Száz éve született Szilágyi Gyula, aki egy fejjel járt a mezőny fölött

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2023.01.18. 09:46
null
A kép jellemző, Szilágyi Gyula a legmagasabban – ebből a fejesből is gól lett
Címkék
Különös érzéke volt a gólszerzéshez, kiváltképpen fejjel. Ebben a tekintetben csak Kocsis Sándorral említették egy napon. Sebes Gusztáv játékrendszerébe nemigen illett bele. A DVSC-ből került a Vasasba, 30 éves korán túl is remek teljesítményt nyújtott. Száz éve született Szilágyi I Gyula, „a” Sziszi.

Esetében a kezdetekről az egykor szintén debreceni Komlóssy Imre magánarchívumából szerezhetünk tudomást, amelyben a középcsatár így vallott: „Serdülőkoromban az apám felfigyelt arra, hogy mennyire szeretek focizni. Eladta a kerékpárját, hogy nekem futballcipőt vehessen, majd azt mondta, »Fiam, ne felejtsd el, a focit gólra játsszák, erre ügyesen használd a cipőt!« Meg is tanultam mindkét lábbal gólt rúgni.” Meg persze fejelni is.

Szülőhelyén, Debrecenben kezdett el futballozni, 1943. augusztus 22-én mutatkozott be az élvonalban a 0:0-ra végződő Szeged–DVSC (Nagy M. – Csokai, B. Nagy – Orosz, Mester, Zilahi – Szabó, Tisza, Szilágyi, Serfőző, Sidlik) mérkőzésen. Az 1943–1944-es idényben 18 gólt szerzett, a DVSC–Kispest (4:2) mérkőzésen mind a négy hazai gólt ő lőtte. Nagy része volt abban, hogy a Debrecen 12. helyezettként bent maradt az NB I-ben. A középcsatár 1944. szeptember 17-én pályára lépett a második világháború vége előtti utolsó első osztályú találkozón (DVSC–NAC 0:2), s noha 1945 tavaszán még a Debrecenben játszott, az ősztől a Vasasban futballozott.

SZILÁGYI GYULA

Született:1923. január 18., Debrecen

Elhunyt:2001. október 17., Budapest

Sportága:labdarúgás

Posztja: középcsatár

Csapatai:DVSC (1939–1945), Vasas (1945–1960)

Válogatottság/gól: 12/9 (1947–1953)

Az NB I-ben: 391/314

Eredményei:2x Közép-európai Kupa-győztes (1956, 1957), magyar bajnok (1957 tavasz), Magyar Kupa-győztes (1955), gólkirály (1957 tavasz, 17 gól)

Elismerései:a Magyar Köztársasági Sportérdemérem ezüst fokozat (1949), a Magyar Népköztársaság kiváló sportolója (1951, 1956), az Év labdarúgója (1955), a Gépipar kiváló dolgozója (1956)

Ott figyelt fel rá Gallowich Tibor szövetségi kapitány: az Olaszország ellen 1947. május 11-én Torinóban 3:2-re elvesztett találkozón az újpesti Patkoló Rezső helyére a második félidőben becserélte a válogatottba. A csatársor az 1947-ben bajnok Újpestre épült: Egresi Béla, Szusza Ferenc, Zsengellér Gyula, és Patkoló Rezső mellett csak Puskás Ferenc meg Szilágyi nem volt újpesti. Bemutatkozása után ezt nyilatkozta: „Örülök annak, hogy a II. félidőben, amikor a csapatba kerültem, velem jobban ment a játék.” A Népsport egyetértett:      „Lendületet vitt a csapat játékába, különösen középen mozgott kitűnően. Sok szép kitörése volt s csak a balszerencse akadályozta meg az eredményességben. Mindenesetre egy klasszissal jobban játszott, mint Zsengellér a csatársor közepén.”

Második meccsén, a jugoszlávok ellen már ő volt a center (Egresi, Szusza, Szilágyi, Puskás, Vezér, a 68. perctől Mike), a belgrádi 3:2-es győzelem során ő szerezte az első magyar gólt. A bolgárok ellen az Üllői úton (augusztus 17., 9:0) újra csak a bal szélen jutott neki hely, belül olyan vetélytársai voltak, mint Deák Ferenc vagy Szusza, később Palotás Péter, hogy a bolgárok ellen három gólt szerző Hidegkuti Nándorról ne is beszéljünk... Játékára felfigyeltek Olaszországban is – Zsengellér is ekkortájt szerződött az AS Romához –, de a Vasas támadója a Képes Sportlapban (1947. szeptember 9.) a következőt nyilatkozta.      „Nagyon kérem, írja meg: mindig csak itthon akarok futballozni, Magyarországon! (…) Pedig szegény vagyok. Hónapos szobában lakom, és ha majd meg akarok nősülni, ahhoz pénz kell. Mégsem gondolok külföldi kalandozásra.”

Más kérdés, a magyar labdarúgás történetét feldolgozó könyv (Dénes-Sándor-B. Bába) nem zárja ki, hogy a játékos szájába adták a szavakat... Gallowichnál az albán–magyaron (1948. május 23., Tirana, 0:0) volt még válogatott, a háromtagú válogató bizottság (Sebes, Mandik Béla, Kléber Gábor) regnálása alatt csereként kapott lehetőséget a Szófiában 1:0-ra elvesztett bolgár–magyaron. Amikor Sebes egyedül felelt már a válogatottért, Szilágyi akkor is játszott a Prágában 5:2-re elvesztett Csehszlovákia–Magyarország mérkőzésen (Sándor Károly, Szusza, Deák, Puskás, Szilágyi). Sebes eredetileg a Budai II László, Kocsis Sándor jobbszárnyat szerepeltette volna, a bal szélen Czibor Zoltánt, ám amikor értekezletre hívta az edzőket, ők túl merésznek tartották az elképzelést...

A szövetségi kapitány a meccs után így értékelte a támadók teljesítményét. „A csatársorban Deák és Szilágyi I a maga erőteljes, lendületes játékát sehogyan sem tudta összeegyeztetni Szusza és Puskás finom elgondolásaival.”Szilágyi ezt követően egy évig nem kapott lehetőséget a legjobbak között, de a csehszlovákok ellen (1950. április 30., Megyeri út, 5:0) a bal szélen Babolcsayt váltotta és gólt is szerzett. Legjobb mérkőzését a válogatottban 1950. június 4-én játszotta: három góljával Varsóban Lengyelországot 5:2-re győztük le, a Népsport szerint: „Szünet után már nagyszerű labdákat adott csatártársainak, és a kapura is rendkívül veszélyessé vált, amit igazol három gólja is.”

Lendül a láb, a kapáslövés klasszikus
Lendül a láb, a kapáslövés klasszikus

Két utolsó meccsén Bulgária volt az ellenfél – csak éppen három év telt el közöttük –, mindkettőn 1:1 volt az eredmény, s mindkettőn Szilágyi szerezte a mieink gólját. Az 1953. október 4-én rendezett bolgár–magyarnak volt egy „szépséghibája”: ugyanazon a napon Prágában egy jóval erősebb magyar együttes Csehszlovákiát intézte el 5:1-re. A center karrierjébe 12 válogatottság fért bele, 9 gól fűződik a nevéhez. Néhány héttel az 1952-es helsinki olimpia előtt Varsóban játszottunk a lengyelekkel.
Sebes ekkor a MOB elnöke is volt, a csapatot Mándi Gyulára bízta. Még itthon adott neki egy levelet, amelyben az állt, hogy ne Palotás Péter kezdjen, hanem Hidegkuti, így az 5:1-es győzelmet a Budai II, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor csatársor vezérletével értük el.

Sziszi nem a kora miatt maradt ki (Hidegkuti egy évvel idősebb volt nála), nem illeszkedett bele Sebes játékrendszerébe. A remekül fejelő csatár – számos vélemény szerint Kocsishoz volt fogható a fejjátéka – 33 és 34 esztendősen is a Közép-európai Kupa-győztes Vasas tagja volt, az 1956-os döntőben a Rapid elleni harmadik mérkőzésen (9:2) négy gólt szerzett. Népsport: „A csatársorban Szilágyi I és Csordás szinte egymást múlta felül. A középcsatár régen látott nagy becsvággyal harcolt, minden idegszálával gólra tört, állandóan változtatta a helyét, pontosan játszott össze csatártársaival és kitűnően kihasználta helyzeteit.”A piros-kékek 1955-ben a Bp. Honvéddal szemben megszerezték a Magyar Népköztársasági Kupát (Vasas–Honvéd 3:2), Sziszi pályára lépett, de az első félidőben elszenvedett izomsérülése hátráltatta a játékban.

A bajnokcsapat banketttjéről (1957) írja Tóth-Szenesi Attila Baróti című könyvében: „Szilágyi Gyula, a Vasas középcsatára minden bátorságát összeszedte: »Kádár elvtárs! A csapat nevében azzal a kéréssel fordulok önhöz, hogy ne büntessenek bennünket, akik itthon maradtunk. A disszidensek valamennyien autóval furikáznak, mi meg, a magyar bajnokok, villamossal járunk. Nem lehetne valamit tenni?« Emelkedett volt a hangulat a Köztársaság téri pártházban (…) A puritán Kádár méltányolta a kérést, ahogy a körülötte álló vezetők: Gáspár Sándor, Biszku Béla, Csergő János is hevesen bólogattak. Végül az a megoldás született, hogy a játékosoknak soron kívül kiutalnak egy-egy Moszkvicsot, amelyért részletekben kell kifizetni a kissé borsos árat, több mint 30 ezer forintot.”
Az 1957. október 13-án a Népstadionban játszott Ferencváros–Vasas (3:2) rangadón hőemelkedéssel vállalta a játékot, gólt lőtt, a tudósítás szerint „a csatársorban csak a sokat mozgó és jól fejelő Szilágyi I (…) érdemel dicséretet”. A Vasas az 1958–1959-es idény előtt Moszkvában 90 ezer néző előtt 3:2-re legyőzte a Torpedót úgy, hogy a hazaiak már 2:0-ra vezettek. Nem szerzett gólt, a meccset így látta:      „Nekik a kombinációs játékban van tanulnivalójuk, nekünk pedig harcosságukat, tért ölelő, pontos átadásaikat lehetne elsajátítanunk.”

Fábri Zoltán filmje, a Két félidő a pokolban 1961-ben készült. A legendás futballistát, Ónodi II-t, azaz Diót játszó Sinkovits Imrének a meccs­jelenetekben Szilágyi Gyula volt a dublőre.

Az IFFHS, a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet szerint az élvonalbeli bajnoki gólokat tekintve Pelé áll az élen, Puskás Ferenc a harmadik, 48. Szilágyi Gyula 1943 és 1960 között 390 NB I-es mérkőzésen szerzett 313 góljával. Ám kézzelfoghatóbb, amit Várhidi Pál a visszavonulása kapcsán mondott: „A legnehezebb feladat Szilágyi I semlegesítése volt. Magassága, kitűnő labdakezelése, ritka jó fejjátéka azt hiszem, minden védőt megremegtetett. Nehezen férhettem hozzá, s egy pillanatra sem lehetett őrizetlenül hagyni, mert már 25 méterről is lőtt, méghozzá milyen jól!”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik