállás, amely egyébként olykor három belső és két szélső hátvéddé alakult, így aztán a mérkőzés nagy részében öt–három–kettes hadrendben játszottunk. Mondom, szeretem ezt a taktikát, de ezen a napon nem tudtuk érvényesíteni az akaratunkat.

PÉCSI MFC–DVSC-TEVA 0–0

Robert Jarni, a Pécs vezetőedzője: – Amióta Magyarországra érkeztem, bajnoki mérkőzésen most játszottunk a legerősebb ellenféllel. Minden elismerésem a játékosaimé, hiszen fegyelmezetten, koncentráltan futballoztak, betartották a taktikai utasításokat, és a végén, azt kell mondjam, keveslem az egy pontot, szerintem kettőt vesztettünk. Nyilvánvalóan a gól hiányzott a három pont megszerzéséhez, a támadásaink végén sajnos többször hoztak rossz döntést a játékosok, elakadt egy-egy debreceniben a labda.

Kondás Elemér, a DVSC-Teva vezetőedzője: – Nagyon küzdelmes mérkőzést játszottunk, amelyen mindkét csapatnak fontos lett volna a győzelem. Sajnos a pálya talaja miatt agresszív párharcok alakultak ki, amelyekből az elején mi kaptuk a sárga lapokat. A kiállítások után már kontrákra rendezkedtünk be, s a végén, úgy érzem, szereztünk egy pontot. Éppen le akartam cserélni Rene Mihelicet, hogy támadóbban futballozzunk, hiszen a célunk a győzelem volt. A kiállítás persze megváltoztatta az elképzeléseinket, és természetesen a játékunkon is módosítani kellett.

LABDARÚGÓ NB I
22. FORDULÓ

Győri ETO FC–Kecskeméti TE 1–1 (Priskin 4., ill. Bebeto 62.)
Dunaújváros PASE–Nyíregyháza Spartacus 3–0 (Nikházi 35., 94. – 11-esből, Eppel 78.)
Pécsi MFC–DVSC-Teva 0–0
Diósgyőri VTK–Paksi FC 1–2 (Griffiths 69., ill. Könyves 77., 85.)
MTK Budapest–Lombard Pápa 3–0 (Kanta 18. – 11-esből, Torghelle 58., Csiki 68.)

LABDARÚGÓ NB I, 22. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
Április 3., péntek
19.00Puskás Akadémia FC–Ferencváros 1–2
Pintér Csaba
Április 4., szombat
14.00Győri ETO FC–Kecskeméti TE 1–1Karakó Ferenc
16.00Pécsi MFC–Debreceni VSC 0–0Németh Ádám
18.30Dunaújváros PASE–Nyíregyháza Spartacus 3–0Erdős József
18.30MTK Budapest–Lombard Pápa 3–0Farkas Ádám
18.30Diósgyőri VTK–Paksi FC (Sport1) 1–2Iványi Zoltán
Április 5., vasárnap
16.30
Szombathelyi Haladás–Bp. Honvéd (Duna World)
Solymosi Péter
18.30
Újpest FC–Videoton FC (Sport2)
Vad II István
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Videoton FC 21 16 4 1 46– 8 +38 52
2. MTK Budapest 22 15 7 33–21 +12 45
3. Ferencvárosi TC 22 13 5 4 34–16 +18 44
4. DVSC-Teva 22 11 6 5 28–14 +14 39
5. Paksi FC 22 10 7 5 34–22 +12 37
6. Kecskeméti TE 22 10 5 7 27–25 +2 35
7. Diósgyőri VTK 22 9 7 6 32–27 +5 34
8. Újpest FC 21 7 9 5 19–18 +1 30
9. Győri ETO FC 22 7 8 7 30–27 +3 29
10. Puskás Akadémia FC 22 7 5 10 22–26 –4 26
11. Nyíregyháza Spartacus FC 22 6 4 12 21–33 –12 22
12. Szombathelyi Haladás 21 5 3 13 14–28 –14 18
13. Pécsi MFC 22 4 6 12 22–38 –16 18
14. Lombard Pápa FC 22 4 6 12 11–36 –25 18
15. Dunaújváros PASE* 22 4 5 13 18–38 –20 16
16. Budapest Honvéd 21 3 6 12 15–29 –14 15
* A Dunaújvárostól 1 pont levonva
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik